Bőséges a karácsonyi halkínálat
Hiánnyal nem kell számolni, és a tavalyihoz képest az árak sem emelkedtek – mondta el a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke az MTI-nek.
A busát és a kárászt kilogrammonként 450-500 forintért kínálják a termelők és a kereskedők, a pontyért kilogrammonként 850 forintot kérnek, míg a harcsa kilogrammonkénti ára 1900-2000 forint – közölte Németh István, aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Hozzátette: az éves pontytermelés (16 ezer tonna) 30-40 százaléka karácsonykor kerül a vásárlók asztalára. A filézett afrikai harcsa viszont egész évben kedvelt halfajta, a szálkamentes szeleteket a kisgyermekek is biztonsággal fogyaszthatják.
A halfogyasztás az adatok szerint évről évre emelkedő tendenciát mutat: évente (egy főre számítva) átlagosan 4 kilogramm nettó tisztított halmennyiség fogy el. Az Európai Unióban a kifogott élőhal súlya alapján átlagosan 17 kilogramm az egy főre jutó bruttó éves halfogyasztási átlag – tette hozzá a Mahal elnöke.
A hazai halfogyasztás ösztönzésére feldolgozókat építettek, hogy a háziasszonyok konyhakész, szálkamentes haltermékeket tudjanak hazavinni. Új tenyésztéstechnológiát vezettek be, a szálkamentes halfajokat – baramundit, afrikai harcsát – zártrendszerű, termálvizes intenzív telepeken tenyésztik – sorolta Németh István.
A fejlesztésekről elmondta: korszerűsítették a szállítóeszközöket, ugyanis a megtermelt halmennyiséget az őszi időszakban nem tudják értékesíteni, ezért nemzetközi szállításra alkalmas kamionokra van szükség. Legnagyobb mennyiségben lengyel és román halfeldolgozókba szállítanak pontyot, busát, kárászt, míg a magasabb áron eladható ragadozó halakat – süllőt, csukát, harcsát – Ausztriába és Németországba exportálják.
Új technológiákat vezetnek be, kifejlesztik például a „tó a tóban” rendszert, vagyis a nagy tavakban kialakított kisebb, mesterséges medencékben tenyésztik a halakat. Az új technológia előnye, hogy minimálisra tudják csökkenteni a védett madarak, köztük a kormorán kártételét.
A Tógazda Halászati Zrt. tavalyi árbevétele 700 millió forint volt, a nyereségük viszont nem érte el az 5 százalékot.