Ezermilliárdok hiányoznak a magyar bankrendszerből

Válság idején roppant népszerű dolog mindenért a bankokat kárhoztatni. Némi joggal, hiszen a 2008-ban kirobbant krízis fő oka is a pénzügyi szférában folyó felelőtlen és megalapozatlan ügyletek sokasága, a gátlástalan haszonszerzésre épülő érdekeltségi rendszer volt. Innen már csak egy lépés az egyik legemberibb tulajdonságot, a gazdagabbakkal szembeni irigységet is kihasználó demagógia, amely minden rosszért a pénzsóvár és minket kiszipolyozó és világuralomra törő bankárokat okolja. Marx óta tudjuk, hogy ebben is van valami, ilyen a finánctőke természete, de hát végül is kapitalizmusban élünk, ha tetszik, ha nem.

A baj akkor kezdődik, ha a leegyszerűsített, populista bankellenesség a kormánypropaganda szintjére emelkedik és a gazdaságpolitika egyik eszközévé válik. Ez történik immár két éve nálunk: az elszegényedő társadalom többsége vevő a pénzintézeteket felelőssé tevő és erre hivatkozva azokat újabb és újabb adókkal sújtó taktikára. Aligha várható el, hogy az egyszerű emberek tisztában legyenek a gazdaság működésének mélyebb összefüggéseivel, ráadásul különböző kutatások szerint nálunk a lakosság pénzügyi kultúrája, tájékozottsága a béka feneke alatt van. Így nagyon könnyen megtéveszthető, és szinte magától adódik, hogy a politikusok bűnbakot faraghassanak a bankokból.

Orbánék unortodox gazdasági intézkedéseinek lényege a félrevezetés: idehaza azt próbálják elhitetni, hogy nincsenek megszorítások, a súlyosbodó terhek nem a lakosságot sújtják, hanem a nyereséget halmozó bankokat és multicégeket, kifelé pedig azt igyekeznek eladni, hogy képesek tartósan kordában tartani a hiányt és stabil növekedési pályára állítani a gazdaságot. Az ezt cáfoló uniós és IMF kritikákat a függetlenségünket veszélyeztető támadásnak, a pénzvilág érdekei képviseletének állítják be, és sajnos sokan vannak, akik elhiszik ezeket a szövegeket.

A jelenlegi helyzetben szinte lehetetlen erről józan vitát folytatni, mert egy élesen megosztott és többségében a leszakadással küzdő társadalomban az érzelmek és ösztönök könnyen felülírják a racionális érveket. Orbánék pont ezt használják ki, és nem is próbálkoznak a realitások talaján maradni, az intézkedéseik kapcsán a tényekre és szakmai érvekre támaszkodni. Jól mutatja ezt az a beállítás, hogy onnan kell elvenni pénzt, ahol van, azaz a pénzügyi területről, vagy ahogy Matolcsy mondta, újra kell osztani az elmúlt években megtermelt profitot. Ugyancsak szerinte a bankok megugrott terhei nincsenek hatással a gazdasági növekedésre, és azokat a lakosság alig érzi meg. A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője.

600 milliárdot vontak el a pénzügyi szférából

Nézzük a tényeket. Nagyvonalúan lépjünk túl azon az alapvető tényezőn, hogy a bankoknak az alaptőkéjükön túl nincs pénzük, hanem a lakosság és a cégek pénzével gazdálkodnak, azaz ha elvesznek tőlük, azt ez utóbbi kárára tehetik. Az MNB adatai szerint a költségvetés az elmúlt két évben 600 milliárd forintot vont el a pénzügyi szférától, részben a bankadó, részben a végtörlesztés révén. Ezt megfejeli még a megemelt tranzakciós illeték, valamint az árfolyamgátas konstrukció, azaz az elkövetkező években a terhek még nagyobbak lesznek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nem teljesülő hitelek aránya a lakossági és a vállalati szférában egyaránt meghaladta a 15 százalékot, és a bankrendszer emiatt ezermilliárdos nagyságrendű veszteséget szenved el, olyan mértékű problémáról beszélünk, amely alapvetően korlátozza a működőképességet.

A következmények – Orbán jobbkezének állításával szemben – rendkívül súlyosak. A bankok kénytelenek visszafogni a hitelezést, részben mert nincs elég pénzük, részben pedig kerülik az újabb kockázatokat. Ennek nyomán két év alatt a vállalati hitelezés 1400 milliárd forinttal /!/ csökkent, ami alapjaiban korlátozza a versenyszféra mozgásterét és a gazdaság növekedési potenciálját. Tömegével jutnak csődbe cégek amiatt, hogy nem jutnak forgótőkéhez, és akik talpon maradnak, azok sem tudnak külső forrásból beruházni, fejleszteni. A lakosság sem jut kölcsönhöz, nem véletlen, hogy a lakáspiac teljesen leült, a tartós fogyasztási cikkek vásárlása is zuhant.

Törvényszerű következmény az is, hogy a bankrendszer egésze veszteségessé vált, ma már az OTP-n kívül szinte senkinek sincs számottevő nyeresége. A többségükben külföldi tulajdonban álló pénzintézetek a jobb időkben bízva nem vonulnak ki, viszont a tőkéjük egy részét kiszámíthatóbb, biztonságosabb térségekbe helyezik át. Csupán 2011 közepe és 2012 júniusa között az Erste adatai szerint 18 milliárd dollárt /!/ vontak ki a magyar leánybankokból, ami az éves GDP nagyjából 14 százaléka! /Ennek csupán töredékét pótolta a különböző portfóliókba történt tőkebeáramlás./

A Fidesz-kormány minderről a jelek szerint tudomást sem akar venni, sőt az önkormányzatok 600 milliárdos adósságátvállalásának is legalább ötödét a hitelező bankokra akarja terhelni. Jellemző Kósa Lajos cinikus megjegyzése, miszerint a bankoknak ez talált pénz, hiszen az önkormányzatok egyszerűen csődöt jelenthettek volna, és akkor a hitelezők nem kapnak semmit. A Fidesz alelnöke csupán arról az apróságról feledkezik el, hogy ez a hitelállomány része a konszolidált államadósságnak, ezért is tudja az állam úgy átvenni, hogy ezzel nem nő az adóssága. Ha tehát nem törlesztik, az államcsődöt jelent. Valóban ezt vizionálja Kósa?