Hétszeresére növekedett a Ryanair bevétele

A Ryanair ír fapados légitársaság az elemzők által vártnál kisebb nyereséggel zárta a június végével záródott negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után.

2022. július 25., 10:06

Szerző:

A légitársaság hétfőn azt közölte, hogy a június 30-án zárult három hónap adózott eredménye 187,5 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 272,6 millió eurós veszteséggel. Eközben a Ryanair negyedéves bevétele 371 millió euróról hétszeresére, 2,6 milliárd euróra ugrott.

Elemzők véleményének átlagában kisebb, 2,54 milliárd eurós bevétel mellett nagyobb, 406,6 millió eurós nyereség szerepelt. A Ryanair a negyedévben 45,5 millió utast szolgált ki, szemben az egy évvel korábbi 8,1 millióval.

A vállalat nem adott ki előrejelzést azzal kapcsolatban, hogy a folyó negyedévben milyen eredményeket vár, ugyanakkor megjegyezte, hogy az üzemanyag jelentősen drágulhat a magasabb olajárak miatt. A menedzsment az idei pénzügyi évre változatlanul 165 millió utas szállítására számít.

(Kiemelt kép: A Ryanair Boeing 737-8AS típusú utasszállító repülőgépe fölemelkedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kifutópályájáról. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál jobb, 162,128 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el korrekciós tételek hatása nélkül a második negyedévben, ami az előző negyedévit 83 százalékkal, az egy évvel korábbit 26 százalékkal meghaladta.