Ennyi igaz abból, amit Orbán mond
A kormányfő állításával szemben a végre beindult növekedés hatásait a lakosság egyelőre alig érzékelheti, ahhoz hosszabb, tartós időszakra és nagyobb mértékű bővülésre lenne szükség. Ennél is nagyobb probléma, hogy az orbáni gazdaságpolitika a társadalom kis hányadát hozza jobb helyzetbe a nagy többség, de főleg a leszakadó rétegek terhére.
Megszokhattuk már, hogy Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióbeszédében nagyívű, a valósággal azonban nem túl szoros kapcsolatban álló kijelentéseket tesz. Legutóbbi zsengéje annak leszögezése volt, hogy a sikeres gazdaságpolitika és a növekedés hatását a mindennapokban is érezzük. Hogy mennyire sikeres egy gazdaságpolitika, az nem a kormányfői minősítésektől, hanem egyrészt a tényadatoktól és azok hátterétől, másrészt a lakosság és a vállalkozások megélhetési és működési körülményeitől függ. Ezek alapján aligha jogos az öndicséret, arról a közgazdasági alapigazságról nem is beszélve, hogy egy éppen csak beinduló, szerény növekedés hatásai a mindennapokban még nem érzékelhetőek, ahhoz tartós bővülési pályára van szükség. Lehet persze, hogy a kormányfő saját környezetére és a lakosság gazdagabb felső ötödére gondolt, amely tényleg jobban él, de ők sem a növekedésnek, hanem a módosabbak gyarapodását szolgáló adópolitikának és más intézkedéseknek köszönhetik.
Erre az elmúlt időszakban több elemző tanulmány is rámutatott, kiemelve, hogyan csoportosítottak át százmilliárdokat az egykulcsossal, a rezsicsökkentéssel stb. a társadalom felsőbb rétegei számára. A jövedelmi és fogyasztási átlagszámok is megtévesztőek, mert ha például a lakosság negyedénél jelentős többlet képződik, miközben a háromnegyednél kismértékű csökkenés vagy stagnálás van, az átlagszám javulást mutat. Ezt mutatta ki az a részletes elemzés is, amely a hivatalosan bruttó 225 ezer forintos átlagbér mögé nézett: kiderült, hogy a munkavállalók kétharmada valójában ennél jóval kevesebbet, havi 190 ezer alatt keres, de a felső 5-10 százalék jövedelme – van havi 63 milliós fizetés is! – jócskán felhúzza az átlagot. Még kirívóbb az eltérés, ha régiónként nézzük a béreket: Nógrádban és Somogyban csupán 120 ezer az átlag.
A növekvő különbségekről árulkodik a lakosság felső és alsó tizede között az utóbbi három évben kitágult jövedelmi olló, valamint a szegénység terjedéséről árulkodó adatok. Jelenleg hazánkban az itthoni kimutatások szerint több mint négymillióan élnek a szegénységi szint alatt, félmillióval többen, mint a kormányváltáskor, a lakosság háromnegyedének vannak legalább időnként gondjai a számlák fizetésével. Az Eurostat felmérése szerint a magyar népesség 26 százaléka halmozottan nélkülözni kényszerül, ez nagyjából 5 százalékos emelkedés a három évvel korábbihoz képest.
Lehet tehát a kormányfőnek magukat fényezni, attól a tények még tények maradnak. Igaz ez Orbán Viktor többi, szintén pénteken elhangzott kijelentésére is, amelyeket ugyan már sokszor cáfolták a hozzáértők, de most sem szabad szó nélkül hagyni őket. Kezdjük azzal, hogy azt állította, ma 235 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor. Már unalmas ki tudja, hányadszor ismételni, hogy ez több szempontból sem korrekt: egyrészt nem azonos időszakokat hasonlít össze, ez önmagában több tízezres torzítást jelent. Másrészt a statisztikai felmérésben szerepel a közmunkások számának több mint százezres emelkedése, holott ők valójában munkanélküli és szociális segély helyett kapnak némi munkabért, azaz nem tényleges foglalkoztatottak. Harmadrészt a külföldön dolgozók, de hivatalosan itthon élők is javítják a statisztikát. A vállalati adatszolgáltatások szerinti munkavállalói szám az elmúlt három évben nem nőtt, hanem néhány ezerrel csökkent.
Nem maradhat kommentár nélkül az az orbáni mondat sem, hogy a bérek folyamatosan emelkednek. Ez csak az idei évre igaz, a korábbi években a nettó reálbérek csökkentek, kivéve 2011-et, amikor az egykulcsosra való áttérés miatt a magas jövedelműek jól jártak. Szemben a minimálbéresekkel, akik az adójóváírás eltörlése miatt ma reálértékben több százalékkal kevesebbet kapnak kézhez, mint 2010-ben. Az idei reálbér emelkedés is az alacsony inflációnak köszönhető, amellyel ugyancsak dicsekedett a kormányfő. Erre valójában akkor lenne oka, ha a makrogazdasági folyamatok eredménye lenne, nem pedig az erőszakos piaci beavatkozást jelentő és hosszabb távon ebben a formában fenntarthatatlan rezsicsökkentésnek. Az átlagszám itt is sokat elfed: az élelmiszerek ára például 2010 óta 20-25 százalékkal nőtt. Az alacsonyabb közműdíjak fő haszonélvezője egyébként szintén a lakosság felső ötöde: a megtakarítások fele náluk csapódik le.
A gazdasági növekedésre visszatérve: Orbán azzal büszkélkedett, hogy kormányzásuk négy évéből háromban bővült a GDP. Ez igaz, de az össznövekedés két százalék alatti, ami rosszabb, mint az uniós átlag és messze elmarad térségünk országaitól, nem csupán a lengyelek 12 százalékától, de a szlovákoktól, a románoktól, a bolgároktól és a balti országoktól is. A fideszes „jobban teljesítünk” sikerpropagandában azonban a realitásoknak nincs helye.
