EU-IMF: behajtják rajtunk, amit ígérünk
Újabb húsba vágó megszorító csomagot volt kénytelen elfogadni a görög parlament ahhoz, hogy hozzájuthasson a 130 milliárd eurós mentőcsomag időarányos részéhez, és így elkerülhesse a küszöbön álló csődöt. Bár hasonlóan drasztikus intézkedéseket tőlünk nem várnak, a helyzetünk is más, a remélt hitelmegállapodás feltételei szigorúak lesznek, teljesítésüket pedig be fogják hajtani rajtunk.
A szerdán nyilvánosságra hozott növekedési adatok alátámasztják, hogy az eurózóna ismét, reméljük átmenetileg, recesszióba süllyed: a negyedik negyedévben a GDP néhány tized százalékkal csökkent, és az előrejelzések szerint ez a trend az idei első negyedévben is folytatódik. A legrosszabbul Görögország szerepelt, ahol a nemzeti össztermék éves szinten 7 százalékkal esett vissza, de Portugália sem büszkélkedhet a maga mínusz 2,5 százalékával. Figyelmeztető, hogy a nagyok - Olaszország, Franciaország - sem remekeltek, a németek hiába teljesítettek az átlag felett, ez sem lökte pozitív tartományba a közös eredményt. A Moody's egyből kilenc országot minősített le még a hivatalos adatok előtt, jelezve, hogy kevéssé bízik a gondok rendezésében.
A kirívóan rossz görög teljesítmény közvetlenül azután látott napvilágot, hogy az athéni kormány és parlament újabb egyensúlyjavító csomagról döntött, tovább szorítva a már amúgy is feszesre húzott nadrágszíjat. Bár ez az előfeltétele volt a hitelkeret megnyitásának, egyre több szakértőnek az a véleménye, hogy az intézkedések már túlmennek azon a ponton, hogy egyrészt végrehajthatóak legyenek, másrészt valóban meghozzák a várt eredményt. Lehet arra hivatkozni, hogy a görögök sokkal tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért, szórták a közpénzeket, fenntarthatatlan szintű szociális juttatásokat biztosítottak, miközben az adómorálban nem jeleskedtek és a korrupció is rengeteget nyelt el. Ezzel együtt most a lakosság szinte minden rétege jelentős jövedelem-kieséssel néz szembe, tömegek kerültek teljesen reménytelen helyzetbe, ami társadalmi robbanással és tartós instabilitással fenyeget.
Hogy csak néhány példát ragadjunk ki: az eddigi 3 megszorító csomag nyomán a nyugdíjak és a közszféra jövedelmei, valamint a minimálbér mintegy 20 százalékkal csökkennek, csaknem hasonló mértékű a lefaragás az egészségügyben, a szociális kiadásoknál és a regionális büdzséknél. A magánszférát a pénzhiány és a kereslet visszaesése egyaránt sújtja, és hiába növelték az adókat, a gazdasági teljesítmény és a fogyasztás csökkenése miatt a költségvetés bevételei nem nőnek. Az egymást követő megszorítások negatív hatása a GDP csökkenése, ami viszont éppenséggel a stabilizáció ellen hat, és tovább növeli az adósságállománynak az össztermékhez viszonyított arányát. Számos közgazdász szerint így lefelé menő spirálba kerülhet a görög gazdaság, és folyamatosan újratermeli az eladósodást, ahelyett, hogy enyhítené azt.
A lakosság ellenállása és a zavargások csak rontanak a helyzeten. Nincs már komoly szakértő, aki hinne abban, hogy 2020-ra az adósságállomány már kontrollálható mértékű lesz, sokan már 20-25 éves görög válságról beszélnek. Ennek ellenére az eurózóna meghatározó országai úgy vélik, ha hagyják összeomlani Görögországot, annak még súlyosabb és az egész uniót érintő következményei lennének. Ezért a legrosszabb elkerülésére készek áldozatot hozni, és erre ösztökélik a magánhitelezőket is. A görög rendezési elképzelések egyik legfontosabb eleme, hogy ez utóbbiak mondjanak le követeléseik nagyobbik részéről, összesen mintegy 130 milliárd euróról, amit Athén úgysem tudna visszafizetni. Az erről szóló megállapodás azonban késik, és ha létre is jön, a pénzügyi gondokat nem oldja meg, csak enyhíti.
Jelenleg mindenki időnyerésre játszik és az ellenőrizetlen államcsődöt igyekszik elhárítani. Ha az eurózónás pénzügyminiszterek megkapják a legújabb csomaghoz a kellő athéni garanciákat - például azt, hogy egy új kormány nem táncol mindentől vissza -, és a magánhitelezőkkel is létrejön az egyezség, az idei évet várhatóan már ki lehet húzni. Kérdés ugyanakkor, hogy más, ugyancsak bajban lévő országok, Portugália, Spanyolország vagy netán Olaszország, a fenyegető recesszió miatt nem kerülnek-e szintén finanszírozhatatlan helyzetbe. Ha esetleg igen, százmilliárdok ide vagy oda, az eurózóna a jelenlegi formájában nem maradhat fenn.
Ehhez a fenyegetéshez képest a mi IMF-hitelünk ügye sétagaloppnak tűnik, de csak első látásra. Hiába riogatott mindenkit a Kósa-Szijjártó páros, Magyarország szerencsére sokkal jobb helyzetben van, mint Görögország, de ez távolról sem jelenti azt, hogy jól állunk. A legfrissebb uniós értékelés szerint a költségvetési makroadatok szempontjából a négy legkockázatosabb tagállam egyike vagyunk, és ezen az a jó hír sem segít, hogy a 2011. utolsó negyedévi GDP-nk valamivel jobban alakult a vártnál /ezzel együtt a régió országai közül éves szinten az utolsó előttiek vagyunk, csupán a cseheket előzzük meg/. Az már kevésbé jó hír, hogy az infláció viszont hatéves csúcsra ugrott.
A görög példa arra inti az EU-t és az IMF-et, hogy ragaszkodjanak azokhoz a tárgyalási feltételekhez, amelyek bármilyen megállapodás garanciáit erősítik. A fő kérdés ugyanis nem az, hogy most milyen a helyzetünk, hanem hogyan fog az javulni az elkövetkező években. A hitel megszerzése tehát nem cél, hanem eszköz, pénzügyi háttér az elkerülhetetlen gazdasági fordulathoz. Ha a Fidesz-kormány ezt nem így látja, hosszabb távon valóban úgy járhatunk, mint a görögök, és a mi megmentésünk sajnos nem olyan fontos az unió hangadói számára, mint az övéké.
