Kedves dolgozó, így szúr ki magával a Fidesz-kormány

Nagyot fordul a világ július 1-től az új munka törvénykönyvének hatályba lépésével: az alapszabadság egy része pótszabadsággá válik, a mértéke így a kollektív szerződésben csökkenthető, írja a munka.org.

2012. április 12., 05:24

A lap emlékeztet, a jelenleg hatályos munka törvénykönyve szerint az alapszabadság mértéke 20 munkanap, és ahogy idősödik a munkavállaló, egyre több alapszabadság jár neki: 25 éves kortól 21 nap, 28 évesen már 22 nap, s így tovább, mígnem 45 éves kortól már 30 nap alapszabadság jár - írta az

Index a munka.org-ra hivatkozva.

Július elsejétől az alapszabadság mértéke húsz munkanap, és 20 munkanap is marad: az életkor előrehaladtával egyre több pótszabadság jár: 25 éves kortól egy nap, 28 évesen már 2 nap, és így tovább, 45 éves kortól már 10 nap. Az alapszabadság és pótszabadság összege ugyanannyi lesz július elsejétől, mint jelenleg az alapszabadság, a változás tehát látszólag csak formai. Valójában azonban kollektív megállapodás, vagy a felek külön megállapodása alapján a pótszabadságnapok száma csökkenthető.

"Egy 45 éves munkavállalónak, akinek jelenleg 30 nap szabadsága van egy évben, belépve egy új céghez akár azzal is szembesülhet, hogy már csak 20 nap szabadsága lehet, mert mondjuk ilyen a kollektív szerződés a vállalatnál, vagy a cég csak ezzel hajlandó aláírni vele a munkaszerződést. Persze még új céghez sem kell belépnie ahhoz, hogy ez megtörténhessék vele: megváltoztathatják a kollektív szerződést, vagy a munkaadója nyomást gyakorolhat rá" - írja a lap.

Akad viszont jó hír is a pótszabadságokkal kapcsolatban: a gyermeket nevelő mindkét szülőnek jár januártól egy gyermek után kettő, két gyermek után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét pótszabadság (természetesen az életkorért járó pótszabadságon felül). Korábban ezt a kedvezményt csak az egyik szülő vehette igénye, ez a változás tehát kedvező a családosoknak.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.