Gázhiány: blöff vagy reális veszély?

Bár az Ukrajnában harcoló felek tűzszünetet kötöttek, szó sincs arról, hogy ezzel tényleg enyhült a feszültség és közelebb került a válság megoldása. Inkább csak lélegzetvételnyi pihenőről és taktikai fogásról van szó mindkét, illetve mindhárom fél részéről, ami lehetőséget ad a helyzet elemzésére és a következő lépések előkészítésére. A békeszándék komolyságát mutatja, hogy folytatódnak a lövöldözések, ha nem is olyan hevességgel, mint korábban. A konfliktust élénken figyelők hozzáállását jól illusztrálja az amerikai külügy vicces nyilatkozata, mely szerint a tűzszünet általános értelemben fennáll – azt mi tesszük hozzá, hogy konkrétan azért lövik egymást. A háború túlzott kiterjedése a gazdasági és politikai veszélyek miatt senkinek nem érdeke, mindenki csak veszíthet vele, főként persze az oroszok és az ukránok, de egész Európa, sőt a közvetett tőkepiaci hatások miatt az egész világ. Putyin fő célja világos: erősíteni akarja geopolitikai befolyását, ezen belül Ukrajnát saját felségterületének tekinti, meg akarja akadályozni a Nyugathoz való szoros kötődését. A harcot tehát addig mindenképpen folytatni fogja, amíg ezt valamilyen formában el nem tudja érni. Ezt a szempontot a válság rendezéséhez figyelembe kell venni, különös tekintettel arra, hogy a körülmények földrajzi és történelmi szempontból egyaránt Moszkvának kedveznek, a Nyugat pedig, azaz az EU, nem kíván közvetlenül beavatkozni.

Nyomásgyakorlásra maradnak a szankciók, amelyek második csomagját a héten vezetik be, lényegében csak kiterjesztve a korábban hozott intézkedéseket. Így például jelentősen kibővítik azoknak az orosz személyeknek a listáját, akik nem utazhatnak az unióba, és a vagyonukat is befagyasztják. Emellett kitiltják az orosz energetikai és hadiipari érdekeltségű cégeket a nyugati tőkepiacról, valamint exporttilalmat vezetnek be a kőolaj-finomítási technológiákra és a kettős, polgári és katonai felhasználhatóságú termékekre. Mindez érzékenyen érinti az oroszokat, de az uniós bankoknak és cégeknek is veszteséget okoz. Hasonló a helyzet a válaszszankciókkal: Putyinék lépései, például az élelmiszer-ipari termékek behozatali tilalma rossz az érintett uniós exportőröknek, de rontja az ottani ellátást is.

Az embargós intézkedések még mindig nem igazán kemények, ennek ellenére a károk máris viszonylag nagyok. Olyan közvetett hatások is vannak, amelyekkel nemigen számoltak, így például a logisztikai súlypontok áthelyeződése: a Kelet felé irányuló kereskedelmi útvonalak egy része az unión kívüli országok felé terelődik, ami komoly veszteség a tranzitban érintett országok, így hazánk számára is. A legkomolyabb hosszabb távú veszély az, hogy az ukrán válság és az embargós lépések hatásaként a mostani szerény növekedési folyamat is leáll az EU-ban, és újabb stagnálási évek következhetnek, gyorsítva Európa leszakadását a többi nagy világgazdasági térségtől.

A helyzetet a közvetlenebb veszélyek tovább ronthatják, főként az, ha Moszkva tényleg korlátozni fogja az EU-ba irányuló gázexportot. Ez persze kétélű fegyver, mert az oroszok számára az egyik fő bevételi forrás éppen ez az évi 160 milliárd köbméternyi kivitel, ami az uniós fogyasztás harmadát adja. Az nem több ijesztgetésnél, hogy teljesen leáll a szállítás, ezt technikailag nem is tudják megcsinálni, arra viszont van esély, hogy csökkentik a mennyiséget. Ezt orosz szempontból az is indokolja, hogy Ukrajnának a pénzügyi vita miatt elvileg nem adnak el földgázt, ezzel is zsarolva Kijevet, az orosz gáz viszont mégis eljut oda, méghozzá az uniós országokon keresztül: a szlovákok, mi és a lengyelek egyaránt adunk gázt az ukránoknak, ami egyelőre elég az ottani fogyasztás fedezésére. Ukrajna éves igénye 50 milliárd köbméter, ennek felét az oroszoktól szerezték be, a fogyasztás azonban nem egyenletes, nyáron napi 70 millió köbméter, télen viszont ennek a háromszorosa. Az új szlovák vezeték átadásával megnőtt uniós szállítási kapacitás jelenleg még nagyjából elég a nagy hiány elkerüléséhez, télen viszont kevés lesz.

Főleg akkor, ha Moszkva kevesebb gázt ad majd az EU felé, és nem lesz mit reexportálni Ukrajnának. Erre a helyzetre az ukránok készülnek is, a tárolóikban már 17 milliárd köbméter van, ami január közepéig biztosan elég. Ha azonban addig nem kapnak több orosz gázt, nagy bajban lesznek, főleg ha az erről jövő szállítások is leállnak. A gázhiányra az unió gőzerővel készül, brüsszeli bejelentés szerint 140 tárolóban összesen 100 milliárd köbmétert halmoztak fel, ami a teljes kapacitás 80 százaléka. Ez a mennyiség elég a téli szezonra ahhoz, hogy ne kelljen fogyasztási korlátozásokat bevezetni. Ezen belül mi nagyon rosszul állunk, a tárolóink csupán 56 százalékig töltődtek fel, és ez a 3,5 milliárd köbméter nagyjából két téli hónapra elegendő tartalék, holott az orosz export leállása esetén a leginkább veszélyeztetett néhány ország között vagyunk. Összehasonlításképpen az osztrákok, szlovákok és csehek tárolói lényegében tele vannak, és tavaszig bőven elegendő a készletük.

Ezzel együtt nem kell tartanunk attól, hogy télen fázni fogunk, mert a kardcsörtetés ellenére nem valószínű, hogy Putyinék drasztikusan csökkentenék az EU-ba irányuló gázkivitelt, legfeljebb a reexportot próbálják majd akadályozni, ha mégis nagy kiesés lenne, azt Nyugat felől minden bizonnyal pótolni tudjuk, és a hazai ellátás nem kerül komoly veszélybe. Brüsszel emellett válságterveken is dolgozik, hogyan lehet rövid, közép- és hosszú távon csökkenteni az orosz energiahordozóktól való függést. A legjobb persze az lenne, ha stabil, kiszámítható és megbízható kapcsolatrendszer alakulna ki az unió és Oroszország között, a kölcsönös érdekekből kiindulva. Ettől azonban egyelőre távolodunk, a közeledéshez jelentős fordulatra lenne szükség, aminek az esélye egyelőre távolinak tűnik.