Energetika: így nem csökken, hanem nő a függőségünk

Ha van stratégiai terület, ahol évtizedekre kell előre gondolkodni, az az energetika. Ott nincs helye kapkodásnak, rögtönzésnek, eléggé meg nem fontolt és előkészítetlen lépéseknek, közvetlen politikai haszonszerzésnek, mert minden hiba keményen visszaüt és nemzedékeken átívelő károkat okozhat. A mindenkori kormányoknak tehát korántsem a pillanatnyi érdekeikből kell kiindulniuk energia-politikájukban, hanem abból, mi felel meg hosszútávon a legjobban saját országuk adottságainak, a várható technológiai trendeknek és az élhető környezet követelményének. Mindezek felmérése persze nem könnyű feladat, de legalább meg kell próbálni megfelelni neki.

Erre a rendszerváltás óta kísérletek történtek, de legfeljebb egyes részterületeken születtek koncepciók, átfogó stratégia kidolgozására nem került sor. A prioritások a politikai-gazdasági érdekcsoportok nyomásának megfelelően változtak, csak egy valami maradt állandó: alapvető függésünk a külső, elsősorban orosz forrásoktól. Ez nyilvánvalóan jórészt természeti adottságainkból és geopolitikai helyzetünkből következik, de egyetlen kormány sem tett igazán komoly erőfeszítést azért, hogy ezen legalább némileg változtatni próbáljon. Sem a privatizációs folyamatok, sem pedig az uniós csatlakozás nem voltak lényegi hatással minderre, maradt alapvetően a régi forrásbázis és termelői-felhasználási struktúra.

A Fidesz-kormánytól sem remélhette komolyan senki, hogy gyorsan előáll egy kidolgozott energia-politikai koncepcióval: egyrészt ez túl nagy falat, másrészt - mint az elmúlt egy évben kiderült - még viszonylag könnyen kezelhető gazdasági témákban sem volt végiggondolt elképzelésük arról, mit tegyenek. A dolgot nehezíti, hogy Orbánék minden lépését részben az éppen aktuális hatalmi érdekek, részben pedig a rövid-, maximum középtávú fiskális kényszerek határozzák meg, és ez nem éppen alkalmas háttér több évtizedre szóló, konkrét fejlesztési programok elkészítéséhez. A baj csak az, hogy a mai érdekek mozgatta egyszeri rögtönzések olyan következményekkel járnak, amelyek akaratlanul is hosszú-hosszú időre meghatározzák az energetikai mozgásterünket.

A Fideszt ez láthatólag nem izgatja, a jelek szerint itt is haszonelvű politizálást folytat, miközben szavakban éppen ennek ellenkezőjét hirdeti. Jó példa volt erre a Szurgut kivásárlása a MOL-ból, amelyet nagy nemzeti győzelemként, függetlenségünk erősödéseként állított be, holott nem történt más, minthogy a kormány és a mögötte álló érdekszféra befolyását növelte a stratégiailag legfontosabb magyar cégben. Ennek az energiafüggésünkre hatása nincs, ha mégis, az inkább kedvezőtlen: naivitás azt hinni, hogy az oroszok minden hátsó szándék nélkül engedtek Orbánék nyomásának, ez ugyanis nem szokásuk. Több, számunkra sokkal fontosabb témában megkérik majd ennek az árát, ott van például a 2015 utáni gázszállítási szerződés vagy a paksi erőmű fejlesztése, ezek nagyságrendje egyenként is sokszorosa a MOL pakett értékének.

A kormányt ebben a lépésében is érezhetően a hatalmi bázisának és pozíciójának erősítése vezette, nem pedig annak végiggondolása, milyen hosszútávú hatással lesz ez energetikai mozgásterünkre. Hasonló a helyzet azzal a meghirdetett szándékkal, hogy az áramellátásban már most is monopolhelyzetben lévő MVM szerezze meg a hazai gáz-nagykereskedelmet is. Az E.ON kiszorítására és a piac visszaállamosítására a kormánynak éppen elég eszköze van a különadótól kezdve a mesterségesen alacsonyan tartott gázárig, azaz a német cég hatalmas veszteségbe kényszerítéséig. Előállítható tehát olyan körülmény, hogy az E.ON meneküljön tőlünk és akár fillérekért átadja az egész üzletágat a magyar állami cégnek.

A kérdés csupán az, mi ezzel a cél, mit nyerünk és mit veszítünk vele? Demagóg érv, hogy a nyereség így nálunk marad, részben azért, mert az utóbbi években csak veszteség termelődött, de főként azért, mert a jövedelmezőség a hatékonyság és az árak függvénye. Régi és szomorú tapasztalatunk, hogy az állami cégek jóval kevésbé hatékonyak, mint a magánvállalatok, főleg azért, mert ez utóbbiaknál kevesebb a lehetőség a manipulálásra és pénzkilapátolásra. Az árak pedig attól függnek, mennyit akar és hogyan az állam kivenni a zsebünkből: ha mesterségesen alacsonyan tartja a gáz árát, a nagykereskedelmi cég masszívan veszteséges lesz, amit az adófizetők pénzéből kell pótolni, ha viszont magasak az árak, a fogyasztók fizetik meg a cég nyereségét.

Ennél is lényegesebb szempont, hogy energiafüggésünk változatlan, mivel a nagykereskedő váltása a beszerzési forrásokra nincs hatással, hacsak új szállítókat nem talál. Erre csak akkor lehet lehetősége, ha más forrásokat szerez, ennek eldöntése azonban amúgy is állami hatáskör. Félő, hogy a mozgásterünk ebben a kérdésben nemigen bővül: ha netán a Nabucco vezeték meg is épülne, az orosz import akkor is meghatározó maradna a földgáznál, a kőolajról nem is beszélve. Ha ehhez hozzávesszük, hogy hírek szerint az új paksi blokkok építésére is az oroszoknak van a legnagyobb esélyük - 3-4 ezer milliárdos projektről, a magyar áramtermelés több mint harmadáról beszélünk! -, nem igazán érthető, mitől lenne kisebb a függésünk.

Az állam terjeszkedése önmagában tehát sem nagyobb függetlenséget, sem kedvezőbb árakat nem eredményez az energetikában. Kirajzolódik viszont egy még veszélyesebb függési viszony: a Fidesz-kormány lépései azt mutatják, hogy a jövőben is a szénhidrogénekre és az atomenergiára kívánja helyezni a hangsúlyt, ellentétben az uniós törekvésekkel, amelyek ezek szerepének markáns csökkentését célozzák. Az EU elfogadott programja szerint mind az energia-függőség csökkenése, mind pedig az élhetőbb környezet és a fenntartható fejlődés szempontjából kulcskérdés a megújuló energiák részarányának jelentős növelése: el kell érnünk, hogy belátható időn, 40 éven belül az európai energiaszükséglet csaknem felét ezek a források elégítsék ki.

Mi már eddig is nagy lemaradásban vagyunk e téren, és esélyünk sincs, hogy teljesítsük a 2020-ig szóló vállalásunkat. A Fidesz-kormány eddigi ténykedése, a felsoroltakon túl például az, hogy leállított minden megújuló energia hasznosítási projektet, még tovább rontja esélyeinket és növeli lemaradásunkat. Ez pedig már a jövő nemzedékeinek sorsát is jelentősen befolyásolhatja.