Giro-Szász is nonszensznek tartja a 47 ezret

Miközben monoton adok-kapokba ment át az ellenzék és a kormányoldal vitája azzal kapcsolatban, hogy meg lehet-e élni havi 47 ezer forintból, valaki mikroblogot indított Zsiga Marcell fideszes képviselő nevében ebben a témában. A Tumbrl-en olvasható blog egy percig sem veszi komolyan magát, de a biztonság kedvéért megpróbáltuk leellenőrizni, hogy valódi-e a blog. Nem sikerült.

2012. február 16., 13:10

Matolcsy György a Számvevőszéki és Költségvetési Bizottság pár héttel ezelőtti meghallgatásán azt magyarázta, hogy higgyék el, (havi) 47 ezer forintból nagyon jól meg lehet ma Magyarországon élni. A miniszter szerint a Start-programban résztvevők nettó 47 ezer forintot kapnak, ez lényegesen magasabb, mint a korábbi 28 500 forintos bérpótló juttatás. Ha valaki 28 500-ból meg tudott élni, annak nagyon jót tesznek a magasabb összeggel - tette hozzá.

A kijelentés óriási hullámokat kavart, a Borsodból induló

éhségmenetis folyamatosan napirenden tartott a témát. „Szívesen befogadnám egy hétre Matolcsy Györgyöt, itt megmutathatná, hogyan tud megélni 47.000 forintból” – mondta az ATV-nek Komjáthi Imre, a menet egyik szervezője. – Itt élünk a Csereháton, itt is akarunk meghalni, de nem éhen. Ennél többre azonban nem elég a 22.800 forint, amit a munkanélküliek kapnak. De a közmunkáért is csak 47.000 forint jár, pedig az lenne a tisztességes, ha ezért a 8 órás munkáért is megadnák a minimálbért – nyilatkozta az ATV-nek Takács László, Alsógagy polgármestere, aki szerint a térségben „kőkemény éhezés van" - tette hozzá.

Az

Index szerinta hétfői parlamenti ülés egyik legélettelibb pillanata volt, amikor a szocialisták aznapi vezérszónoka, az éhségmenetről nagykabátban beeső Gúr Nándor 47 000 forintot csapott le napirend előtti felszólalása végén a Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert helyettesítő Cséfalvay Zoltán államtitkár asztalára azzal a felkiáltással, hogy éljen meg ebből egy hónapig Matolcsy György.

A pénzt a Fidesz nem tette el, visszajuttatták Gúr Nándornak, aki jótékony célokra fordítja majd az összeget.

Ezek után olaj volt a tűzre, hogy a fideszes Zsiga Marcell, a Fidelitas alelnöke, Miskolc alpolgármestere az eseményekre reagálva megismételte a gazdasági miniszter 47 ezer forinttal kapcsolatos szavait - méghozzá egy sajtótájékoztatón. A politikus a felháborodást látva

később azzal védekezett, hogy az RTL Klub rosszul vágta össze a sajtótájékoztató anyagát és kiragadtak egy mondatot a szövegéből. (Az előbbi linken szó szerint legépelve találja a képviselő szövegét.)

Itt az ominózus bevágás az RTL Híradóból:

Zsiga Marcellel szemben egyébként fideszes, belső etikai vizsgálat indult múlt év tavaszán, mert a Blikk kiderítette, hogy két helyről vett fel költségtérítést és 400 ezer forinthoz jutott hozzá jogtalanul. Zsiga Marcell az Országgyűléstől havi 473 ezer forint választókerületi pótlékot és havi 115 ezer forint lakhatási támogatást kapott, emellett pedig a Miskolc alpolgármestereként is felvett havi 111 ezer forint költségtérítést, pedig ugye a törvény tiltja, hogy egy képviselő két helyről kapjon ilyen juttatást. Akkor azzal magyarázkodott: csak februárban jutott eszébe, hogy törvénytelen módon két helyről is kap pénzt.

Itt a teljes anyag az RTL Híradóból:

Blogot is indítottak

A

Vastagbőr blogfedezte fel az ügy újabb fejleményét: valaki blogot indított a Fidelitas alelnöke nevében, amiben azt próbálja bizonyítani, hogy tényleg meg lehet élni ebből a nevetséges összegből. Annak idején a Délmagyar is próbálkozott hasonlóval, de párizsin kívül nem sokra futotta nekik. (Lásd a keretes szöveget a cikk alján.)

Megpróbáltuk megtudni, hogy a

blogonszereplő szövegek - amelyeket képtelenség komolyan venni - tényleg Miskolc alpolgármestere származnak-e, de sem a Fidesz központ, sem a képviselő miskolci irodája nem vette fel a telefont. A Fidesz és a politikus annyit közölt: az MTI Hírcentrum provokálni akarta Zsiga Marcellt, aki emiatt mondott félreérthető mondatot, amelyet ráadásul az RTL Klub is kiragadott a szövegkörnyezetből.

Giro-Szász: lejárató akció

A kormányszóvivő a Híradó.hu-nak azzal próbálta menteni a menthetetlent, hogy Matolcsy György nem mondta azt, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni. Szerinte ez egy politikai lejárató akció, ami emlékezteti a 2002-es köteles beszédre. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy a Start-programban résztvevők 47 ezer forintot kapnak, ami szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akiknek korábban 28 500 forintból kellett megélni.

Leszögezte: nonszensznek tartja, hogy azzal vádolják a kormányt, hogy azt állítja, 47 ezer forintból meg lehet élni, és nem arról beszélnek, hogy kétszeresére emelte ezt a típusú ellátást.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.