Még el sem indult, máris változtattak az Otthon Start Program szabályain: megemelték az értékhatárt azoknál a leendő vásárlóknál, akik inkább családi házat vennének.
A cég jogszabályi változásokra hivatkozva függesztette fel a kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásait. A felhasználók eladni még tudnak, de venni már nem.
Pénzeső érkezik pénteken a szépkorúak tárcájába, ennek a hírnek minden magyar nyugdíjas örülni fog.
Júniusban 4,6 %-ra emelkedett az infláció, amit a gyümölcs- és zöldségtermelést sújtó tavaszi időjárással magyaráz az államtitkár.
A forint kiszámítható mozgása ellenére csütörtökön is emelkednek az üzemanyagok árai.
2010. augusztus 9., 12:03
Ami lehet főutca. Akár a történelemé is. Lehet azonban tévút, mint már annyiszor kis hazánk történelmében. Valami mindenesetre elkezdődött. Harsogósan hallatszik: „A jövő elkezdődött.”
2010. augusztus 9., 06:40
A neves amerikai gazdasági hírcsatorna, a CNBC foglalkozott legutóbb élő műsorban a magyar gazdasággal: elemzőjük méltatta az ország helyzetét. A szakértő szerint alapvető félreértés tapasztalható a piaci szereplők körében a legutóbbi magyarországi fejlemények kapcsán. Azt mondja, a befektetők pánikba estek a valutaalap és a kormány közötti tárgyalások megszakadása után, és rosszul reagáltak rá, pedig nem kellett volna. Szerinte ugyanis jól látszik, hogy a magyar állam képes finanszírozni magát a piacról.
2010. augusztus 9., 05:09
Csúcsot hozott az orosz exporttilalom a búza nemzetközi tőzsdei árfolyamában. A szárazság és a tűzvész miatt Oroszország az év végéig exporttilalmat rendelt el, az USA viszont fokozza búzakivitelét. A chicagói árutőzsdén a búza szeptemberi jegyzése reggel 8 dollár 36 centre emelkedett vékánként, és ezzel 2008 októbere óta a legmagasabb szintre került. Azóta némileg korrigált az árfolyam - számolt be a .
2010. augusztus 8., 13:43
Törökország egyre inkább vonzza a külföldi turistákat, akik újabban nem szívesen mennek Spanyolországba, vagy Görögországba a takarékossági intézkedések miatt immár rendszeressé váló – olykor heves utcai összecsapásokkal is járó – tiltakozó akciók okozta kellemetlenségektől tartva. "Törökországnak, mint legfőbb déli versenytársainak, megvan mindazon adottsága, ami idevonzza a külföldieket, csak olcsóbban" - mondják antalayai vendéglősök. Ezt alátámasztják a statisztikai adatok: a török idegenforgalmi minisztérium adatai szerint júniusban hét százalékot meghaladó mértékben 3,5 millióra nőtt a Törökországba látogató vendégek száma az egy évvel korábbihoz képest.
2010. augusztus 8., 11:25
Enyhén csökkent 2009-ben az előző évihez képest az egy főre jutó havi munkaerőköltség nemzetgazdasági szinten a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások és a költségvetési intézmények teljes vonatkozási körében – derül ki a KSH 2010 júliusi statisztikai tükréből. A 0,6 százalékos csökkenés úgy valósult meg, hogy míg a versenyszférában 3,6 százalékos növekedés történt, addig a költségvetési szféra 9 százalékos csökkenést produkált 2008-hoz képest a KSH adatai szerint.
2010. augusztus 8., 09:28
Kutatási és fejlesztési (k+f) tevékenységre 2009-ben Magyarországon 299,2 milliárd forintot, a GDP 1,15 százalékát fordítottak, ami az előző évhez képest folyó áron 12,3 százalékos növekedés – közölte az előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Statisztikai Tükör című kiadványában. A mintegy 2.900 kutatóhelyen több mint 52 ezer fő foglalkozott k+f tevékenységgel, háromnegyed részük kutatóként. A teljes munkaidőre átszámított k+f létszám közel 30 ezer fő volt, 8,7 százalékkal több, mint 2008-ban.
