Ezt hogy fizeti vissza? Sehogy?

„Live now, buy now, pay later“- éld az életed és költs, fizetni később is ráérsz. Ilyen feliratokkal vannak tele a boltok, TV-reklámok és a postaládánk is. A csábító kínálatok az amerikai gazdaság lényegét tükrözik: mindegy, hogy házat, hűtőt, konyhabútort, ülőgarnitúrát vagy autót vesz az ember, törleszteni, az első részletet befizetni sokszor csak egy év után kell. Akkor ugyan sokaknak a gatyája is rámegy.

Na és? Maximum bejelentik a gazdasági válságot, ahogy azt már láttuk. A lényeg: „Keep up with the Joneses“ - ha a szomszédnak van, nekem is kell; sőt, ha neki egy autója van, akkor nekem legyen kettő - magyarázza Andrew Foland honfitársai gondolkodási módját.

A 40-éves férfival Houston elővárosában, Friendswoodban beszélgetek. Foland az itteni korcsolyapálya igazgatója és műkorcsolyaedző. Két Axel között szakít időt arra, hogy megvilágítsa nekem, hitelkártya nélküli európainak, milyen rugóra jár az amerikai vásárló.

„Most people are optimistic, but not realistic“, sokan optimisták, de nem realisták - szögezi le a négygyerekes családapa. Nem gondolkodnak, mielőtt költenek; majd csak lesz valahogy, bíznak hitükben és a Jóistenben.

A hirdetéseknek rengetegen bedőlnek, csak a nagybetűket olvassák; a csapdákat viszont az apró betűvel szedet részek rejtik, de ez sajnos kevesekhez jut el. Mire megértik, sokszor már késő. Sajnálni nem kell őket, erősiti meg Foland, mondván: ez egy szabad ország, miért hitt vakon az „american dream“-ben, az amerikai álomban? Mindenki saját szerencséjének a kovácsa – mindenki viselje a felelősséget saját figyelmetlenségért, könnyelműségéért. Az állam bácsi kívül marad. Jó példa erre az apparátus neve: „administration“, inkább közigazgatás mint sem kormány.

Több megtakarítás volt régebben

Azért a szabadság korábban nem vakította el annyira az embereket mint mostanság: addig nyújtózkodtak, míg takarójuk ért. Legalábbis ezt támasztják alá a 70-es évek, amikor is az amerikaiak havi jövedelmük kilenc százalékát félretették nehezebb időkre – írja a német gazdasági lap, a „Handelsblatt“ internetes kiadása.

A kilencvenes években csökkent a megtakarítási kedv, az elmúlt tíz évben pedig a mélybe süllyedt: 0,4 százalékra – mutat rá a szintén német „Wirtschaft.t-online“. Egy összehasonlító adat: az EU 27 országának lakói átlagban havonta 8 és 10 százalék között spórolnak – szemléltetik az Eurostart (Europai Statisztikai Hivatal) adatai.

Na, legalább kuporgatás területén tanulhat az Újvilág az Óvilágtól!

– George W. Bush idejében minden lazább lett, a piac a szabadabbnál is szabad volt. Érvelvén, hogy az majd szabályozza önmagát, szinte minden szabályozás elmaradt. Sok kizsákmányoló bank jött létre – fejti ki Foland az összeomlás okait. Ezek a szervezetek nem nézték meg, hogy a hitelfelvevők fizetőképesek-e: aki kért, kapott. Kívánatos lett volna a közigazgatás határozott közbelépése.

Sokan a házuk értéknövekedésében bíztak. Az ingatlanok ára folyamatosan nőtt és erre remekül lehetett alapozni még a kilencvenes években is.

Andrew Foland órájára néz és elbúcsúzik, következő tanítványa már ott toporog. A megkezdett gondolatot Deborah Carver fűzi tovább, aki korizó lányára vár. A 45-éves asszony saját példáját említi: „1999-ben Virgina államban vásároltunk egy házat, ami akkor 174.000 dollárba került. Hat év múlva 419.000 dollárért eladtuk. Tiszta nyereség volt.“

Ma már ez a kalkuláció kevésbé alkalmazható. Különösen az egykori ingatlan-paradicsomokban mint Florida és Kalifornia, ahol az árak drasztikusan visszaestek. Ennek következtében sokan nem tudják fizetni a havi kölcsöntörlesztést és a ház elé kikerül a „foreclosure“-tábla, árverés alatt.

Hogyan lehetne kilábalni a kátyúból?

A Republikánusok kidolgoztak egy olyan programot, mely eddig a Demokraták körében is helyeslésre talált: csökkenteni kellene a jelenlegi 5,38 százalékos lakásépítési hitelt, 4 százalékra, de meghagyni a 30-éves fixlekötést – mutatták be a javaslatot az NPR (National Public Radio) egyik gazdasági adásában. Ezáltal „40 millió lakáshitelt lehetne újrafinanszírozni, azaz Amerika-szerte a kölcsönök 80 százalékát“ véli Chris Mayer a Columbia Egyetem közgazdásza a műsorban.

Kaliforniára átszámítva például ez azt jelentené, hogy „4,5 millióan visszaszerezhetnék elveszett otthonukat, plusz mellette még havi 700 dollárt megspórolnának. Kentucky államban 500.000 kaphatnák vissza ingatlanukat és havi 250 dollárral több maradhatna a számlájukon.“

A megfontolt gazdálkodásra egyre többen rákényszerülnek – és sokan rádöbbennek, hogy jól járnak vele. Így például egy 24-éves hölgy New York-ból. Lelkendezve mesélte a rádióban: életében először ment készpénzzel bevásárolni. Csak annyit vett, mennyit pénztárcája engedett. Egy hónap után megállapította, adóssága egyenlő volt a nullával. Életében először.