Gyengül a forint: egy hét alatt 2 százalékot
A defláció miatt elemzők azt várják, hogy fogadkozása ellenére a magyar jegybank lejjebb viszi az alapkamatot, noha a forint három év óta a legalacsonyabb szinthez közelít – írja a Bloomberg hírügynökség.
A magyar fizetőeszköz az idén a feltörekvő piacok valutáinak sorában hátulról a 4. helyet foglalja el. Egy hét alatt több mint 2 %-ot gyengült, mivel félő, hogy továbbterjed a rubel válsága. Ennélfogva többek közt a Barclay’s egyik elemzője úgy véli, hogy a csökkenő fogyasztói árak miatt az MNB jövőre kénytelen lesz feladni a kamattartást. Sőt, egyenesen arra számít, hogy márciustól a mostani 2,1-ről 1,5 %-ra megy vissza a kamatszint.
A 2,6 milliárd dollárnyi kötvényt kezelő Union Magánalapok szakértője szerint pedig a további vágáshoz készíti elő a terepet, hogy a Nemzeti Bank drasztikusan visszafogta saját, inflációs előrejelzését. Egyébként a gyenge forint jó a gazdaságnak, mert gerjeszti a növekedést.
Az Erste Magyarországnál ugyanakkor úgy ítélik meg, hogy a központi bank kivár, mert nagyon viharos a piac, ezért nem lenne jó, ha már most belengetné a kamat mérséklését.
(Forrás: Szelestey Lajos)