Rekordszinten az áruhitelek összege: már airfryert is kölcsönből veszünk?
Úgy tűnik, hogy a magyarok két kézzel kapkodnak a pénz után, ezáltal 2024-ben csúcsot dönthet az áruhitelezés. Ez pedig azt jelenti, hogy még az airfryert is hitelből vesszük idén karácsonykor.
Úgy tűnik, hogy egyre nehezebb a sora a magyaroknak, így sokan idén karácsonykor még az olyan slágertermékeket is áruhitellel vásárolják meg, mint az airfryer. Nem véletlen, hogy csúcsévet zár 2024-ben az áruhitelezési piac Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy áruhitel-szerződések száma meghaladja majd a 2019-es 172 700 darabot. A folyósított összeg pedig előre láthatóan magasabb lesz, mint a tavalyi 41 milliárd forint, és a szakértő várakozásai szerint a 45 milliárd forintos határon is túlszalad majd a piac.
Gergely Péter az áruhitelekkel kapcsolatos vélekedését arra alapozza, hogy az év első 10 hónapjában kötött áruhitel szerződések darabszáma meghaladta a 141 300-at, amelyekben 36,5 milliárd forintra szerződtek az ügyfelek. Éves szinten pedig a folyósított összegben 15, darabszámban pedig 12,5 százalékos növekedést mutat a Magyar Nemzeti Bank statisztikája.
Mérséklődött a felvett áruhitel összege, de azért még jut airfryerre
A fentiek alapján a BiztosDöntés.hu számításai szerint a karácsony közeledtével ismét növekedésnek indultak az átlagos szerződési összegek: az elmúlt két hónapban már 260 ezer forintot meghaladó összegű terméket fizettek ki áruhitellel az emberek – miközben a tavaszi hónapokat még 250 000 forintos átlagos hitelösszeg jellemezte.
Gergely Péter szerint egyértelműen látszik az áruhitel felvételben az infláció: 2021 második felét megelőzően az átlagos áruhitel összeg bőven 200 000 forint alatt maradt, ám ez az összeg 2022-re 230 000 forint környékére ugrott, majd 2023 októberében már 298 000 forintot tett ki.
A szakértő szerint az elmúlt hónapokban lecsökkent átlagos hitelösszeg azt is jelezheti, hogy a pénzromlás idején felélt tartalékok miatt a családok egyre nagyobb része vásárolja meg hitelből a szükségessé vált háztartási berendezést. Ugyanezen okból várja azt a BiztosDöntés.hu szakértője, hogy a karácsonyi időszakban számos ügyfél használja majd ki a pénzintézetek és a kereskedők által kínált kedvezményes, akár 0 százalékos THM-mel (teljes hiteldíj mutatóval) futó áruhitel finanszírozási akciókat.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: buzukis / Pixabay)