Dübörgünk, mégsem csökken az adósságunk, sőt

Kínos és nevetséges közleménnyel kommentálta az NGM a Nemzeti Bank által készített előzetes kalkulációt az államadósság alakulásáról. A minisztérium szerint „a kormány megállította az adósságráta emelkedését”, ami több szempontból is meghökkentő állítás. Mindenekelőtt azért, mert csuklóból cáfolja a Fidesz minden eddigi szólamát az adósság csökkenéséről: eszerint ugyanis a ráta eddig emelkedett, ha most sikerült megállítani. Ez teljes kommunikációs hátraarc a korábbi adósságellenes háború sikerpropagandájához képest, és nehezen érthető, hogy ezt az NGM-nél miért nem vették észre.

Csak tovább növeli az értetlenséget, hogy az állítás nem igaz, mert a GDP-arányos adósság növekedését a válság miatti megugrás után még a Bajnai-kormány állította meg, hogy aztán némi emelkedést követően az Orbán-kormány – trükkökkel ugyan – picit csökkenteni tudja. Számokban kifejezve a válság előtti, 2007-es 66 százalékról 2009-re 81 százalékra emelkedett a ráta, ezen is maradt 2010-ben, majd 2013-ra 77,3 százalékra csökkent, és tavaly ott is ragadt. Annak ellenére, hogy Orbánék 2010-es tervei 2014-re már 60 százalék körüli aránnyal számoltak, és mindent bevetettek, hogy ezen a téren eredményeket érjenek el.

Ennek részeként feláldozták a 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíjvagyont, és négy év alatt további 3000 milliárdnyi költségvetési megszorítást hajtottak végre. Több mint két tucat új közteherrel és számos már meglévő adó – áfa, jövedéki stb. – emelésével igyekeztek növelni a bevételeket, az oktatásból, az egészségügyből és a szociális ellátásból százmilliárdokat vontak ki a költségek csökkentésére. Mindez elég volt a hiány 3 százalék alatt tartásához, de kevés az adósság lefaragásához: 2010-ben a kormányváltáskor a bruttó államadósság 20 500 milliárd volt, ez a tavalyi év végére 24 500 milliárd forintra, azaz nagyjából ötödével nőtt! Ebből a 2014-as emelkedés elérte a 436 milliárd forintot, abban az évben, amikor a hivatalos propaganda szerint fordulat történt és a magyar gazdaság dübörgött.

A dübörgésből annyi igaz, hogy a GDP az előzetes számítások szerint 3,5 százalékkal nőtt, aminek az adósságarány szempontjából meghatározó jelentősége van. A 2010–13 közötti teljes GDP-bővülés csupán két (!) százalékra sikeredett, ezért sem sikerült az adósságrátát lefaragni. A tavalyi megugrás lehetővé tette, hogy az arány ne emelkedjen, bár az MNB kalkulációjában érdekes elemek is vannak. Ha abból indulunk ki, hogy a tavalyi GDP 31 741 milliárd forint volt, a bruttó adósság viszont 24 521 milliárd, kijön a 77,3 százalékos ráta.

A gond azonban ott van, hogy 2013-ban a hivatalos GDP-szám 29 846 milliárd volt, ha ehhez hozzátesszük a 3,54 százalékos bővülést, 30 903 milliárdot kapunk. Ez csak úgy nőhet 31 741 milliárdra, ha az MNB 2,7 százalékos inflációval kalkulált, miközben a tényszám mínusz 0,2 volt, sőt a költségvetés is csak 2,5 százalékkal számolt. Ez a sajátos számítás kellett hozzá, hogy legalább stagnálás jöjjön ki, bár a végleges adathoz meg kell várnunk a KSH márciusi adatsorát, valamint az uniós elszámolások egyenlegét, amely korábban is többször módosította az előzetes tényszámokat.

A valós helyzetet jobban tükrözi a nettó államadósság, amely az állami tartalékok nagyságát is figyelembe veszi. Ebben a viszonylatban még stagnálásról sincs szó, az adósságráta évek óta folyamatosan emelkedik, 2010-ben még 70 százalék alatt volt, tavalyra elérte a 73 százalékot. Miközben tehát a „jobban teljesítünk” szólamokkal traktálnak minket, egyre inkább eladósodunk, a hatékonysági mutatóink pedig romlanak. Az elmúlt négy évben a magyar gazdaság termelékenysége uniós összehasonlításban és abszolút mértékben is csökkent, a versenyképessége minden létező listán romlott, az utolsók közé kerültünk az EU-ban az egy főre jutó GDP-ben és vásárlóerőben is, a visegrádi és baltikumi országok mind elhúztak mellettünk.

A legdöbbenetesebb visszaesés a társadalom elszegényedésében mutatkozik, az ezt jelző adatok – 40 százalék a létminimum alatt, egyharmad tartósan leszakadt és kiszolgáltatott – olyan romlásról tanúskodnak, amely a válság óta a legnagyobb mértékű az egész unióban. Történik ez akkor, amikor az elmúlt négy évben a felzárkóztatás érdekében közel 6000 milliárd forint uniós fejlesztési támogatást kaptunk. Ennek ellenére az Eurostat adatai szerint szinte minden lényeges mutatóban nem közeledtünk, hanem távolodtunk az átlagos uniós szinttől. Úgy tűnik, az ezermilliárdokból leginkább egy szűk réteg profitál, az ország nagy része pedig csak a növekvő terhekből részesül.