Figyeljünk: fordulat jön a válságkezelésben?
Az új görög kormány és a hitelezőket képviselők tárgyalásainak kimenetele az egész unió jövőjére hatással lesz, és közvetve minket is érint. Ha Athén adósságait netán leírnák, olyan precedens teremtenének, melynek alapján mások, akár mi is követelhetnénk hasonló engedményeket.
A megszorításokat és a hitelezőkkel kötött megállapodásokat kezdettől fogva ellenző Sziriza győzelmével annyiban állt elő új helyzet Görögországban, hogy szembe kell nézni a válságkezelés eddigi kudarcával, és további lehetőségeket kell keresni. Ez nem lesz könnyű, mert a mozgástér igencsak szűk, igazán jó megoldás nincs, és bármit lépnek, közvetlen hatással lesz a többi nehéz helyzetbe jutott mediterrán országgal kötött megállapodásokra, valamint az eurózóna, végső soron pedig az EU jövőjére.
A görög államcsőd elkerülésére négy éve született egyesség alapján az eurózóna országai, valamint az IMF 240 milliárd eurós mentőcsomagot kínáltak Athénnak, cserébe az ottani kemény megszorító lépésekért, amelyek célja a hiány drasztikus csökkentése, továbbá húsba vágó szerkezeti reformok végrehajtása volt. A radikális költségcsökkentés súlyos társadalmi, szociális és gazdasági következményekkel járt, a GDP ötödével csökkent, a munkanélküliség 30 százalék közelébe emelkedett, az életszínvonal zuhant. Hiába javult a fizetési mérleg és csökkent a hiány, az általános visszaesés miatt az adósságállomány ma is a GDP 175 százalékára rúg.
A hatalmas elégedetlenség törvényszerűen vezetett a válságkezeléssel próbálkozó kormány bukásához, és annak módszerét, sőt az egész EU-t támadó pártok előretöréséhez. A baloldali populáris jelszavakkal kampányoló Sziriza győzelme várható volt, ahogy viszont az is, hogy kormányra kerülve szembesülniük kell a realitásokkal és engedniük a radikalizmusukból. Ez egyébként részben már a választások előtt megtörtént, amikor a korábbi álláspontjukkal szemben tárgyalási készséget mutattak, és kijelentették, hogy az eurózónában akarnak maradni.
Ez persze önmagában még kevés a válság rendezéséhez, egy vállalható kompromisszum megkötéséhez. A hitelezői trojka – benne a görög adósságállomány kétharmadát birtokló eurózónatagokkal és EKB-val, valamint a tizedét adó IMF-fel – hallani sem akar a Sziriza fő követeléséről, hogy engedjék el az adósság nagy részét, és annak alapján szülessen új megoldás, méghozzá a megszorítások enyhítésével és a fogyasztás ösztönzésével. Az új kormánypárt arra hivatkozik, hogy az eddigi mentőcsomag valójában nem a görögöket, hanem a hitelező bankokat segítette ki, miközben a padlóra küldte az ország gazdaságát. Úgy kényszerültek tehát hatalmas áldozatokat vállalni, hogy közben semmit sem nyertek, és az adóssághelyzetük sem javult.
Ez nagyrészt igaz, az is tény viszont, hogy a görög költségvetés felettébb pazarló volt, és ezen sikerült részben változtatni. A pénzügyi helyzet javult, a folyó fizetési mérleg immár pozitív, azaz a megszorítás hozott eredményeket, az más kérdés, hogy milyen áron. Nagy probléma, hogy a vállalt gazdasági strukturális átalakítások mindeddig elmaradtak, ezek nélkül pedig a szigorú takarékosság sem hozhat tartós eredményt. A Sziriza növekedésösztönző követelései akkor ésszerűek, ha a szükséges reformokkal társulnak, különben csak feneketlen hordóba öntik a pénzt.
A realitások tehát behatárolják a tárgyalások mozgásterét. Athén követelheti ugyan adósságának leírását, de ezt a trojka egyszerűen nem teheti meg. Nem elsősorban azért, mert ez óriási pénzügyi veszteséget okozna a hitelezőknek, hiszen ennek jelentős részét hosszú távon úgyis le kell nyelniük – senki sem hiszi komolyan, hogy a görögök valaha is törleszteni tudják adósságuk többségét. A gond azzal van, hogy olyan precedenst teremtenének, amelyre hivatkozva minden bajba jutott ország – beleértve a spanyolokat, a portugálokat, az olaszokat, sőt elvileg minden adóst – hitele egy részének elengedését követelhetné, akár még mi is (bár a mi helyzetünk azért más). Ez olyan lavinát indítana el, amely az egész uniót maga alá gyűrheti.
Ennél még az is kevesebb kárral járna, ha a görögök kilépnének az eurózónából. Zsarolási potenciálja tehát nem túl nagy a Szirizának, és ezzel vélhetően ők is tisztában vannak: a tárgyalások kudarcával a görögök buknák a legtöbbet, igaz, részben az uniót is magukkal rántanák. Patthelyzet látszik kialakulni, amelyben mindkét félt megegyezési kényszerek hajtják, sokat engedni viszont nem tudnak. A megoldás elemzők szerint az lehetne, ha a görögök adósságleírást nem, de törlesztési könnyítést kapnának, amelyet bizonyos gazdasági makroadatokhoz kötnének, kiegészítve egy ösztönző csomaggal. A kockázatok egy részét azokra a magánbankokra lehetne hárítani, amelyek a legnagyobb haszonélvezői voltak az eddigi mentőcsomagnak.
Ez egyelőre egy sokismeretlenes egyenlet, és elhúzódó egyeztetésre lehet számítani, kölcsönös kardcsörtetésekkel fűszerezve. Ha azonban nyárig nem születik legalábbis átmeneti megoldás, Athén fizetésképtelenné válik, annak minden következményével együtt. A kudarc árát nem csupán az eurózóna, de az összes uniós ország megfizetné még akkor is, ha az EU egysége fennmaradna: egy újabb válság végképp a padlóra küldené Európa versenyképességét, és behozhatatlanná tenné lemaradását a többi nagy gazdasági térséghez képest.
