Még el sem indult, máris változtattak az Otthon Start Program szabályain: megemelték az értékhatárt azoknál a leendő vásárlóknál, akik inkább családi házat vennének.
A cég jogszabályi változásokra hivatkozva függesztette fel a kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásait. A felhasználók eladni még tudnak, de venni már nem.
Pénzeső érkezik pénteken a szépkorúak tárcájába, ennek a hírnek minden magyar nyugdíjas örülni fog.
Júniusban 4,6 %-ra emelkedett az infláció, amit a gyümölcs- és zöldségtermelést sújtó tavaszi időjárással magyaráz az államtitkár.
A forint kiszámítható mozgása ellenére csütörtökön is emelkednek az üzemanyagok árai.
2013. április 23., 12:19
Az előző évihez képest közel egymilliárddal több, 13,4 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a Bethlen Gábor Alapnál a külhoni magyarság támogatására – mondta Lélfai Koppány, az alapkezelő vezetője az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden a fővárosban.
2013. április 22., 17:23
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya márciusban 154,1 milliárd forint volt, az első három hónapban a deficit 493,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 56,0 százaléka – közölte végleges adatait hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2013. április 22., 12:47
Évtizedes mélypontra zuhant ez év elejére az alkalmazottak száma hazánkban, és a most közzétett felmérések szerint egyelőre esély sincs a helyzet javulására. Ehhez a gazdaság élénkülésére, a növekedés beindulására lenne szükség, aminek azonban a derűlátó kormányzati prognózisok ellenére nincsenek meg az alapvető feltételei.
2013. április 22., 11:48
Az Európai Unió tagállamaiban átlagosan 4,0 százalék volt tavaly a bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási hiány; az Eurostat által közölt, magyarországi 1,9 százalékos hiányadat kedvezőbb az előzetesen bejelentett 2,1 százaléknál – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala által hétfőn közzétett számokból.
2013. április 22., 08:09
Figyelmeztető sztrájk kezdődött hétfőn hajnalban a Lufthansa német légitársaságnál, a munkabeszüntetés miatt valamennyi budapesti járatot törölték.
2013. április 21., 07:59
Az idén ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Innovációs TechShow-t, a magyarországi digitális ipar legújabb, legizgalmasabb eredményeinek bemutatóját – közölte a szervező Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMKlaszter) az MTI-vel.
2013. április 19., 18:46
Cáfolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), hogy fizetett volna egy a Ferencváros új stadionjának beruházásával kapcsolatos tanulmányért.
2013. április 19., 14:46
A Fidesz szerint kisöprik a Mátrai Erőmű kasszáját az üzem német tulajdonosai.
2013. április 19., 10:46
Bruttó 6-6 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
2013. április 19., 07:26
Bajnai Gordon az igazság oldalán áll, amit azonban a Fidesz csinál, az rezsihazugság – közölte az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség csütörtökön az MTI-vel.
2013. április 17., 16:21
Gyengült szerdán a forint, az eurót délután négy órakor 294,45 forinton jegyezték a reggeli 293,79 forint és a kedd esti 293,86 forint után.
2013. április 17., 12:50
A Fidesz-kormány legújabb konvergenciaprogramjából leginkább az derül ki, hogy mindenképpen szabadulni akar a túlzottdeficit-eljárástól. Ez nem is lehetne gond, ha a benne foglalt ígéretek már tények lennének, de még nem azok: Orbánék eddigi makrogazdasági prognózisaiból egyetlen fontos mutató sem jött be, ezért volt szükség az egymást követő kiigazításokra. A mostani, igencsak optimista előrejelzésüket látva nehezen hihető, hogy ezúttal másképp lesz.
2013. április 17., 07:16
Bruttó 8-8 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
2013. április 16., 12:09
Az aktualizált konvergenciaprogram a következő évekre gyorsuló növekedéssel és csökkenő hiánnyal számol, a 2013–2016-ra vonatkozó jelentés – amelyet a kormány hétfőn juttatott el az Európai Unió brüsszeli bizottságának, és kedden jelent meg a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján – a növekedés idei megindulásának alátámasztására öt tényezőt sorol fel.