Az 1800-ból eddig csak 100 milliárd érkezett
A hazai fejlesztésekre és az építőipart segítendő megrendelésekre beharangozott 1800 milliárd forintos uniós keretből információink szerint eddig mindössze százmilliárd kifizetése indult meg. A jelenlegi feltételek mellett remény sincs arra, hogy az összeget a hátralévő, szűk másfél éves időszak alatt fel tudjuk használni, bár a pénzre égető szükség lenne.
Két hónappal ezelőtt a kormány nagy hírveréssel jelentette be, hogy a válság enyhítésére, a különböző közcélú beruházásokra és infrastrukturális fejlesztésekre uniós forrásokból hatmilliárd euró, akkori árfolyamon mintegy 1800 milliárd forint áll a rendelkezésünkre. Hosszú listák jelentek meg arról, hány kilométer utat és vasutat építenek vagy újítanak fel, hány iskola, kórház stb. épül-szépül ebből az idén és jövőre. Néhány hete egy minisztériumi illetékes már azt közölte, hogy 1200 milliárd forintot lényegében már el is költöttek a keretből, azaz az elosztásáról a szükséges döntések már meg is születtek.
Több forrásból származó információink szerint szó sincs arról, hogy a keret felhasználása ilyen jól haladna. Eddig mindössze 100 milliárd forint lehívása indult meg, töredéke annak, ami időarányosan szükséges lenne. Ennek a fő oka az, hogy az egész döntéshozatali folyamat túlbürokratizált és rendkívül lassú, amiért elsősorban a hazai apparátus mentalitása a felelős. Bennfentesek szerint úgy tűnik, mintha a projektek minél gyorsabb megvalósításában a pályázókon kívül senki sem lenne igazán érdekelt, sokkal inkább abban, hogy az esetleges kockázatokat minimálisra csökkentsék. Időhúzó tényező az is, hogy sok esetben a preferált jelöltet kívánják helyzetbe hozni anélkül, hogy ez feltűnő legyen. Ezért aztán a pályázókat addig "csuklóztatják", amíg ki nem alakul az elvárt eredmény.
Gondot jelent az is, hogy nincsenek egyértelműen lefektetett gazdaságpolitikai prioritások és teljesítmény-elvárások. A sok átalakítás miatt szétzilálódott és elbizonytalanodott minisztériumi és más, az uniós pályázatokat és kereteket kezelő szervezetek lényegében határozott központi útmutatás nélkül, igen gyakran külső befolyásolás alapján hoznak egyedi érdekeknek megfelelő döntéseket. Érthető, hogy ilyen körülmények között a hivatalnokok nem akarnak kockáztatni és inkább kínosan betartanak minden létező szabályt, hogy fedezzék magukat, még ha ezzel rendkívül elnyúlik is az egész folyamat. A helyzet már tavaly sem volt jobb, hírforrásunk szerint a 2008-ra tervezett 600 milliárd helyett csupán 300 milliárd forintnyi uniós fejlesztési pénzt sikerült lehívni.
A lassúság az egyik oka annak, hogy a már támogatást nyert projektek egy része el sem indul. Mire ugyanis a pénz rendelkezésre állna, a körülmények már annyira megváltoztak, hogy a pályázó el sem kezdi, vagy leállítja a beruházást. Különösen jellemző ez most, amikor a válság nyomán már nincs meg a szükséges önrész, vagy a tervezett fejlesztés gazdaságtalanná vált. Ilyenkor a pénz parkolópályára kerül, és kétséges, hogy időben felhasználható-e más, életképes projektekre.
Az uniós pénzekre pedig óriási szükség lenne. Az államilag finanszírozott vagy támogatott beruházásokra hazai források szinte nincsenek, a magánszféra mozgását pedig a tőkehiány alapvetően korlátozza. Emiatt egész ágazatok, mindenek előtt az építőipar került az összeomlás szélére. Megsegítésére a parlament elé két csomag is került, az egyiket már elfogadták, a másikról várhatóan a hónap közepén lesz a szavazás. A cél az, hogy újraszabályozzák és egyszerűsítsék a közbeszerzésen alapuló megrendelési rendszert, könnyítsenek a pályázók terhein. A szakma szerint a szándék és az irány jó, de a jelenlegi válsághelyzetben több tervezett rendelkezés - így például az egységnyi bevételre eső adófizetést és a foglalkoztatottak számának alakulását előtérbe helyező szempontok, egyes garanciális elemek - nehezen teljesíthető, vagy pont a nehéz helyzetbe kerülteket sújtja. Információink szerint emiatt a napokban több olyan módosító indítvány is a parlament elé kerül, amely a törvény egyes rendelkezéseit átmeneti időre felfüggesztené.
Külön gondot jelent az úgynevezett lánctartozások problémája, amely az egész építőipar működőképességét befolyásolja. Az eddig felhalmozott adósságok kérdését a mostani "biztos kéz" csomag nem oldja meg, a kifizetések rendszerének módosításával legfeljebb csak újabb láncok kialakulását akadályozhatják meg. A bankok manapság kölcsönöket nemigen adnak, sőt a régieket se nagyon hosszabbítják meg, így tovább nő a forgóeszköz hiány. Az építőipar segítését célzó csomagokat kidolgozó munkacsoport vezetője, Baráth Etele szerint a finanszírozási gondok megoldására állami segítségre van szükség, amely az érintett cégek számára jelentkezhet tőkejuttatás formájában, kedvezményes kölcsönökben vagy hitelgarancia nyújtásában. Ebbe az MFB-t, az Eximbankot és egy garancia-biztosítót lehetne bevonni, amelyek mintegy 50-80 milliárd forint megmozgatásával alapvetően javíthatnának a magyar cégek helyzetén és esélyein.
A szocialista politikus szerint számos lehetőség van olyan EU-konform intézkedésekre is, amelyek a patrióta, azaz a hazai vállalatokat segítő megoldásokat ösztönzik. Erre kitűnő példák vannak számos országban, például Spanyolországban, vagy hogy ne menjünk olyan messze, a szomszédos Szlovákiában. Pozsony olyan hátteret teremt saját építőipari cégeinek, hogy azzal nem csupán otthon, hanem a környező országokban is versenyképesek lehetnek. Ez nálunk is elérhető lenne forrásátcsoportosítással, megfelelő politikai elszántsággal, határozott döntésekkel és intézkedésekkel. Véget kellene és lehetne vetni az eddigi ultraliberális szemléletnek, amely ahhoz vezetett, hogy a hazai beruházások nagy részét külföldi cégek nyerték és nyerik el, miközben a hazai vállalatok eleve hátrányban vannak és a túlélésért küzdenek.
