A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
Az idei balatoni strandszezonban akár 600 000 Ft/hó is összejöhet, ha pultos, szakács, fagylaltárus munkát vállal valaki.
Januárban emelték a nyugdíjakat, de az inflációs adatok alapján nagyobb nyugdíjkorrekcióra lenne szükség, hogy az ellátás megtarthassa az értékét.
Nem mindegy, hogyan vállal nyári munkát a zsebpénzért: egyes foglalkoztatási formákkal akár teljesen adómentesen dolgozhat.
2011. május 24., 19:08
Az, hogy az IMF pénzből vette meg Magyarország a Mol részvényt az oroszoktól, finoman szólva több mint csúsztatás, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank tartaléka erre nem használható, az MNB nem folytathat tőzsdei ügyleteket – hangsúlyozta a Megbeszéljükben Mihályi Péter közgazdász. Ez úgy szamárság, ahogy van, tudja ezt Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter is. A közgazdász szerint ez kommunikációs fogás, amit azonban valószínűleg ki fog kérni magának az IMF - tette hozzá.
2011. május 24., 15:35
Magyarország kedden visszaszerezte a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten. – Visszaszereztük a Molt - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedd délutáni sajtótájékoztatóján. Orbán úgy fogalmazott, a magyar kormánynak ki kell állnia a magyar emberek érdekeiért, a kormány most ezt tette, a Mol stratégiai energiavállalat újra magyar kézben van.
2011. május 24., 09:23
Húsz évvel ezelőtt a diploma a biztos megélhetést és magas státuszt jelentette, mára azonban egyáltalán nem garantált, hogy egy friss diplomás probléma nélkül, a végzettségének megfelelően el tud helyezkedni. Túlkínálat alakult ki a diplomásokból a magyar munkaerőpiacon, míg a szakmunkásokból soha nem látott hiány van - ezek a Workania.hu felmérésének legfontosabb megállapításai.
2011. május 24., 08:00
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2011. május 24., 05:23
Mellár szerint kívánatos lenne a forint leértékelése. – Ha van középosztály, akkor van piac – Mellár Tamás szerint a Széll Kálmán Terv sikere nagyban függ attól is, hogy a kormány mennyire tudja megerősíteni ezt a társadalmi réteget.
2011. május 23., 20:25
Egyéves szerződést kötött a Miniszterelnökség Burger Barna cégével, a Fókusz-Pókusz Kft-vel, a miniszterelnök fényképésze áfával együtt 11,25 millió forintért havi 5-10 alkalommal kell dokumentálja Orbán Viktor hivatalos programjait.
2011. május 23., 19:10
Nem árulja el a kormány, hogy mennyi pénz folyt be az áprilisban életre hívott államadósság-csökkentő alapba.
2011. május 23., 17:07
4 forinttal csökkenti szerdán a MOL a benzin árát. A gázolaj nagykereskedelmi listaára változatlan marad.
2011. május 23., 15:10
Bár a nyugdíjrendszer átfogó átalakításáról nem esik szó, úgy tűnik, hogy a kormány tervezett intézkedései alapos változásokat hoznak. A gond az, hogy világos, egységes koncepció helyett konkrét megszorítások sorával szembesülnek az érintettek, miközben erősen kérdéses, hogy a százezreket érzékenyen érintő költséglefaragások egyáltalán hozzák-e a várt költségvetési megtakarítást.
2011. május 23., 12:23
Két évtized után újra megnyílhat Ózd farkalyuki térségében a mélyművelésű szénbánya - számolt be az Észak-Magyarország hétfőn.
2011. május 23., 09:14
A német Josef Seibel csoport minőségi kifogások miatt Ázsiából és Moldovából visszahozza a bérmunka egy részét, és a megbízást a csengeri leányvállalata, valamint a helybéli Szamos Kft. kapja meg.
2011. május 23., 08:25
Baleset történt Ausztriában, Götzendorf és Himberg állomások között hétfő hajnalban, ezért a vonatok jelentős késéssel és elterelt úton közlekednek - tudta meg a HavariaPress.
2011. május 23., 06:45
Így akart tiltakozni a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Bank politikája ellen, megnyílik az első arany- és ezütmegőrző is, ami bankkártyát is kibocsát
2011. május 22., 16:02
A brit kormány a francia pénzügyminiszter IMF-vezérigazgatói kinevezését támogatja – közölte szombat este a brit pénzügyminiszter.
2011. május 22., 13:04
A miniszterelnökséget vezető államtitkár elmondta: a devizahitelesek ügyében a bankokkal most arról folyik az egyeztetés, hogy a terhekből milyen részt vállaljanak az adósok, a pénzintézetek és az állam. Ennek eleme, hogy hány forinton rögzítik az árfolyamot.
2011. május 22., 10:11
Az ittas vezetés és a gyorshajtás szabálysértése átkerül a közigazgatási bírság hatálya alá.