Hogyan kapjunk vissza nem térítendő támogatást?

Semjén is ismeri már a leckét, szóról szóra mondta fel legutóbb a parlamentben: „Erkölcsi botrány az, hogy a korrupt bankok és bankárok gátlástalan kapzsiságának következményeit az adófizetőkkel, Mari nénivel és Józsi bácsival akarják megfizettetni. A mostani válság a neoliberális gazdaságpolitika válsága, történelmi csődjének előjele.”

Főnöke nemrég részletesen is elmagyarázta a válság valódi okait a Protestáns Fórum és a Théma Egyesület konferenciáján. Idézzük mi is a gondolatmenet főbb csomópontjait. E szerint minden bajok okozója a modern kapitalizmus kiindulópontját jelentő liberális emberkép. Ez feltételezi: ha az ember elé nem állítunk korlátokat, szabadon áramlik belőle a jó. Csakhogy – a konzervatív kritika szerint – egyszersmind a rossz is felszínre kerül. Mint történt most, a korrupt hitelminősítők, kapzsi bankárok, pénzéhes brókerek uralta pénzvilágban. Így aztán nincs más választás, mint visszatérni a bibliai antropológiához, s a válságot nemcsak pénzügy-technikai, közgazdasági vagy jogi szempontból elemezni. És fellapozni az Orbán szerint idevágó bibliai igét: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.”

– Alapvetően téves a kiindulópont – mondja Tamás Gáspár Miklós filozófus. – A liberalizmus sem jó embert tételez fel, csak a konzervativizmussal ellentétben a megoldást nem a nevelésben és az irányításban találja meg, hanem a társadalom fölé helyezett személytelen jogrendszerben. Aki a mostani válságban csak néhány bankár kapzsiságát látja, az gyerekesen gondolkodik. Nem érti a modern társadalom működését.

Merthogy – legalábbis TGM szerint – arról van szó, hogy a kapitalizmus – természete okán – két véglet között ingadozik: hol a jóléti állam túlburjánzása, hol a piac alulszabályozottsága viszi ciklikus válságokba.

– A modern társadalomban a jogállam, a piac személytelen uralomra épül. Ebben a rendszerben az egyén szerepe, morális elhatározása csekély relevanciával bír. Persze ettől még rendes embernek kell lenni. És ez elég kínos.

Hiszen, valljuk be, erkölcsi megfontolások helyett leggyakrabban az érdek mozgat bennünket.

– Ami egyrészről nem baj, hiszen leleményességre, kreativitásra ösztönöz – mondja Standeisky Éva történész. – Csakhogy térben és időben is szűkíti a távlatos gondolkodást.
A nyugodt, egyenletes fejlődésre, gyarapodásra alkalmas történelmi időszakok elaltatják a közösségi érzést, tompítják a morális megfontolásokat. Ilyenkor a személyes szféra kerül előtérbe, az itt és most számít, a magunk érdeke. A közösségé, a városé, a nemzeté kevésbé. Ha baj van, csak akkor kezdünk moralizálni.

És jó esetben azon morfondírozunk, hol rontottuk el, mit tehetnénk másképp.

– Közös problémáinkra akkor fogunk nagyobb eséllyel megoldást találni, ha először önkritikusan magunkba nézünk, önzésünkön változtatunk. Paternalista viszonyok közt szocializálódva azonban még most is szeretünk inkább másokra mutogatni – így a történész.

És itt jön kapóra, például a mostani válságban, a kubai szivart szívó és koktélt szürcsölő bankár képe. Főképp, ha valóban lencsevégre is kapható. Bejárta a világot a hír: nem sokkal az amerikai kormány hétszázmilliárd dolláros, az adófizetők pénzéből finanszírozott mentőcsomagjának megszavazása után az egyik megmentett biztosító, az AIG vezetősége és a cég legjobban teljesítő hetven ügynöke egy héten át egy kaliforniai wellnesshotelben ünnepelt. Kétszázezer dollárt költöttek szállásra (éjszakánként 425 és 1200 dollár között fizettek), százötvenezer ételre, huszonháromezer fürdőre ment el. Egy másik bank, a Wachovia ugyan még várja, hogy az amerikai állam megvásárolja problémás hiteleit, azonban hetvenöt vezető brókerét máris befizette egy görögországi luxusnyaralásra.

