De ki az a CÖF és mit szeretne az IMF-től?

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) sérelmezi, hogy képviselőik nem tárgyalhattak Iryna Ivaschenkóval, az IMF budapesti képviseletének vezetőjével - mondta Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője kedden újságíróknak, miután átadták a civil szervezet nyílt levelét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) titkársága vezetőjének.

2012. április 10., 16:59

Csizmadia László hangsúlyozta: a CÖF ezzel együtt azon az állásponton van, hogy azonnal meg kell kezdeni a háromoldalú tárgyalásokat az IMF-hitelről az IMF, az EU és a magyar kormány képviselői között.

A szóvivő kiemelte: a CÖF azt várja az IMF-től, hogy "normális gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi tárgyalásokat folytat Magyarországgal, és a kölcsönös előnyök alapján egyeznek meg a hitel feltételeiben", a gazdasági kérdésekhez most politikai feltételeket is csatoltak, amit a CÖF nem tart helyesnek.

A Civil Összefogás Fóruma szervezte a Fidesz-kormány melletti demonstrációt "Békemenet" címmel, amelynek első sora hatalmas transzparenst vitt végig Budapesten, "Nem leszünk gyarmat!"-falirattal.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.