2010. augusztus 8., 05:23
Lemondott tisztségéről Mark Hurd, a világ legnagyobb személyiszámítógép-gyártójának számító amerikai Hewlett-Packard (HP) elnök-vezérigazgatója, miután egy belső vizsgálat feltárta, hogy hamis költségelszámolásokat nyújtott be a vállalatnak egy női alvállalkozóval fenntartott "szoros személyes kapcsolatának" eltitkolása érdekében. Hurd lemondása megdöbbentette a befektetőket, a vállalat részvényeinek árfolyama közel 10%-kal zuhant a New York-i értéktőzsdén. A HP közleményben tudatta, hogy a cég egy korábbi női alvállalkozója – aki 2007 végétől 2009 őszéig marketingtevékenységet végzett a vállalatóriás számára – júniusban a cégvezetésnek küldött levélben szexuális zaklatással vádolta meg az 53 éves, nős Hurdöt.
2010. augusztus 7., 16:31
Magyarország azt reméli, hogy sikerül majd beállnia azon országok sorába, melyek az IMF segítség elutasítását követően saját erőből sikerrel tudtak kikecmeregni a gödörből. A Reuters szerint azonban sokkal inkább lehet azt valószínűsíteni, hogy Magyarország más krízis sújtotta EU országok útját követi majd, és ismét a megszorításokhoz kell visszatérnie.
2010. augusztus 7., 11:20
Aggályok merülnek fel a pénzintézeti különadóval kapcsolatban, a magánszemélyeknek nyújtott devizaalapú jelzáloghitelek betiltása pedig ellentétes lehet az Európai Unióról szóló szerződéssel az Európai Központi Bank (EKB) szerint, amely a magyar kormány kérésére véleményezte a 29 pontos gazdasági akcióterv pénzügyi tárgyú elemeit.
2010. augusztus 7., 07:12
A Bloomberg arról tudósít, hogy Magyarország annyira megszenvedte a svájci frank erősödését, hogy a devizahitelesek komoly küzdelmet folytatnak, hogy megtartsák lakásaikat és házaikat.
2010. augusztus 6., 18:19
Orbán Viktor miniszterelnök politikájáról közölt cikket legújabb számában a The Economist című hetilap. Kívülállók aggódnak Magyarország miatt - olvasható az írás elején.
2010. augusztus 6., 16:24
Energiaracionalizálási kutatásra szerződött a Dunaújvárosi Főiskola spin off cége és a japán Furukawa Electric .
2010. augusztus 6., 14:53
Aggályok merülnek fel a pénzintézeti különadóval kapcsolatban, a magánszemélyeknek nyújtott devizaalapú jelzáloghitelek betiltása pedig ellentétes lehet az Európai Unióról szóló szerződéssel az Európai Központi Bank (EKB) szerint, amely a magyar kormány kérésére véleményezte a 29 pontos gazdasági akcióterv pénzügyi tárgyú elemeit - írja az MTI.
2010. augusztus 6., 11:53
Három nagy értékű, egyenként is több száz millió forintos tanácsadói szerződést vizsgál a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI); a feljelentést Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója tette még idén februárban a légicég átvilágítását követően - írja pénteki számában a Napi Gazdaság, melyet az MTI szemlézett.
2010. augusztus 5., 19:48
A Twitter, a Facebook és az ezekhez hasonló közösségi portálokra fecsérelt munkaidő évi 14 milliárd font veszteséget okoz a brit gazdaságnak – derül ki egy friss felmérésből. A nagy-britanniai munkavállalóknak több mint a fele ismerte el, hogy a különböző közösségi oldalon található profilját munkaidőben frissíti, miközben a válaszolók harmada mondta, hogy napi fél órát használja ezeket az oldalakat. Kétmillió munkavállaló - azaz a 34 milliós brit munkaerőpiac 6 százaléka – vallotta be, hogy munkaidejéből napi egy óránál is többet pazarol csevegésre, a barátok rendezésére, illetve képek, videók feltöltésére.
2010. augusztus 5., 16:43
Az új, nyolc tárcából álló kormányzati struktúrában pontosan ugyanannyian dolgozhatnak, mint a korábbiban. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat rögzíti, hogy a Miniszterelnökségen és a nyolc minisztériumban a dolgozók összlétszámának felső határa 5764. A szerdán hatályba lépett kormányhatározattal hatályát veszítette a létszámokat tartalmazó 2008-as határozat, amelyben a Miniszterelnöki Hivatal és a 12 tárca engedélyezett összlétszáma szintén 5764 volt.