Hatalmas pénzeket szívnak ki a bankok Magyarországról
A Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint 2014-ig további jelentős, mintegy 5-10 milliárd eurót kitevő külföldi forráskivonás várható a hazai pénzpiacról. A bankok alig merik hitelezni a magyar vállalatokat, így a gazdaság növekedése sem tud beindulni. 2-3 év alatt 3000 embert bocsátottak el a hazai bankszektorból.
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi stabilitási terület vezetője egy konferencián elmondta: az elmúlt két évben már jelentős külföldi forrásokat vontak ki Magyarországról, 2010-ben ennek összege 1 700 milliárd forint, 2011-ben pedig 1 800 milliárd forint volt, amely együttesen mintegy 12 milliárd eurót jelentett a két év alatt - írta a Privátbankár.
A forráskivonásban szerepet játszott Nagy Márton szerint az is, hogy az eurózónában működő anyabankok a világgazdaságban, illetve az Európában zajló folyamatok miatt arra törekszenek, hogy csökkentsék a hitelek és betétek arányát. 2014-re az MNB átlagosan 110 százalékos mutatót vár az európai pénzintézeti csoportokat tekintve.
A jövőben a hazai bankoknak is meg kell találniuk azokat a módszereket, amelyek alapján a még a gazdaságban lévő készpénzt vagy banki betétekbe, vagy állampapírokba vonhatják be. A jegybank számításai szerint ma Magyarországon mintegy 2 900 milliárd forint készpénz van kint, ebből hozzávetőleg 500 milliárd forint a vállalkozásoknál, 2 400 milliárd a lakosságnál.
Nem kockáztatnak a bankok - nem indul be a növekedés sem
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint számos okra vezethető vissza, hogy miért nem, vagy csak alig hiteleznek a bankok a magyar pénzpiacon. Ez részben abból fakad, hogy jelentősen lecsökkent a kockázatvállalási hajlandóságuk és egyes iparágakat, mint hitelezési célpontokat, "tiltottá" nyilvánítottak a bankok tulajdonosai. A jövő az lehet a magyarországi pénzintézetek számára is, hogy helyi forrásokra támaszkodnak, mivel napjainkban már nem állnak rendelkezésre olcsó külföldi források a számukra - húzta alá az elemző.
Részletek a
Privátbankár.hu-n.