Az egri vizsgálóbizottság jelentése szánalmas
Ez évi 20. számukban Krug Emília részletes riportban számolt be az Egerben történtekről, Várkonyi György nyilatkozatában megemlíti, hogy levelet írt nekem.
Nincs felhatalmazásom, hogy az ő levelét közzétegyem – bár az általa írtak igen érdekesek –, de szeretném, ha a válaszomat minél többen megismernék.
„Kézhez vettem és elolvastam május 10-én küldött e-mailjét. Értem, hogy Ön tőlem szeretné a megbántottak nevében kérni a bocsánatot, de én nem vagyok felhatalmazva arra, hogy bárkinek is bocsánatot, bűnbocsánatot adjak.
Talán most már Ön előtt is világos, hogy nem engem sértett meg, hanem Magyarország lakóit. Eger város polgárait, a zsidó embereket.
Az Ön leveléből számomra nem tűnik ki világosan, hogy pontosan mit is sajnál, azt-e, hogy kimondta, amit gondol, vagy kimondta azt, amit korábban mások mondtak Önnek a döntésük indoklásául, és ezzel elmondta az igazságot.
Nem az én tisztem, hogy ügyében az elhangzottakon túlmenően állást foglaljak, de az egyértelműen antiszemita kijelentés az Ön szájából hangzott el, ha ezt idézte valakitől, akkor meg kellene mondani, hogy kitől. Az Ön korábbi kijelentése szemben áll a levelében írtakkal, amely szerint »kijelentem egyben, hogy szeretett városunkban, Egerben nincs kirekesztés: ez a hang a közéletben ismeretlen«.
Egy ilyen hang biztosan volt, ez az Öné, amelyet mindenki meghallgathatott.”
Maga a cikk tipikus példája annak, hogyan próbálják az érintettek és mások is a nyilvánvaló tényeket letagadni.
Aki mondta, azt mondja, nem úgy gondolta, aki egyetértett vele, nem mond semmit, aki végrehajtotta az utasítást, az meg nem meri elmondani a teljes igazságot.
Mert egyben biztosak lehetünk: valaki egyszer mondta Egerben, hogy „egy SZDSZ-es büdös zsidó” nem léphet fel a városban. Azóta megszületett az önkormányzati vizsgálóbizottság jelentése, amely egyszerűen szánalmas.
Azt még nem tudjuk, komolyan veszik-e a hatóságok az ügyet, és elrendelik-e a nyomozást.
Az is biztos, hogy valaki utasította a Művészetek Házának igazgatóját, törölje a fellépők közül Székhelyi József nevét. Ilyen utasítást nem adhattak volna, vagyis a hivatali hatáskörüket túllépték. Az ügy szereplői közül senki sem tartja magát antiszemitának, sőt mindenkinek volt vagy van zsidó barátja, a szülei, nagyszülei nagyon sajnálták a zsidó szomszédjaikat, amikor elvitték őket ’44-ben stb. stb.
Magyarország a 21. század elején...
Tisztelettel:
Dr. Feldmájer Péter
MAZSIHISZ
elnök