Csak négy autógyártó éli túl a válságot
A válság miatt három vagy négy nagyobb autógyártó marad csak talpon világszerte, a kisebb gyártók pedig egyértelműen eltűnnek majd a pénzügyi válság süllyesztőjében - írta a Napi Gazdaság.
Mintegy hatmillió szakszervezeti dolgozó elbocsátásával számol a Fémmunkások Nemzetközi Szövetsége (IMF) a válság végéig az autóiparban - a várható leépítési hullám a szakszervezeti dolgozók 20-25 százalékát érintheti. Marcello Malentacchi, a szervezet vezetője szerint az idénymunkások elbocsátása után most az állandó dolgozók létszámának csökkentése kezdődik az autóiparban.
Az idei, eddig 16 százalékos forgalom-csökkenést még mindenhol építették bele a várakozásokba. Ez abból is látszik, hogy az év negyedik hónapjára csak az Egyesült Államokban jelentett 37 százalékos forgalom-visszaesést a gyárak kapacitásának további csökkentéséről, valamint a munkaerő-állomány leépítéséről szóló hírek követték.
Malentacchi szerint a válság három vagy négy nagyobb autógyártó marad csak talpon világszerte, a kisebb gyártók pedig egyértelműen eltűnnek majd a pénzügyi válság süllyesztőjében. A piac jövőbeli várakozásaival kapcsolatban a szakszervezeti vezető elmondta: az év végére elérkezhet a mélypont.
Ezt megelőzően is van mire figyelni az iparágban: a GM-nek június elejéig elő kell állnia varázslatos tervével, különben az Egyesült Államok kormánya csődvédelem alá helyezheti a céget. A Chrysler már most csődvédelem alatt áll, a Fiattal történő összeolvadásán már dolgoznak.