Gyurcsány megy, a pakk marad

Távol álljon tőlünk, hogy bármilyen párhuzamot vonjunk történelmi sorsfordulók és a mai helyzet között. Ám az biztos, hogy ma nagyobb szükség lenne a nemzeti összefogásra, mint a rendszerváltás óta bármikor. Az utóbbi két évtized fejlődésének legnagyobb hibája és egyben az egymást követő kormányok óriási felelőssége, hogy elmaradtak az átfogó gazdasági és strukturális átalakuláshoz szükséges reformok az államigazgatás és a költségvetés rendszerében, az egészségügyben, az oktatásban és szociális téren egyaránt. A gazdaság gyarapodása alapvetően a külföldi tőke beáramlásának volt köszönhető, ami kiszolgáltatottá tett minket a külső piacok és befektetők felé.

Törékeny egyensúly

Mindez működőképes volt addig, amíg a nemzetközi konjunktúra kedvezően alakult és pénzbőség volt a világban és Európában. Ugyanakkor előre látható volt, hogy ha a külső feltételek megromlanak, minket rendkívüli veszély fenyeget, gazdaságunk törékeny egyensúlya fel fog borulni. A veszélyt növelte, hogy a mindenkori kormányok - egy-két szükséglépéstől, pl. a Bokros-csomagtól eltekintve - a választási szempontokat előtérbe helyezve lényegében követték a Kádár-rendszer patriarchális szemléletét, a társadalmi konfliktusok kerülését, a reális lehetőségeket meghaladó fogyasztás fenntartását. Ezt, akárcsak korábban, külső forrásból finanszírozták.

Az elmúlt hónapokban a világválság nyomán teljesen nyilvánvalóvá vált az eddigi modell tarthatatlansága. Most egyszerre, hatványozottan szenvedjük meg a külső körülmények romlásának és a belső reformok elmaradásának súlyos következményeit. Mindezt ráadásul egy kisebbségi kormánnyal és a változásokat alapvetően elutasító társadalommal, valamint olyan politikai elittel, amely a saját hatalmi és pártérdekeit továbbra is az ország érdekei elé helyezi. A kormánypárt nem képes a rövid és hosszútávú kihívásokat egyaránt kezelni tudó programot elfogadtatni, lehetőségeit a hitelvesztésen és népszerűtlenségen túl a belső viták is szűkítik. A legnagyobb ellenzéki párt a nyilvánvaló tényekkel szemben még mindig azt hirdeti, hogy nincs szükség megszorításokra, reformcsomagra, sőt tovább osztogatna. A két kisebb parlamenti párt versenyre kelt az önellentmondásban és a túlélésért küzd.

Tehettelenkedés

Gyurcsány Ferenc lemondásával a magyar gazdaság válságában az égvilágon semmi sem változik. Mindössze csekély esély nyílik arra, hogy egy párton kívüli szakember alakíthasson kormányt és megtegye azokat az intézkedéseket, amelyek már rég esedékesek lettek volna. Mozgástere idehaza aligha lesz nagyobb, mint elődjéé, ugyanazokkal a gondokkal és eszközhiánnyal, valamint társadalmi ellenállással kell szembenéznie. Ha sikerül megfelelő jelöltet találni és azt a parlamenten is keresztül verni, az elsősorban hazánk külföldi megítélésén javíthat. A külső befektetők és hitelezők türelme ugyanis a vége felé jár, a mostani tehetettlenkedés már a maradék bizalmat is feléli.

A piac a kormányfő bejelentése után egyelőre minden bizonnyal kivár. A tőzsdén és a forint árfolyamában lehetnek átmenetileg ideges reakciók, kilengések, esetleg spekulációk, de a többség arra kíváncsi, mi jön ezután. Ha egy ismert és elfogadott személy lesz a miniszterelnök, gyors és határozott intézkedéseket várnak tőle, méghozzá jóval keményebbeket, mint amit a parlament elé terjesztett csomag tartalmaz. Az már mindenki számára világos, hogy a recesszió mélyebb lesz a vártnál. Egyedüli esélyünk az lett volna, ha az uniós piacokon kisebb lenne a visszaesés, de ennek éppen az ellenkezője az igaz. Az eurózóna ipari termelése az év elején 18 százalékkal zuhant, az éves GDP-csökkenést pedig már 4 százalékra becsülik. Ezt figyelembe véve a magyar gazdaság az idén legalább öt százalékkal csökken, a válságkezelő csomagot is ehhez kell méretezni.

Ennél csak rosszabb lehet

Ahhoz, hogy a gazdaságösztönzésre is legyen valamennyi pénz, a központi kiadásokat kell drasztikusan visszafogni. Szakértők szerint az eddigieken túl további 300 milliárdra van legalább szükség ahhoz, hogy a három százalékos költségvetési hiány tartható legyen. Ez nem érhető el a lakosságot keményen érintő lépések nélkül: számíthatunk egyebek mellett az adókedvezmények megszüntetésére, a szociális és egészségügyi költségek lefaragására, nagyarányú elbocsátásokra a közszférában, az ÁFA és a jövedéki adó emelésére. Ennél is fontosabb, hogy egyidejűleg a strukturális reformokat, a nagy elosztó rendszerek átalakítását is meg kell indítani.

Ha mindez bekövetkezik, jó esélyünk van a válság átvészelésére és az azt követő fellendülésre. Ellenkező esetben két, egyaránt beláthatatlan következményekkel járó forgatókönyv lehetséges. Az egyik az, hogy lesz ugyan új kormányfő, de bármilyen okból nem tudja megtenni a tőle elvárt intézkedéseket. Ekkor a külső bizalom egy idő után elfogy és a piac végképp elveszíti a bizalmát, aminek a tőzsde és a forint árfolyamának összeomlása, az állam finanszírozhatatlansága lesz a következménye. A másik lehetőség, hogy nem találnak megfelelő kormányfőt és előre hozott választások lesznek. Ez azonnali ijedelmet okozna a befektetők körében, mivel több hónapos bénultság következne, ráadásul olyan párt alakíthat majd várhatóan kormányt, amely valamiféle új gazdasági rend szükségességéről szónokol, de konkrét elképzelése nincs a válságkezelésre azon kívül, hogy nincs szükség megszorításokra és azonnal adót kell csökkenteni. Ez pont az ellenkezője annak, amit a szakértők és a piacok szorgalmaznak.

A tét tehát óriási, a mozgástér azonban kicsi. Jó megoldás nincs, a kérdés már nem az, hogy rosszabb lesz-e nekünk, hanem az, hogy lesz-e jobb egyáltalán, és ha igen, mikor.