A felsőfokú végzettség szakmailag fontos, de úgy tűnik, a fizetéseket tekintve néhány diploma kevesebbet ér.
Lassan kiderül, kik nem ússzák meg a tranzakciós illeték megfizetését.
Noha bevallása szerint a kormány munka alapú társadalmat épít, a foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokon van mit csiszolni.
A minimálbér emelése egy nem várt hatást is elindíthat, aminek nem minden munkaadó fog örülni.
A miniszterelnök szokásos péntek reggeli közrádiós interjújában jelentette be, hogy Varga Mihályt javasolja a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztjára. A pénzügyminiszter elfogadta a felkérést, míg a jelenlegi jegybankelnök, Matolcsy Györgyöt az ország gazdasági jövőjéről beszélt.
2024. január 19., 07:27
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon.
2024. január 18., 19:42
Megérkeztek az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) éves újautó-eladási statisztikái, amelyekből több érdekes információ is kiolvasható. Egyrészt decemberben 16 hónap folyamatos növekedés után először esett vissza az EU autópiaca, amely a teljes évet még így is kétszámjegyű bővüléssel zárta. Az összértékesítésben minden országban növekedést regisztráltak, leszámítva Magyarországot.
2024. január 18., 18:33
A magyarországi használtautó-piacot 2024-ben stagnálás jellemzi majd az árakban és az értékesítési számokban a Das WeltAuto kereskedő cég várakozásai szerint.
2024. január 18., 18:26
Csütörtökön gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2024. január 18., 06:59
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró erősödött a dollárral szemben.
2024. január 17., 14:53
A Wizz Air újraindítja Budapest és Tel-Aviv közötti járatait márciusban – jelentette be a légitársaság szerdán.
2024. január 17., 07:34
Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. január 16., 18:31
Gyengült kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2024. január 16., 11:28
Az agrártámogatások 2024-re is biztosítottak, a költségvetésből 650 milliárd forint kiegészítés jut a vidékfejlesztési forrásokhoz – mondta keddi évindító sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.
2024. január 16., 07:19
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
2024. január 15., 12:08
Az infláció miatt a Magyar Posta is kénytelen volt emelni árain, mutatjuk a részleteket.
2024. január 15., 11:25
Megalakult a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége – jelentette be Keszthelyi Erik, az új szervezet elnöke. Alkuszcégek helyett közvetlenül a biztosítási tanácsadók munkáját kívánják támogatni az új szövetség.
2024. január 15., 10:45
Hétfőn 10 órától lehet jelentkezni az új napelemes pályázatra.
2024. január 15., 08:52
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,6 százalékkal kisebb volt az októberinél – jelentett hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.
2024. január 15., 06:50
Alig változott a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest.
2024. január 14., 11:35
Rengeteg veszteséget okoz a webáruházaknak, hogy az utánvéttel, vagyis utólagos fizetéssel megrendelt csomagok egy részét nem veszik át a címzettek. Korlátozzák az utánvétes fizetés lehetőségét – tudta meg az Infostart.
2024. január 14., 11:01
A Napenergia Plusz Programban jelenleg 555 iparági cég rendelkezik jóváhagyott regisztrációval, a még zajló értékelések és hiánypótlások után számuk további mintegy százzal növekedhet – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a program első pályázati szakaszáról vasárnap a Facebook-oldalán.
2024. január 14., 09:27
Január 15-től drágul a benzin és a gázolaj a jövedékiadó-emelés miatt, ezért sokan már tegnap a határon túlra mentek tankolni.