Fontos határidőre figyelmeztet az adóhatóság

December 20-a péntek több szempontból is fontos adózási határidő: egyrészt ez a határideje a társaságiadó-feltöltésnek, és ugyancsak december 20-ig lehet az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizetők körébe bejelentkezni, vagy abból kijelentkezni – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleménye.

2013. december 10., 14:57

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kettős könyvvitelt vezető belföldi illetőségű adózónak és külföldi vállalkozónak a 2013. adóévre már bevallott adóelőlegét 2013. december 20-ig az adóévi várható adó összegére ki kell egészítenie. A kiegészítési kötelezettség azokra a társaságokra vonatkozik, amelyeknek 2012-ben az árbevétele meghaladta a 100 millió forintot.

Ennek a körnek az adóév utolsó havi, negyedévi adóelőlegét a feltöltéssel egyidejűleg december 20-ig kell megfizetnie. A kiegészítés összegét ugyancsak az ez ideig benyújtandó 1301 számú bevalláson kell szerepeltetni.

Az adózók ugyancsak december 20-ig dönthetnek, hogy 2014-ben az eva szabályai szerint adóznak, vagy kijelentkeznek az eva hatálya alól. Az eva-körbe való bejelentkezéshez és az onnan való kijelentkezéshez a 13T103, illetve a 13T203 számú bejelentőlapot kell benyújtani.

A NAV közleménye szerint a kisvállalati adó (kiva) alanya december 1-jétől december 20-ig jelentheti be elektronikusan a NAV-hoz az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, hogy adókötelezettségeit 2014-ben nem a kisvállalati adó szabályai szerint teljesíti. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

Tegnap 15:09

Jelenleg is több mint 750 ezer külföldön dolgozó vagy külföldre ingázó magyar van, akiknek célszerű tisztában lenniük a nemzetközi nyugdíjmegállapítás uniós szabályaival, erre hívja fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő. De mi van akkor, ha az Európai Unió terültetén kívül eső országban szerzett valaki nyugdíjjogosultságot? Mutatjuk a részleteket!