Ez lenne a fordulat éve?

Varga Mihály miniszterként azzal is Matolcsy György nyomdokaiba lépett, hogy a realitásokkal keveset törődő jóslatokba bocsátkozik. Annyira azért nem veti el a sulykot, mint bátor elődje, aki emlékezetes CNN-interjújában nemes egyszerűséggel tündérmesének nevezte a magyar gazdaság teljesítményét, de nagyokat mondani azért ő is tud. Legutóbb a fordulat évének minősítette 2013-at, amikor végre kikerülünk a válságból, köszönhetően a közös akaratnak és összefogásnak. Állításának mindhárom elemét egyenként is érdemes górcső alá venni. Joggal kelthet aggodalmat az a kijelentés, hogy ez az év a fordulat éve lesz, mert a Fidesz-érában ez eddig minden évről előre elhangzott és éppen az ellenkezője lett az igaz, lásd például a tündérmesés 2012-őt, a maga másfél százalékos GDP-csökkenésével.

Meggondolatlan annak leszögezése is, hogy az idén kikerülünk a válságból, hiszen a kormánypropaganda régóta azt harsogja, hogy nincs is nálunk válság, az csak a hanyatló Nyugaton van, és mindenki a mi sikereinket irigyli, ezért bántanak minket. Varga talán nem követi a saját kommunikációjukat? A harmadik mondatrészből nem ez látszik: ott a szokásos panel a közös akaratról és összefogásról, amiből pont annyi igaz, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. Éppen a Fidesz unortodox, egyes szűk rétegeket a többiek kárára privilegizáló, megosztó, valamint a vállalati szférára, főként a húzóágazatokra és bankokra kivetett egyoldalú terhek miatt a növekedési kilátásokat minimálisra csökkentő gazdasági intézkedései akadályozzák a válságból való kilábalásunkat.

Az egyetlen esélyünk, hogy a kárhoztatott EU-ban megindul a fellendülés, amely az exportorientált magyar gazdaságot is magával húzza. Az uniós piac nélkül esélyünk sincs a növekedésre, az onnan jövő támogatások nélkül pedig szinte megszűnnének a hazai beruházások. Erről egy szót sem ejtett az NGM öntömjénező kommentárja annak kapcsán, hogy a második negyedévben hosszú évek óta először növekedtek a beruházások az előző év hasonló időszakához képest /az első negyedévhez viszonyítva azonban nem/. A diadaljelentés részleteiből kiderül, hogy az állami beruházások ugrottak meg 30 százalékkal, amelyeket szinte kivétel nélkül az EU finanszíroz. Főként út- és vasútépítésekről van szó, kisebb részben az árvíz okozta károk helyreállításáról, valamint nagymértékű központi járműbeszerzésről. Ezzel szemben a fejlődés szempontjából kulcsfontosságú feldolgozóipari beruházások volumene csökkent, azaz a reálgazdaságban nincs jele pozitív fordulatnak.

A beruházásokat kizárólag az uniós pénzek hajtják, szoros összefüggésben azzal, hogy a kormány őrült tempóban igyekszik behozni a keretek lehívásában mutatkozó lemaradását. Ez rendben is lenne, de a nagy kapkodásban el kellene kerülni azokat a hibákat, amelyek miatt 15 támogatási területből 13-ban felfüggesztették a kifizetéseket. Brüsszelben már folynak a tárgyalások a pénzcsapok újranyitásáról, de ha ez sikerül is, a bírságot nem tudjuk elkerülni, és emiatt 50-100 milliárd forintot veszíthetünk. Ennél nagyobb baj lenne, ha a támogatást nem kellő hatékonysággal használnánk fel, azaz nem oda menne a pénz, ahova kellene, hanem ahova irányítani akarják. Aligha véletlen, hogy éppen az útépítések dobták meg a beruházásokat: legtöbbjükben a Fidesz-közeli Közgép is érdekelt.

Orbánék nagy előszeretettel hivatkoznak a foglalkoztatási adatokra a gazdaság dübörgésének bizonyítékaként. A legutóbbi, május-júliusi adatok alapján sokéves csúcsról beszélnek, a négymillióhoz közeli szám első ránézésre valóban szép. A gond vele mindössze az, hogy – mint azt minden elemző hangsúlyozza – mögötte nem a gazdaság javuló teljesítménye, hanem kétharmad részben a mesterségesen felfuttatott és a büdzsének csak költséget jelentő közmunka, egyharmad részben pedig a felmérés módszertana áll, ami miatt a külföldön dolgozók is bekerülhetnek a statisztikába. Ezek nélkül még a KSH adatai szerint is mind az öt főnél nagyobb, mind pedig annál kisebb cégeknél alkalmazottak száma csökkent, akárcsak az egyéni vállalkozóké, azaz mindazoké, akik a közterheikkel növelik a költségvetés bevételeit. Minek is örülhetünk annyira?

Van két tényező, ami tovább növeli az aggodalmakat, és jól mutatja a valós trendeket. A tartósan, azaz egy éven túl munka nélkül lévők száma és aránya egyaránt nő, akárcsak a 25 éven aluli álláskeresőké. Egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek tehát a leszakadók és a fiatalok, aligha csodálkozhatunk, hogy az utóbbiak már tömegesen hagyják el az országot a hanyatló Nyugaton megélhetést remélve. Rajtuk nem segít sem a statisztikák szépítgetése és a kormányzati bűvészkedés a számokkal, sem a szebb jövőről szóló propaganda: bár ők – az idősebb nemzedékkel szemben – nem élték még át, hová vezetnek ezek a módszerek, de azt már a saját bőrükön tapasztalják, milyenek az itteni kilátásaik. Döntenek: a lábukkal szavaznak.