– Ettől persze még egyik sem cimborál az ördöggel – mondja Fazekas Csaba egyháztörténész. – De a pénzéhes, a kisembert kizsákmányoló bankár kétségkívül jól fogyasztható ellenségkép. És veszélyes út. A Fidesz és a KDNP nem először akarja vallásos identitása alapján megkülönböztetni magát a többiektől, s tenni a keresztény ideológiát mások számára is kívánatos, világmagyarázó eszmévé. E logika mentén, biblikus alapokra építve minden leegyszerűsíthető jó és rossz harcára.

A stratégiába a mostani lépés is beleillik: nem pusztán pártok gazdasági koncepciói vetélkednek, hanem a jó (adócsökkentés) és a rossz (népnyúzás). Innen már csak egy lépés, hogy az utóbbi képviselői okozták a válságot, amiből a jók majd kihúznak bennünket.

– A Fidesz régóta azt gondolja: csak ők képesek üdvözíteni az országot. Pedig egyáltalán nem a két politikai oldal erkölcsi különbségéről van szó. Az emberi természet sajátja a szerzési vágy, a kapitalizmus mozgatórugója a profit. A válság szereplői csak kihasználták a szabályozatlanság és a globalizáció adta lehetőségeket – véli Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet vezetője.

Inotai szerint a mostani válság egyik következménye az ellenőrzés szigorítása, a szabályok újraírása lesz. Ám a rendszer ettől nem válik igazságosabbá, morális szempontokat eztán is hiába keresünk majd.

– A 21. század eldönti, lesz-e 22. Ez azon múlik, hogy mit kezdünk a környezeti problémákkal, a migrációs nyomással és a szociális igazságosság kérdésével. A jobb elosztásra való törekvés, bár morális okokkal is magyarázható, racionális szükségszerűség. Idehaza is választ kell találnunk például arra, hogy miért dolgozik az aktív lakosságnak pusztán 57 százaléka, miképp vonhatnánk be minél több embert a termelésbe, hogy aztán igazságosabbá tegyük a jövedelemelosztást.

– Ha erkölcsöt emlegetünk, ne csak a bankárokról beszéljünk, hanem azokról is, akik felelőtlenül vesznek fel hitelt egy-egy autócsodáért – veti fel a kutató. – A betétesek pénzét – magától értetődő – mentsük meg társadalmi szolidaritásból. De a többiek miért is várják el, hogy az én adóforintjaimból fizesse az állam a cechjüket? Nem a piacgazdaság jutott csődbe. Csak jobban kell figyelni a szabályozásra, és többet beszélni az egyéni felelősségről. Ez most a csillagóra.

Inotai példaképp hozza: félmillió, ma minimálbérre bejelentett honfitársunk pár éven belül minimálnyugdíjból fog élni. Pontosabban nem fog. Inkább sírnak majd, tüntetnek a Parlament előtt, mire állam bácsi a közösből megkönyörül rajtuk.

– A GDP-hez viszonyítva sokkal súlyosabb adócsalás zajlik itthon, mint amekkora kárt a bankok és a biztosítók Amerikában okoztak. Mindenki a saját háza előtt sepregessen.

Csakhogy vakságunk több évtizedes. Emlékszünk, már a hetvenes–nyolcvanas évek kezdetleges vállalkozásai is az adóelkerülésre épültek, és egy össznépi társasjátékra: „Hogyan kapjunk vissza nem térítendő támogatást?”

A megszokás nagy úr, az óra ketyeg.