Az út (és az út vége)

Legújabban kötelező kifüggeszteni a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát az állami intézményekben. De törvénybe készülődik a feszület kihelyezése is az iskolákban, az osztálytermekben. Méret, szín, hely pontosan meghatározva, mint minden akkurátusan rendpárti rendszerben. Éppúgy, mint a minap Ficónál a szomszédban (l. hazafisági törvény!).

Én még emlékszem azokra az időkre, amikor az osztályteremben Marx, Engels, Lenin, Sztálin és Rákosi Mátyás képei voltak kifüggesztve. Reggelenként negyedórával korábban kellett az iskolába rohanni, hogy le ne késsem a zászlófelvonást és a Köztársasági induló eléneklését (Elnyomás, szolgasors, ez volt a rend ezer évig...). De azokra az időkre is, amikor az alkotmánytan tantárgy volt.

Sőt emlékszem a gimnázium és atyám kötelező hivatali Szabad Nép-félóráira, a kötelező Terv- és Békekölcsön-jegyzésekre (l. bankadó), a sugdolózásokra, az elhallgatásokra, a képmutatásokra, a hazudozásokra, a becsukott ablakokra, a bezárt ajtókra, a lehalkított rádiókra. Az állandóan ott bujkáló félelemre. Nem volt ez túl régen, csak úgy 60 éve, de azoknak régen volt, akik a mostani úton elindultak, és bennünket is el akarnak rajta indítani, mert akkor még meg sem születtek. Ennélfogva nem is ismerhetik ennek az útnak a buktatóit, a kanyargását, főleg nem a végét. Én és a korosztályom nagyon is jól ismerjük. Az út végén volt 1956. október 23. A forradalom!

Olvasom, hogy az árpádsávos zászlóanya el akarja venni Biszku Béla nyugdíját. Nem mintha én szeretném B. B.-t, éppen ellenkezőleg, de ez a javaslat arra az időre emlékeztet engem, amikor Rákosi Mátyás 1953-ban megvonta nagyapám nyugdíját, aki ebbe a méltánytalanságba még az évben belehalt. Akkor is sokan voltak ilyenek, és ennek az útnak is ugyanott volt a vége: 1956. október 23. A forradalom!

Olvasom azt is, hogy a nem kormányhű kormánytisztviselőket indoklás nélkül ki lehet tenni az állásukból. Engem ez arra az időre emlékeztet, amikor atyámat azért bocsátották el az adóhivatalból 1950-ben, mert nem volt hajlandó kiszolgálni a rendszer népelnyomó intézkedéseit. Onnantól segédmunkásként tartotta el a családját. Sokan voltak akkor is ilyenek, és ugyanazon az úton haladtak, ami ugyanoda vezetett: 1956. október 23-hoz. A forradalomhoz!

Olvasom Fricz Tamás nemzeti politológus írását arról, hogy itt az ideje az igazi rendszerváltásnak, és ideje megtartani a lusztrációt (lustrum: ókori római pogány megtisztulási szertartás a cenzus végén, állatáldozatokkal). Nos, valami cenzusnak most is vége lett, és ezt a megtisztulást F. T. úgy képzeli el, hogy meg kell találni, fel kell fedni a múlt rendszer (értsd egyaránt a Kádár- és a Gyurcsány–Bajnai-rendszer) kiszolgálóit, bűnöseit, haszonélvezőit, és azoktól meg kell tisztítani a magyar társadalmat.

Ez megint csak érdekes művelet lesz (áldozatokkal!), mert ha minden distinkció nélkül ezt F. T. megteszi, akkor nem sokan maradnak a mostani kormány- és pártgarnitúrákban. Különösen, ha az apák, anyák, apósok, anyósok és a szélesebb család bűneit is az utódoknak meg a rokonoknak kell viselniük. Így aztán a „lustrálásból” olyan megtisztítás lehet, mint ami idehaza volt már egyszer, úgy 1949-ben és utána, amikor az ilyen társadalomtól megtisztítandó egyéneket ügyesen elkülönítették, például Recskre, Kiskőrösre, a Hortobágyra stb. Aki túlélte, boldogan vett részt a diktatúra elsöprésében, a forradalomban: 1956. október 23-án!

Olvasom ezeknek az internetes újságcikkeknek a hozzászólásait. Azt a gyűlölettől fröcsögő, primitív, acsarkodó kórust nehezen lehet elképzelni. És ez még csak a kezdet! A heccelés el van indítva, a felgerjesztett tömeg egyre nagyobb. Már nemcsak a neten, hanem az utcán is. Először az Erzsébet hídon, azután a tévészékház előtt, majd a teljes pesti belvárosban. De egyébként mindenütt a „lustratív” sajtóban.

És ezeket olyanok gerjesztik és terjesztik, akik ezt az utat nem járták végig. Mint Fricz Tamás, Kövér László, Vona Gábor, ifj. Hegedűs Lóránt, Bayer Zsolt, Pörzse Sándor és társaik, akik még mindig nem jöttek rá, hogy ennek az útnak a végén mi van. A forradalom! Mint 1956. október 23-án.

Igazán hálásak lehetünk az MTV1-nek és az MTV2-nek, hogy a július 3-i hétvégén bemutatták az 1956-ban készült Hannibál tanár úr című magyar filmet (amelyet egyébként 1956. október 18-án, öt nappal a forradalom kitörése előtt mutattak be Budapesten). Ebben kísérteties hasonlóság mutatkozik az akkori (1931) Turul Szövetség (Töhötömök) és a mai magyar Jobbik meg annak gárdája között. (Amely éppen azon a hétvégén tartott avatást a budapesti Erzsébet téren. Zseniális műsoridőzítés! Köszönjük!) Érdemes volt figyelni a gyűlölettől eltorzult, már-már nem is emberi ábrázatokat. Akik úgy akartak „lustrálni” (azaz inkább lincselni), mint a maiak a mai nyúlbélákat (imrekertészeket, gykonrádokat, gyurcsányokat stb.).

Igaz, hogy ez az út akkor nem a forradalomba, hanem annál sokkal véresebb és pusztítóbb „lustrálásba” vezetett, de reméljük, hogy ez a mai útkijelölés megelégszik a forradalmi végkifejlettel. Az elvtársak és a faj- (nemzet-) védők (egymás közt) cserélődnek, az emberi butaság viszont örök.

Vajon tudják-e azok, akik a fülkeforradalmat elkezdték, hogy hol lesz e forradalom vége? Most már csak azt kéne eldönteni, hogy mi kezdődött el: a jövő vagy a múlt.

Kuthi Csaba
Tállya