Egyforma szabályokat mindenkire

Az intézmény majd 90 éves: 1920-ban alakult meg Budapesten a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara s a maga idejében úttörőnek számított. Rendhagyó volt, hogy mindkét ország gazdaságának, pénzvilágának képviselői közös intézményt alakítsanak érdekeik képviseletére – de a hagyományok, a két, a háborúban vesztes ország érdekei ezt igényelték. A Dorottya utcában székelő kamara a háború végéig működött, majd a rendszerváltás után született újjá. 1990-től volt Budapesten Német Kereskedelmi Képviselet és 1993-tól működik a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK). Igencsak fontos intézmény, ha tudjuk, hogy német cégek máig több, mint 17 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon s a magyar kivitel több, mint 26 százaléka Németországba irányul. A kamarához tartozó német, magyar és közös cégek csaknem 300.000 munkahelyet tartanak fenn. Ezért figyelni véleményükre a magyar gazdaságpolitikáról, az ország helyzetéről általában, szükséges és érdemes.

A kamara élén, ügyvezető elnökségi tagként, három éve bajor közgazdász, Gabriel A. Brennauer áll. Volt üzletember, majd a Roland Berger nemzetközi tanácsadó cég vezető munkatársa, utóbb a Német-Brazil Ipari és Kereskedelmi Kamara vezető embere. Ötödik idegen nyelvként tanulja szorgalmasan – és sikerrel – a magyart s büszke rá, hogy a budapesti a német kamarák 80 országban, 120 képviselettel működő hálózatában a tíz legnagyobb közé tartozik. Kereken 900 tagvállalatából 700 működik Magyarországon – ezzel a DUIHK nem csak az ország legnagyobb bilaterális kamarája, hanem az egyik legnagyobb is a térségben.

Válságban a magyar gazdaság. Hogyan érinti ez tagjaikat?

Németország ismeretesen Magyarország legnagyobb gazdasági partnere – ami magában nem rendkívüli. Természetes, hogy egy viszonylag kisebb ország nem támaszkodhat egyedül belső piacára és elsősorban közeli szomszédaival kereskedik. Az elemzések világosan mutatják, hogy a két országban lényegében szinkronban alakulnak a gazdasági mutatók, így most is. Ehhez még azt lehetne hozzátenni, hogy a magyar válság részben az általánosnak a következménye - részben a saját, korábbi mulasztásoknak. A legutóbb elfogadott egyensúlyteremtő intézkedések kétség kívül kemények, a lakosság szempontjából is – de szerintünk is nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az ország közép – és hosszú távon kiegyensúlyozott pályára jusson. Van igazság abban, hogy az ország sokáig a lehetőségei felett élt és tény, hogy az említett intézkedéseket könnyebb lett volna jobb időkben foganatosítani.

Az elfogadott rendszabályok a helyes irányba mutatnak, de vállalatainknak volna még jó néhány javaslata, kívánsága. Például ami a közbeszerzések átláthatóságát illeti. Vagy a szakképzést: a jelenlegi munkanélküliség csak elfedi a valós helyzetet, hogy az adott demográfiai helyzetben hiányzik a megfelelő szakmunkás-szakember utánpótlás. Említhetném az ellenőrzés kérdését is. Megértjük, hogy az állam az adott helyzetben fokozottan törekszik az adók, az illetékek behajtására. Ám vannak tagvállalataink, amelyeknél rendszeresek, néhány hetente követik egymást a legkülönbözőbb ellenőrzések és felmerül a kérdés: objektív, fair eljárásról van-e szó, amely ugyanúgy vonatkozik a terület más vállalataira - vagy pedig üzenni akarnak a gyakori fellépésekkel valamit? Pedig tudni kell azt is, hogy a német, vagy a közös vállalatokat amúgy is szigorúan kontrollálja anyavállalatuk. Csak akkor tudunk jól gazdálkodni, ha mindenkire egyforma szabályok vonatkoznak.

Gondolom, felvetik ezeket a kérdéseket, ha politikusokkal találkoznak…

Természetesen, rendszeresek a találkozók s évente a parlamenti pártok elnökeivel is beszélünk. Elmondjuk, hogy a külföldi üzletemberek, akik itt dolgoznak, valamennyien Magyarország barátai – különben nem lennének itt. Magyar munkatársakkal dolgoznak, soknak baráti, családi kapcsolatai vannak, tulajdonuk - itt akarnak gyökeret ereszteni. De ez nem jön magától. Minden nagyvállalat új beruházása előtt körülnéz: hol a legjobbak a lehetőségek – és hol látnak bennünket szívesen. Az utóbbi sem mindegy. Így például nagy aggodalommal kísérjük szoros figyelemmel a pécsi Vízmű körüli fejleményeket. Természetesen nem abban foglalunk állást, kinek van igaza ebben a vitában, hanem azt mondjuk: a lényeg, ki és hogyan rendezi a felmerülő nézeteltéréseket. Véleményünk szerint a jogbiztonság a döntő.

Mit várnak 2010-től a gazdaságban – és a választások után?

Nem lesz könnyű év. Ha meg is indul valamelyes növekedés, az mélyről indul. Sok vállalatnak kell arra berendezkednie, hogy 15-20 százalékkal alacsonyabb foglalkoztatási szinten működjön, mint 2008- ban. A német cégek azok közé tartoznak, amelyek a legóvatosabban kezelik a létszámcsökkentést. Többségük a feldolgozóiparban működik, ahol már végbement az alkalmazkodás. De a csökkenő jövedelmek éreztetik majd hatásukat a kereskedelemben, a szolgáltatásoknál, az idegenforgalomban, a vendéglátásban.

Ami a politikát illeti: nagyon szeretnénk, ha behatóbb lenne a parlamenti pártok, a döntéshozók dialógusa. Természetesek a politikai, ideológiai viták, de bizonyos alapvető kérdésekben, mint pl. az államháztartás egyensúlya, a nemzetközi szerződések megtartása ésatöbbi – egyetértésre van szükség. Korábban Brazíliában megtapasztaltam, milyen fontos, hogy egy országban az ideológiai határokon túllépve egyetértsenek alapvető kérdésekben. Lula da Silva, a baloldali elnök annak idején radikális programmal került hatalomra. Ha abból mindent megvalósít, tönkremehetett volna az ország. Ahogy azonban még a választási kampány során egyre valószínűbb lett győzelme, úgy egyre jobban felelős gazdaságpolitikai elképzelések mellett foglalt állást. Megválasztott elnökként pedig tartotta magát a jogrendhez, a nemzetközi szerződésekhez és reform-politikája sikeres. Úgy vélem, egy párt nem csak akkor visel politikai felelősséget, ha kormányra került. Már akkor is felelősséggel kell politizálnia, amikor az esély reményében kormányra készül.