Így herdálják el az uniós pénzeket

Bár az uniós felzárkóztatási alapok elvileg már tavaly megnyíltak, a pályázati kiírások felgyorsítása ellenére eddig szinte semmilyen brüsszeli kifizetés nem történt. Ennek oka egyrészt a támogatási rendszer bürokratikussága, ami eleve lassítja a folyamatot, másrészt viszont az Orbán-kormány maga is felelős a késlekedésért. Azzal, hogy minél hamarabb le akarnak kötni minden forrást, ezért kutyafuttában írják ki a tendereket és döntenek azokról, éppen a remélttel ellenkező hatást értek eddig el: a brüsszeli apparátus nem képes és nem is akar ilyen mértékben gyorsítani, és nem is helyesli a keretek elkapkodott kimerítését.

Nem alaptalanul teszi ezt: jogosan feltételezi, hogy a túlzott gyorsítás a hatékonyság és az átláthatóság, valamint a megfelelő ellenőrzés ellen hat, pedig ezekre nálunk hatványozottan szükség van. A 2007–13 közötti időszak többszöri vizsgálata rámutatott arra, hogy az utóbbi két-három évben – amikor a GDP 5-6 százalékának megfelelő uniós forrás áramlott be hozzánk – rendszerszerűvé váltak a visszaélések, és minden brüsszeli ellenőrzés komoly hibákat talált. A legtöbb kifogás az irányított, testre szabott kiírásokat, a döntési folyamat átláthatatlanságát, a drasztikus túlárazásokat, a túlzott állami beavatkozást és a kellő ellenőrzés hiányát érte.

Mindezek együttesen azt eredményezték, hogy míg hatalmas összegeket, egy főre jutóan az egyik legtöbbet kaptuk az uniós fejlesztési alapokból, addig azok hatása a gazdasági növekedésre a legalacsonyabb volt az EU-ban. Ez nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a kapott források legnagyobb részét elherdálták, nem oda került, ahová kellett volna, mivel a pályázatok elbírásánál nem a legjobb hasznosulás, hanem a kormányközeliek előnybe hozása volt a fő szempont.

Valós versenyről tehát az esetek töredékében lehetett csak beszélni, és többnyire már a kiíráskor tudni lehetett, ki lesz a győztes. Így történt a nevezetes aszfaltügyben is, ahol a tenderek olyan versenykorlátozó feltételt tartalmaztak – 50 kilométernél közelebbről kellett hozni az alapanyagot –, hogy látható volt, ki lesz a nyertes. Egyedül emiatt Brüsszel hosszú ideig százmilliárdok kifizetését függesztette fel, és csak a napokban szabadította fel a kereteket, miután ötvenmilliárd forintnyi bírságot szabott ki Magyarországra. Emellett még tizennégy más szabálytalanság ügyében is figyelmeztettek minket tavaly, az ügyészségnek pedig huszonnégy konkrét bejelentést tettek, ezzel a problémák terén listavezetők vagyunk az EU-ban.

Az EU csalás elleni hivatalának székháza

Aligha független ettől, hogy az unió csalások elleni szervezete, az OLAF kiemelten kezel minket, húsz munkatársa foglalkozik a magyar ügyekkel, míg más országokkal átlagosan két-három. Orbánék – rájuk jellemző, mindenhol ellenséget kiáltó módon – ezt a menekültkvóta dolgában képviselt álláspontjuk miatti bosszúval magyarázzák, holott elég csupán a vizsgálatok eredményét látni ahhoz, hogy érthető legyen Brüsszel fokozott gyanúja. Az OLAF nyomozása így is csak a jéghegy csúcsát fedi fel, a hazai pályázók mindennapos tapasztalatai messze rosszabb helyzetet mutatnak.

Független civil szervezetek felmérése szerint a pályázatok 90 százalékánál tetten érhető a visszaélés valamilyen formája, és egyértelműen központi szervezettségre, annak kormányzati hátterére utal, hogy ennek dacára a hazai ellenőrzések nálunk tárják fel a legkevesebb szabálytalanságot. A korrupciós index (CIP) alapján a régiónkban a legrosszabbul állunk, ami a versenyképességünket is jelentősen rontja és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy abban az unióban a sereghajtók között vagyunk.

Az államilag szervezett korrupció és fejlődésünk lemaradása közötti összefüggés frappáns példáját mutatja, hogy százmilliárdokat kaptunk Brüsszelből innovációs programokban, kutatás-fejlesztésben mégis az utolsók között vagyunk az EU-ban. A miértre választ keresve az index a nemrég kiosztott 68 milliárd forint nyerteseit nézte végig, és érdekes dolgokra bukkant: pici, eddig szinte forgalom nélküli cégek sora nyert milliárdos összegeket a bejelentett profiljukkal köszönő viszonyban sem lévő projektekre (például vegetáló vidéki szállítási törpevállalkozás hatalmas IT-fejlesztési programra). A furcsa döntéseket érthetőbbé teszi, hogy a nyertesek jelentős része mögött felfedezhetők a Fideszhez közeli vállalkozók ilyen-olyan érdekeltségei. Ez azt sugallja, hogy innovációs támogatás címszó alatt valójában jórészt a saját hátország gazdagítása folyik: miért csodálkozunk, hogy egyre jobban lemaradunk?