Költségvetési Tanács helyett cigánygyerekek kapnák a pénzt

Szerdán tárgyalja a kormány a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokat - közölte a Fidesz frakcióvezetője. Ekkor beszélnek arról a módosítóindítványról, mely a Költségvetési Tanács büdzséjét 835 millió forintról 10 millió forintra csökkentené . Ennek kapcsán Lázár János azt mondta: még nem beszéltek a frakcióban a javaslatról, de biztosan támogatni fogják.

2010. november 22., 18:11

Lázár János azt mondta, várhatóan még ezen a héten lezárul az az egyeztetési kör, amelynek végén kiderül, hogy a kabinet mely fideszes módosító indítványokat fogja támogatni. Mint mondta: az ellenzéki pártok módosító indítványait is átnézik.

Az is kiderült, hogy a fideszes Varga József módosító indítványát - amely a Költségvetési Tanács 835 millió forintos támogatásból csupán 10 milliót hagyna a testületnél, a többit pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz irányítaná át - a frakció külön nem tárgyalta. Ennek kapcsán Lázár János úgy fogalmazott: egészen biztos, hogy ha Varga József fenntartja javaslatát, támogatni fogják. A végső szót azonban erről is a kormány mondja majd ki. Lázár János hozzátette: nem a Költségvetési Tanács ellen irányul a tervezet, hanem a hátrányos roma tanulók támogatása. Korábban a Költségvetési Tanács bírálta a kormány jövő évi büdzsétervezetét. Varga József azóta közölte: fenntartja indítványát és azt mondta: hogy a magyarországi cigányság integrációja felgyorsuljon és ez a pénz arra kell. Felhívta a figyelmet: ha a parlament elfogadja az indítványát, a kormánynak még lehet lehetősége arra, hogy a KT felé pótolja a hiányzó összeget.

Lázár János arról is szólt, hogy szerinte a Fidesz-frakció támogatni fogja azt az indítványt is, amelyben Tarlós István más kormánypárti képviselőtársaival együtt kezdeményezi a fővárosi Moszkva tér négymilliárd forintos felújítását. Hozzátette, javasolja fogja Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a kormány is támogassa ezt az indítványt. Arra a kérdésre, hogy szerinte nem Szapáry György nagyköveti kinevezése érdekében módosítanák-e a kormánytisztviselőkről szóló törvényt, a frakcióvezető úgy reagált: "nem gondolom".

Lázár János a frakcióülés után tartott sajtóértekezleten beszámolt arról is, hogy a tanácskozáson meghallgatták Fónagy János államtitkár tájékoztatását a MÁV-val kapcsolatos vizsgálóbizottságról, valamint a közösségi közlekedés átalakításának terveiről. Soltész Miklós államtitkár a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáról számolt be. Bemutatkozott továbbá a képviselőcsoport előtt Halasi Tibor vagyonpolitikáért felelős államtitkár is - adta hírül a

Klubrádió.

A frakcióvezető kérdésre közölte, fel sem merült annak lehetősége, hogy a Fidesz feloszlassa a parlament költségvetési, valamint nemzetbiztonsági bizottságát. "Nem tervezzük a bizottsági struktúrának ez irányú átalakítását" - hangsúlyozta.

Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.