2010. szeptember 5., 17:15

A Bizottság és az IMF is készen áll arra, hogy folytassa a tárgyalásokat, amikor azok a hatóságok megítélése szerint eredménnyel járhatnak - áll Oli Rehn európai pénzügyi biztos Herczog Editnek adott válaszában. A szocialista EP-képviselő még júliusban kérte ki a Bizottság álláspontját azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételekkel folytatódhatnak a kormány és a pénzügyi szervezetek között hirtelen megszakadt tárgyalások.

2010. szeptember 5., 04:58

Jogi audittal egészítené ki a pénzügyi számvevői munkát Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjú szerint.

2010. szeptember 3., 19:17

A női és férfi munkaerő fizetésében megmutatkozó diszkriminációról világszerte megszámlálhatatlan tanulmány született, a homoszexuális munkavállalók javadalmazását azonban Franciaországban első ízben vette górcső alá két tudományos kutató. Vizsgálatuk legmeglepőbb felfedezése, hogy míg a férfi melegeket jelentős hátrány éri, a leszbikusokkal elnézőbbek a munkaadók.

2010. szeptember 3., 17:36

E hónap közepétől akár már több üzletben is drágább lehet a kenyér, az ártárgyalások most folynak a sütőipari vállalkozások és a kiskereskedelmi boltok, bolthálózatok és áruházláncok között - mondta Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára pénteken az MTI-nek.

2010. szeptember 3., 08:07

Fejenként átlagosan 9.600 forint hálapénzt fizetett ki tavaly a gazdaságilag aktív magyar lakos, ami összességében 32 milliárd forintot jelent - írja a Világgazdaság a GKI-EKI Egészségügyi Kutatóintézet felmérését ismertetve. A lapot az MTI szemlézte.

2010. szeptember 2., 18:25

Előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a két gyanúsítottat azért helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, mert feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk befolyásolásával, bizonyítékok megsemmisítésével megnehezítenék, veszélyeztetnék a bizonyítást. A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

2010. szeptember 2., 15:21

A 2009-es évben összesen 32 milliárd forint "láthatatlan forrás" keletkezett a magyar egészségügyben a hálapénzekből – ez derül ki a GKI és az Egészségkutató Intézet felméréséből.

2010. szeptember 2., 14:05

Magyarország befektetői megítélésének romlása esetén a jegybank a bankrendszer védelmében megemelheti az alapkamatot, ezt pedig a devizahitelesekhez hasonlóan azok is megszenvedhetik, aki forint alapú hitellel rendelkeznek – írja az fn.hu.

2010. szeptember 2., 13:16

Ha a Malév bedől és Ferihegy emiatt üzletileg megroppan, akkor legalább 500 milliárd forintba kerülhet a magyar államnak, ha vissza kell vásárolnia a német főtulajdonostól a Ferihegyi repteret üzemeltető céget – írja a Figyelő.

2010. szeptember 2., 11:18

Az IMF-program fontos stabilizáló szerepet töltött be a magyar gazdaságban, és új megállapodás hiányában valószínűsíthető Magyarország adósbesorolásainak visszaminősítése - áll az egyik nagy nemzetközi befektetési tanácsadó csoport új, átfogó elemzésében. Más londoni elemzők azzal számolnak, hogy a magyar kormány végül ismét felveszi a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val. A New York-i és londoni székhellyel működő AllianceBernstein helyzetértékelése szerint a valutaalappal kötött megállapodás "kulcsfontosságú gazdaságpolitikai rögzítőelemként" szolgált az elmúlt két évben, stabilizálta a Magyarországgal kapcsolatos piaci hangulatot.

2010. szeptember 2., 10:40

Az Állami Számvevőszék alelnöke szerint 2009-ben több milliárd forintos kár érhette az államot – az ezt okozó hibás döntések pedig felvetik Veres János és Oszkó Péter felelősségét is.