Az Orbán-kormány nem tett semmit, hogy teljesítse az Európai Bizottság javaslatait, pedig 400 milliárdot kellene megspórolni

2019. november 20., 17:25

Szerző:

Magyarország nem hozott hatékony intézkedéseket, hogy teljesítse az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanács költségvetési ajánlásait – írta az Európai Bizottság jelentésében, amelyet a hvg.hu szemlézett.

Pierre Moscovici, a leköszönő bizottság gazdaságért felelős tagja bejelentette, hogy Románia esetében ugyanerre a megállapításra jutottak. A két országot a Stabilitási és Növekedési Paktum, azon belül az úgynevezett jelentős eltérési eljárás keretében vizsgálták. Ennek az a célja, hogy figyelmeztetést adjanak ki a követelményektől való jelentős eltérés esetén, és segítséget adjanak a költségvetési helyzet helyreállításában a tagállamoknak.


Az Európai Bizottság már a nyáron kiadta figyelmeztetését, miszerint körülbelül 400 milliárd forintos kiigazításra van szükség. A gazdasági fellendülés ellenére ugyanis tartalékot kellene képezni. A jelentés viszont hangsúlyozta, hogy a nyári ajánlás ellenére sem tett semmit az Orbán-kormány.

A testület csak ajánlást tehet, büntetni nem tud. Ezért a miniszteri tanácsnak azt javasolták, hogy fogadjon el egy módosítást arról, hogy 2020-ban milyen intézkedésekre lesz szükség a költségvetési cél eléréséhez.

Az eurózónában kilenc tagállam – Németország, Írország, Görögország, Ciprus, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia és Ausztria – 2020-as büdzséjavaslata megfelel a szabályoknak, míg Észtország és Lettország nagy vonalakban felel meg. Nyolc tagország – Belgium, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Szlovákia és Finnország – esetében fennáll a kockázata annak, hogy jövőre nem teljesülnek a Paktumban rögzített követelmények.