„Elárultatok bennünket” – Ezrek tüntetnek a megszorítások ellen

Több ezer ember tiltakozik Zágrábban a kormány által tervezett, a közalkalmazottakat érintő megszorítások miatt. A kormány a kollektív szerződés felmondására készül, mivel a több hónapja tartó tárgyalások során nem tudott egyezségre jutni a szakszervezetekkel.

2012. október 11., 14:52

A három pedagógus szakszervezetet és a nővérek szakszervezetét tömörítő érdekképviseleti csoport felhívására, az ország minden részéből érkezett tüntetők lepték el Zágráb belvárosát. A demonstrálók „elárultatok bennünket” transzparensekkel vonultak fel, mert a kormány azt tervezi, hogy a kollektív szerződés felmondásával megvonja a közalkalmazottak béren kívüli juttatásait.

A szakszervezetek a tárgyalások során azt kérték, hogy a kormány szavatolja a megszorítások miatt megvont összegek későbbi, válság utáni visszafizetését, ezt azonban a kormány nem fogadta el – írja az MTI.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.