Ennyibe kerülhet egy gombóc fagyi 2024-ben – luxus lesz, Ön szerint megéri?

Egekbe szökött tavaly a fagyi ára, idén azonban még drágábban nyalhatunk. A cukrászok azt mondják, több okból is kénytelenek árat emelni.

2024. február 23., 11:18

Szerző:

Megemelkedett az alapanyagok költsége és a cukrászdákban dolgozók fizetését is szeretnék emelni a vezetők, ezért a tavalyinál is drágább lesz a fagyi ezen a nyáron.

Az alapanyaggyártók drágábban adják a termékeiket, köztük a vajat, a tejet és a csokoládét. Mindezek mellett a cukrászdáknak is fizetniük kell az elszabadult közüzemi díjakat, a számláikat, bérleti díjakat és a béreket, járulékokat.

A kiadások miatt a tavalyi árakhoz képest 10 százalékos áremelés várható. Idén egy gombóc fagylalt előreláthatóan 600–650 forintba fog kerülni

– írta a Kisalföld, miután több cukrászda véleményét kikérte.

„Van egy mondás, miszerint a cukorkakereskedők válságban is jól élnek, mert kell a boldogsághormon az embereknek. Bár a törzsvendégeink visszajárnak, már nem naponta, csak hetente egyszer, és akkor sem három gombóc fagylaltot vesznek, csak egyet vagy kettőt. Számítok forgalomcsökkenésre” – fogalmazott Bint Dóra, a győri Bécsi kávéház tulajdonosa.

A fagyi drágább lesz, a sütik ára talán nem emelkedik idén

A lap által megkérdezett cukrászok azt mondják, a sütemények árát nem tervezik emelni. Ez nem jelenti azt, hogy a süti vagy a torta olcsó lenne. Ma már nem ritka, hogy 1000-1200 forintot elkérnek egy szeletért, de ennél feljebb nem terveznek menni, mert elveszítenék a vásárlókat.

Egy mosonmagyaróvári cukrászmester szerint a járvány előtti időkhöz képest 60–70 százalékkal esett vissza a forgalom. Így két műhely helyett egyben dolgozik, ma már csak két munkatárssal. „Korábban az sem volt jellemző, hogy egy tortára árajánlatot kérjenek, ahogy az sem, hogy a megrendelt süteményért nem jönnek végül el” – összegezte tapasztalatait.

 

Erdélyi Balázs a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke korábban azt ecsetelte, hogy amíg egy leves ára jelenleg 2000 forint körül mozog, addig egy szelet torta ára nagyjából csak a fele, 1000 forint környékén van. Szerinte ha összehasonlítjuk a nyersanyagokat és a belefektetett munkát, akkor a sütemény árának is 2000 forint körül kellene lennie, ahogy az éttermi desszerteknél ez meg is valósul jelenleg. 

A magyar cukrászdákban a sütemények szeletára azért is tartható alacsonyabban, mert a szezonban a fagyin be lehet hozni a kiesést, ami a sütik miatt keletkezik.

Legalábbis erre számítanak a cukrászok. Kérdés azonban, hogy az újabb áremelés elriasztja-e a fagyizni vágyókat vagy továbbra is úgy döntenek, hogy szükségük van az ilyen típusú kikapcsolódásra és a fagyizás által megszerzett boldogság hormonra.

(Kép forrása: pexels.com)