Ez csak rosszabb lesz? Süllyed az életszínvonal
Bérveszteség: az Országos Érdekegyeztető Tanács összehívását kéri a LIGA Szakszervezetek. Az OÉT-ben a munkaadók bejelentették: előrehozzák a bérfejlesztéseket. Az MSZP szerint egyre nehezebb körülmények között élnek az emberek. Egy felmérés szerint a többségnek nem tetszik az új adórendszer.
A megkérdezettek többsége szerint az új adószabályok tovább növelik a szegények és gazdagok közötti különbségeket - derül ki a Medián friss felmérésének eredményeiből, amelyet a Népszabadság közöl.
A válaszadók csaknem fele vélte úgy, hogy nőtt a gazdagok és szegények közötti szakadék, 39 százalékuk viszont a korábbinál hatékonyabbnak látja a mostani adórendszert, 12 százalékuk nem tudott válaszolni.
A Medián tíz évvel ezelőtti felmérésében szereplő 54 százalékról idén februárra 73 százalékra nőtt a progresszív adózás híveinek aránya, vagyis azoké, akik azt mondják: a gazdagabbak jövedelmük nagyobb hányadát fizessék be adóként, mint a szegényebbek. Az egykulcsos adót igazságosabbnak tartók aránya 44-ről 25 százalékra esett. Újdonság az is, hogy nincs már jelentős különbség ebben a kérdésben a Fidesz és az MSZP támogatói között, a fideszesek 69 százaléka is a progresszív adózást támogatja. A Medián elemzése szerint az adórendszerrel kapcsolatos csalódottság hatással lehet a kormánypárt támogatottságára - olvasható a cikkben.
A felmérést február 11-e és 15-e között készítették, több mint 100 településen kérték ki személyesen 1200 felnőtt véleményét az ügyben.
LIGA: elfogadhatatlan a bérveszteség
A LIGA Szakszervezetek elfogadhatatlannak tartja a munkavállalók tömegeit érintő nettó bérveszteséget, és az ezt előidéző kormányzati adópolitikát, a helyzet mielőbbi valós megoldása érdekében továbbra is kéri az Országos Érdekegyeztető Tanács összehívását, és az adójóváírás és adókulcsok rendszerének felülvizsgálatát. A LIGA, a pénteki közleménye szerint már több mint egy hónapja várja, hogy a kormány hajlandó legyen tárgyalni a szociális partnerekkel az OÉT-ben. Ehhez képest furcsa, hogy kormányzati politikusok sorra emlegetik az OÉT-et és a szakszervezeteket a bérajánlás kapcsán, de igazán nem tesznek semmit, annak teljesülése érdekében - áll a közleményben.
A szakszervezeti szövetség szerint összességében, a bérkompenzáció sikertelenségét is beszámítva, 2010-ről 2011-re akár 10 százalékos reálbérveszteség is előfordulhat egyes munkavállalóknál - írta az MTI.
A versenyszférában előbb lesz fizetésemelés
A szakszervezetekkel ugyan nem tárgyaltak, de a kormány a munkaadókkal kiegyezett: a cégek lehetőségeikhez képest előbbre hozzák az idei tervezett bérfejlesztéseket azért, hogy az Érdekegyeztető Tanács által ajánlott 4-6 százalékos országos kereset emelés minél hamarabb teljesüljön a versenyszférában is.
Az egykulcsos adórendszer bevezetésével a köz-, és a versenyszférában előfordulhattak keresetcsökkenések, ezt ellensúlyozná az ajánlott bérfejlesztés, amelynek megvalósulását fokozottan ellenőrizné a Fidesz által kezdeményezett bérmonitoring bizottság.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár valamint az OÉT munkaadói oldalának egyeztetéséről a
Gazdasági Rádió készített összeállítást.MSZP: egyre nehezebb körülmények között élnek az emberek
Az MSZP szerint míg a miniszterelnök 180 négyzetméteres dolgozószobába költözik, az emberek egyre nehezebb körülmények között élnek. Török Zsolt szóvivő a szocialista párt és a Societas sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányváltás óta növekednek a devizahitelesek terhei, a köztisztviselőket indoklás nélkül kirúghatják, megfigyelhetik, drágul a benzin, az energia és az élelmiszerek ára, nő a munkanélküliség - mindez pedig szemben áll a Fidesz ígéreteivel. "Nem azt ígérték, hogy egy átlag magyar dolgozó asztaláról levesznek tíz liter tejet, nyolc kiló kenyeret vagy nyolc kiló cukrot" - mondta Török, hozzátéve, hogy az élelmiszerárak emelkedéséért a kormány a felelős.
Véleménye szerint a kormány igazságtalan és tisztességtelen intézkedéseivel "árt a magyar népnek", míg "a fideszesek luxusban dőzsölnek", rokonaikat "zsíros állásokba ültetik".
A sajtótájékoztatón a Societas képviselői a devizahitelesek terheinek növekedéséről, az átlagosan és az átlag alatt keresők több ezer forintos jövedelemcsökkenéséről és a köztisztviselők, kormánytisztviselők elbocsátásáról beszéltek.
A fővárosi Kossuth téren tartott eseményen részt vett aktivisták kenyereket, több zacskó cukrot és dobozos tejet helyeztek el a József Attila-szobornál, ezzel igyekezve szemléltetni, hogy az átlagos keresetűek, mennyit veszítenek egy hónapban az adóváltozások miatt - számolt be az MTI.