Fékezett habzású maradt az infláció

2017. november 9., 09:47

Szerző:

Októberben 2,2 százalékos volt az éves infláció a szeptemberi 2,5 százalék után. Az előző hónaphoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

A gyorsan változó külső gazdasági hatásoktól megszűrt éves maginfláció is 0,2 százalékponttal, 2,7 százalékra mérséklődött. Az év első tíz hónapjában 2,4 százalékkal volt magasabb az árszínvonal, mint a múlt év azonos időszakában.

Az élelmiszerek ára 3,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrém 17,3, a sajt 8,1, a sertéshús 6,4, a kenyér 6,0, a kávé 5,6, a párizsi, kolbász 5,3, a tojás 4,6 százalékkal drágult. A baromfihús ára 12,8 százalékkal csökkent. Olcsóbb lett 3,4 százalékkal a burgonya, a zöldségek ára viszont 5,1, a gyümölcsöké 4,1 százalékkal emelkedett tavaly október óta.

Az üzemanyagok ára októberben nem változott, éves összevetésben 1,3 százalékkal drágultak a szeptemberi 5,3 százalékos éves áremelkedés után.

A dohányáruknak a jövedéki adó emelését is tartalmazó éves drágulása a szeptemberi 8,8 százalékról 10,4 százalékosra gyorsult, amiben az októberi 1,7 százalékos havi emelkedés is benne van.

A drágulást fékezte a tartós fogyasztási cikkek árának októberi (0,1 százalékos) csökkenése, amely éves összevetésben alig 0,1 százalékos áremelkedést hozott. Csökkent a hűtőszekrények és fagyasztók, valamint a mosógépek ára, de olcsóbbak a számítógépek, telefonkészülékek, fényképezőgépek, tévékészülékek is mint tavaly októberben. A bútorok ára 3,0 százalékkal emelkedett, a használt autók ára pedig 3,8 százalékkal csökkent, míg az újak 2,4 százalékkal drágultak.

A ruházkodási cikkek ára októberben 1,7 százalékkal emelkedett, de ezzel együtt is csak 0,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

A háztartási energia 1,3 százalékos éves áremelkedése, döntően a tűzifa árának 11,6 százalékos és a palackos gáz 8,4 százalékos emelkedéséből eredt, az áram, a vezetékes gáz és a távfűtés ára egy év alatt nem változott.

A szolgáltatások tarifái 1,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül a telefon és internet ára 3,1 százalékkal alacsonyabb, a postai szolgáltatások tarifái 5,9 százalékkal drágábbak lettek. A külföldi üdülés 5,5 százalékkal olcsóbb, a belföldi viszont 4,6 százalékkal többe kerül, mint tavaly októberben.