Brüsszel és Moszkva is átlép rajtunk
Miközben a kormány a nemzeti érdekekre hivatkozva gazdasági szabadságharcot hirdet, konfrontatív magatartása és intézkedései miatt egyre jobban elszigetelődik, ami még tovább szűkíti hazánk amúgy is korlátozott mozgásterét. Mind nyugati, mind keleti irányú kapcsolataink megszenvedik ezt, s ha a helyzet nem változik, a gazdasági következmények súlyosak lehetnek.
Alig egy hete annak, hogy a magyar kormányfő ünnepi beszédében harcosan kikelt a külső diktátumok ellen, egy kalap alá véve a korábbi elnyomókat – Bécset és Moszkvát – Brüsszellel, máris újabb jelét adta, hogy hazánk a saját útját kívánja járni az unión belül is, ami EU-elnökként valóban huszáros bátorságra vall. Bejelentette, hogy nem kívánunk csatlakozni a német-francia kezdeményezésű versenyképességi paktumhoz, mert az ellentmond nemzeti érdekeinknek. A paktum lényege az, hogy az eurózónán belüli és kívüli országok az eddigieknél szorosabbra fűzik gazdaságpolitikájuk összehangolását, hogy ezzel elkerüljék a válsághelyzetek kialakulását és egységesebb, versenyképesebb Európát teremtsenek. Ennek jegyében összehangolnák a legkritikusabb területeken teendő lépéseket, beleértve a nyugdíjpolitikát, a munkaerőpiacot, a költségvetési egyensúly biztosítását és a részleges adóharmonizációt.
Orbán Viktor szerint számunkra csak ez utóbbi nem elfogadható, a többi kérdésben a Széll Kálmán Terv ugyanazt az irányt jelenti, mint a paktum. Bár érdemes lenne megvizsgálni, hogy a nálunk meghirdetett lépések - a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, a korkedvezmények megszűnése, a tankötelezettség 15 éves korra csökkentése stb. - valóban egybe esnek-e az uniós versenyképességet növelő elképzelésekkel, vagy azok ennél talán többet tartalmaznak, szorítkozzunk az adóharmonizáció problémájára. A kormányfő szerint a céljuk az, hogy Európa legversenyképesebb adórendszere legyen a miénk, azaz olyan előnyöket kínáljanak a befektetőknek, mint senki más. A német–francia-javaslat ténylegesen ez ellen lép fel, azzal a logikával, hogy a tagországok ne egymás elleni adóharcban merüljenek el, hanem az unió egészének versenyképességét erősítsék a többi nagy gazdasági régióval szemben, amelyektől máris lemaradóban vagyunk.
Kétségtelen, hogy az adóharmonizáció az erősebb és fejlettebb országoknak kedvezőbb, a kérdés az, hogy ennek a negatív hatása valóban annyira veszélyes-e, mint azt a kormányfő állítja. A helyzet ugyanis jelenleg az, hogy hazánkban a közteher-arány nem alacsonyabb, sőt jóval magasabb, mint az uniós átlag. A gazdasági versenyképesség szempontjából a nagy sikerként elkönyvelt egykulcsos SZJA a legjelentéktelenebb tényező, annál sokkal fontosabbak a munkavégzést sújtó terhek és a társasági adó. Az előbbinél a szakértők sürgetése ellenére szó sincs a nyilvánvalóan túl magas tb-terhek csökkentéséről, pedig azzal ténylegesen élénkíteni lehetne a gazdaságot és növelni a foglalkoztatottságot, az utóbbinál pedig éppen a felső SZJA kulcs csökkentése miatt nem tudták teljes körűvé tenni a 10 százalékos mértéket. Így a külföldi befektetők döntő többsége számára maradt a 19 százalék, ami az EU-ban kifejezetten magasnak számít.
