Az előrelátó hitel
Az UniCredit Bank új ügyfélbarát szolgáltatást indított Előrelátó hitel elnevezéssel: ingyenes tanácsadással segítik az ügyfeleket, s igazodnak kockázatcsökkentő igényeikhez is. Ennek részleteiről beszélt lapunknak Komócsi Sándor, a bank ügyvezető igazgatója. HERSKOVITS ESZTER interjúja.
- Egyáltalán: a lakosság mer még kölcsönkérni a bankoktól azok után, hogy a pénzügyi válság hatására bedőltek a hitelek?
– Bár a hiteleknek csak a tizede problematikus, az tény: az utóbbi időben jelentősen csökkent a magyar bankok hitelkihelyezése. Ami leginkább azt tükrözi, hogy kevesebb az igény. Másfelől a válság csúcsán a bankok kapcsolatát is „bizalmi krízis” jellemezte, egymásnak sem adtak kölcsön. Jött a forrásszűke, s a pénzintézetek egy része felfüggesztette a hitelezést. De túl vagyunk ezen, noha a válság előtti bőség már nem tér vissza. Az ügyfelek pedig óvatosabbak saját lehetőségeiket illetően, ami persze egyáltalán nem baj. Arra törekszünk, hogy kiszolgáljuk a megnövekedett biztonsági igényeiket.
- De mitől „előrelátó” a hitel?
– A lakásvásárlásnak ugye megvannak az évek alatt bejáratott módjai. A vevő először kinézi álmai lakását – sokszor nem a lehetőségeihez, hanem a vágyaihoz keres otthont –, és ha megvan, gyorsan lefoglalózza, hogy el ne vigyék előle. Mire a bankhoz fordul az ingatlan árához igazított hitelkérelemmel, már az idő is szorítja, nehogy vesszen a foglaló. Nos, ezen változtattunk. Az előrelátó hitel esetében szakembereink ingyenes tanácsadást nyújtanak még a lakásvásárlás megkezdése előtt. Az ügyféllel közösen első lépésként fölmérik a jövedelmet, az önrészt. Tájékoztatnak a reális hitel nagyságáról, erről hitelígérvényt is adnak. Ez fél évig érvényes. Tehát nyugodtan kereshet lakást a vevő, aki immár pontosan tisztában van azzal, „meddig nyújtózkodhat”. Ha úgy tetszik, „előre lát”.
- Közbevetőleg: a féléves időtartam meghosszabbítható?
– Újraindítható, és akkor is díjmentesen. Mindemellett meghatározott időre – egytől akár tíz évre – „bemerevíthető” a törlesztőrészlet nagysága is. Magyarán: ezen idő alatt bármi történjen is a pénzügyi piacon, a hitelfelvevőt a változások nem érintik.
- Ez tulajdonképpen kockázat a banknak, nem?
– Természetesen. De egy bank szakembergárdája összehasonlíthatatlanul jobban tudja kezelni a kockázatokat, mint egy magánember.
- Azt nem gondolja, hogy kissé megkéstek a hitelesek megsegítésével, hiszen lassan „lecseng” a válság?
– Annyiban igaza van: a jó mindig jobb még hamarabb. Ám sajnos az is igaz, hogy a megoldásokat többnyire a problémák felismerése szüli. A hitelek bedőlése pedig a legrosszabb végkimenetel nemcsak az érintett ügyfél, hanem a bank számára is.
- Ezt hogy érti?
– Egy kereskedelmi bank működéséhez sémaszerűen három alappillér szükséges: a saját tőke, a betétek és a kihelyezett hitel. Ha sok hitelt nem fizetnek vissza, akkor a betéteket az azonnal megképzett tartalékból, annak fogytával pedig a saját tőkéből kell garantálni, majd kifizetni. Ez a világ legköltségesebb dolga. Azaz: a banknak is alapvető érdeke, hogy a hitelek kitartsanak.
- Sokan mondják mostanában: a bedőlt hitelek azt is mutatják, hogy az ügyfeleknek nincs megfelelő pénzügyi kultúrájuk. Nincsenek tisztában a kockázati tényezőkkel, amikor a bankokkal szerződnek.
– Ez részben igaz. És jó hír, hogy itthon a pénzügyi ismeretek a kötelező tananyag részévé válnak. Ugyanakkor a legjobb tanítómester az élet: az Előrelátó hitel bevezetésével fontos célunk, hogy változtassunk a rossz berögződéseken. Segítsük az ügyfél felelős választását azzal, hogy az igényeihez igazodva megfelelő információkhoz juttatjuk, s időt adunk neki döntésének bölcs átgondoláshoz.
- Én azért azt gondolom: a társadalom pénzügyi gondolkodásának megváltozásához igencsak sok idő szükséges.
– Valóban: a kulturális váltás lassú folyamat. A szemléletváltásnak természetes korlátai vannak. Köznapi példával élve: ha megnyomom a villanykapcsolót, azt várom, hogy égjen a lámpa, s nem kezdek el elmélkedni az áramvezetés fizikai folyamatán. Vagyis az ember sokszor egyszerűen nem figyel a megszerzett tudására. Biztos vagyok benne: sokat kell még tennünk azért, hogy a lakásvásárlási szándék felmerülésekor az emberek ne az ingatlanközvetítőt, hanem a bankot keressék elsőként.
- Felteszem: az sem segíti a hitelezést, hogy – elemzők szerint – a bankadó jelentős részét áthárították az ügyfelekre a bankok.
– Az általam ismert számok mást mutatnak. A bankoknak majdnem a kétharmada veszteséggel zárta a tavalyi évet. A kivétel nélkül minden bankot érintő hatalmas költségcsökkentéseken túl egyes pénzintézetek százakat bocsátottak el, fiókokat zártak be. Ha az ügyfelekre terhelik a költségeket, minderre nem lett volna szükség. Mindenesetre a válságadó arra szolgált, hogy kirángassa a kátyúból a megakadt szekeret. Azaz: a költségvetést. Belátható időn belül viszont már a gazdaságélénkítés válhat a legfontosabb teendővé. Akkor pedig a bankadó is sokkal alacsonyabb, reális szinten normalizálódik majd.
- Csakhogy mindeközben a mostani kormány folyamatosan kampányol a pénzintézetek ellen. És ez szintén nehezíti az ügyfelek megrendült bizalmának visszaszerzését.
– A világon mindenütt népszerű azokat az iparágakat felelőssé tenni a bajokért, amelyek iránt csökkent az emberek bizalma. Szembe kell nézni a ténnyel: a pénzügyi szféra reputációja jelentős sérüléseket szenvedett el. Ahhoz, hogy a tekintély helyreálljon, a bizalom fokozatosan visszatérjen, a pénzintézeteknek – a krízis utáni „új világban” – az ügyfelek igazi, reális lehetőségeit minél rugalmasabban kiszolgáló és minél nagyobb biztonságot nyújtó partnerévé kell válniuk. Az Előrelátó hitel az egyik jele annak, hogy az UniCredit ezen az úton halad.