Alkotmánybíróság: lesz ma nemulass

Elképzelhető, hogy soron kívül hoz döntést az Alkot­mánybíróság a médiatörvényről és a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosításáról. A taláros testület ma tartja idei első ülését. Január 30-ig nyilatkozhatunk, hogy maradni akarunk-e a magánnyugdíjpénztárban. A Stabilitás Pénztárszövetség jogfenntartó nyilatkozatot ajánl az átlépőknek, a pénzügyi elemzők maradnak a magánnyugdíjpénztárban.

2011. január 10., 11:08

A médiatörvényhez kapcsolódó első indítványok már beérkeztek, így az LMP-é, az MSZP-é és néhány magánszemélyé is, a Jobbiké még nem, de mivel csak egy hete érvényes a törvény, még biztosan érkezik beadvány, például a Népszabadság is ígért ilyet a törvény elfogadása esetén - nyilatkozta a

Vasárnapi HíreknekSereg András, az Alkotmánybíróság (Ab) szóvivője. Több hónapig eltart, mire az Ab meghozza a médiatörvényhez kapcsolódó határozati eljárások eredményét.

A magánnyugdíjak ügyében a Stabilitási Pénztárszövetség­től és magánemberektől is érkeztek indítványok. Ezeket ellenőrzik, megfelelnek-e a törvényi kritériumoknak. Ebben az ügyben fontos határidők is vannak, ezért az Ab kiemelten fogja kezelni őket. Az MSZP elnök-frakcióvezetője, Mesterházy Attila nyílt levélben fordult az Ab-hez, amelyben kéri a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvény alkotmányosságának haladéktalan megállapítását. „A halogatás visszafordíthatatlan gazdasági, társadalmi és egyéni károkat okozhat” – olvasható a levélben.

A média ügyében határidő ugyan nincs, de a komoly és széles körű visszhangok, valamint az, hogy fontos alapjogokat érint (szólás- és véleményszabadság), lehetővé tehetik a soron kívüli tárgyalást.

Ma napirenden lesz a a kormánytisztviselői jogviszony indoklás nélküli megszüntetéséről szóló törvény. Az Ab hatáskörének módosításával már tavaly is foglalkozott a testület, számos indítvány érkezett. Vizsgálják, hogyan hat mindez az Ab működésére, döntés itt sem lesz egyhamar. A 98 százalékos különadó kapcsán több magányszemély támadta meg az Országgyűlés által hozott határozatot. Ezeket már kiszignálták, tehát alkotmánybíráknál vannak.

A biztonság kedvéért: jogfenntartó nyilatkozat

A Stabilitás Pénztárszövetség azt ajánlja az átlépőknek,hogy töltsenek ki és küldjenek el az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz egy ún. jogfenntartó nyilatkozatot.

Az Országgyűlés által 2010. december 13-án elfogadott, a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló törvény rendelkezései alapján a magán-nyugdíjpénztári tagok előtt álló nyilatkozattételhez javasoljuk felhasználni az alábbi nyilatkozat-mintákat, a pénztártagok döntése szerint - írta a Pénztárszövetség a honlapján.

A „JOGFENNTARTÓ NYILATKOZAT”-ot azoknak a magán-nyugdíjpénztár tagoknak javasolt kitölteni, s benyújtani – postán – az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (levélcím: 1392 Budapest, Pf. 251.), akik az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés mellett döntenek, azonban, ha valóban szabad választásra lenne lehetőségük nem ezt a kényszerű döntést hozták volna.

Ez a nyilatkozat jelzésértékű a Magyar Állam irányába, hogy a nyilatkozatot leadó magán-nyugdíjpénztári tag az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépéséről csak és kizárólag a hatályba lépett jogszabályi korlátozásra figyelemmel döntött, mert ellenkező esetben hátrányt szenvedett volna. Jelentősége a törvényhozóknak szánt figyelemfelhívás, s annak a reménye, hogy az Alkotmánybíróság a törvény utólagos normakontrollja, vagy más szervezet döntése révén a 2010. évi CLIV. tv. 36. §-ával megállapított, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 2. § (6) bekezdésének hatályon kívül helyezése, vagy megsemmisítése esetére a magán-nyugdíjpénztár tagjának akaratnyilvánítása igazolt. A Pénztárszövetség azt is javasolja, hogy postai küldeményként feladóvevénnyel és tértivevénnyel küldjék meg a véleményüket és akaratukat hallatni kívánó magánnyugdíjpénztári tagok a nyilatkozatot az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz, hogy lehetséges igényérvényesítés esetén a feladás igazolható legyen.

A nyilatkozatot

innen tölthetik le.

A "Következő oldalra" kattintva segítünk: maradjon, vagy ne magánnyugdíjpénztár-tag?

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.