Romokban a magyar költségvetés: ennyi pénz hiányzik az államkasszából
A jelenlegi adatok szerint összesen 1226 milliárd forintnyi áfa hiányzik a magyar költségvetésből.
Rég volt az év tizenegyedik hónapja annyira kedvező a költségvetés szempontjából, mint az idei, hiszen legutóbb 2019 novemberében termelt a mostaninál kisebb hiányt a költségvetés. Ennek ellenére meglehetősen visszafogott örömmel tudatta ezt a tényt a Pénzügyminisztérium két héttel ezelőtt – írja a 444, hozzátéve: megismerve a részleteket, mára az is kiderült, hogy miért. Az év utolsó előtti hónapja ugyanis nem hozott fordulatot a költségvetési folyamatokat illetően, a lap szerint rengeteg pénz hiányzik egyes bevételi sorokról, miközben egyes kiadási sorokon az egész évre tervezettnél is sokkal többet költöttek el. De lássuk a részleteket!
Súlyos tervezési hibára derült fény az idei költségvetésben
Amit először érdemes tisztázni, hogy az év során kétszer is megemelték az idei hiánycélt. Először 1500 milliárddal 4000 milliárd forintra, majd ősszel még közel 800 milliárd forinttal. Így nominálisan nézve – áll a 444 cikkében – akár egy hatalmas év végi pénzosztás is beleférhetne a kormánynak, hiszen a 3284 milliárd forintos november végi deficit majdnem 1500 milliárddal alacsonyabb az aktuális hiánycélnál.
Ugyanakkor amíg november végéig az időarányosnál 452 milliárd forinttal kevesebbet 36 903 milliárd forintot költött el a kormány, a költségvetés bevételi oldaláról ennél jóval több pénz hiányzik, 1432 milliárd forint az, amivel tervezett a kormány, ám nem folyt be az államkasszába.
Már nyár elején tudni lehetett
Ami már nem tekinthető egyszerű problémának, az komoly tervezési hibára utal. Az áfabevételeknél ugyanis már a költségvetés elfogadásakor, tavaly nyár elején jelezték a szakértők, hogy túltervezhette a kormány, és igen kétséges, hogy beérkezik-e az a bő 8500 milliárd forint, amire számítottak – idézte fel a lap. Hozzátették, az ugyanis 1500 milliárddal, 23 százalékkal több volt a tavalyi előirányzatnál, a tavaly befolyt összegnél pedig 39 százalékkal magasabb.
Nem nagy meglepetés, ha rögtön lecsapjuk a labdát és eláruljuk, ezt a pénzt bizony nem sikerült beszedni. Azaz november végéig időarányosan 1226 milliárd forintnyi áfa nem folyt be a költségvetésbe, hiába éledezik már a kiskereskedelem és a tavalyinál jóval alacsonyabb infláció miatt emelkedtek a reálkeresetek is. A helyzetet pedig csak tetézi, hogy az uniós pénzek is nagyon hiányoznak, 1650 milliárd forint ugyanis az, ami nem érkezett be az államkasszába Brüsszeltől. Pedig a kormány nagyon várta.
(Varga Mihály Fotó: Dursun Aydemir / ANADOLU / Anadolu via AFP)