Agrártámogatások átalakítása: ki jár jól és ki rosszul?

Még a héten a kormány elé kerül a földalapú agrártámogatások rendszerének átalakításáról szóló tervezet, amelynek célja az évi mintegy háromszázmilliárd forint elosztásának gyökeres megváltoztatása. Ennek lényege az, hogy az összeg négyötödét egyéni gazdálkodók kaphassák, és csupán a maradékot a nagyobb területen gazdálkodó társas vállalkozások. A Fidesz a hivatalos indoklás szerint így akarja helyzetbe hozni a helyi gazdákat és elérni azt, hogy minél többen meg tudjanak élni az agráriumból. Még a 2010-es választásokra készült programban azt ígérték, hogy több százezerrel növelni fogják a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számát, de ebből semmi nem lett. Orbánék intézkedései eddig inkább arra irányultak, hogy a hozzájuk közel állók számára nyújtsanak előnyöket, lásd például az állami földek haszonbérletbe adásának botrányos módját, aminek nyomán legkevésbé a helyi gazdák jártak jól, a földek csaknem fele nagyvállalkozói érdekeltségek kezébe került, az eredetileg meghirdetett elveken és szempontokon könnyedén átléptek.

Mindezek fényében álságos annak hangoztatása, hogy a kormány a gazdák érdekeit akarja védeni, de nem ez a legnagyobb baj a támogatási rendszer tervezett átalakításával. Az elképzelések szerint a támogatás összege a birtoknagyságtól függően fokozatosan csökkenne, és maximum évi 150 ezer euró lehetne. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy 7-800 hektár feletti földön gazdálkodók már kevesebbet kapnának, mint ami a normatíva alapján nekik járna. A legnagyobb veszteség az 1800 hektár felettieket éri, amelyeket az agrárkormányzat nemes egyszerűséggel nagybirtokosoknak nevez, holott ez a határ európai viszonylatban közepes méretnek számít. Szakértők szerint igazán nagy, sok ezer hektárnyi földdel csak néhány tucat vállalkozás rendelkezik, ezzel szemben mintegy ötszázra tehető a 2-3 ezer hektáron gazdálkodó, jellemzően társas vállalkozások száma.

Ez utóbbiak rendkívül fontos szerepet töltenek be az agráriumban, ők a legnagyobb foglalkoztatók – 80-90 ezer embernek adnak munkát –, és a termelés nagyjából felét adják. Jellemzően a régi szövetkezetek utódai sok kis tulajdonossal, és nem túl tőkeerősek. A támogatások átrendezése őket fogja a legjobban sújtani, mert az elvesző tízmilliókat nem tudják miből pótolni. A tényleges oligarchák ennél jóval többet vesztenek – a teljes uniós támogatási összeg mintegy harmadát kéttucatnyi nagy kapja, élükön Simicska–Nyerges- és Csányi-érdekeltségekkel –, de őket ez nem küldi padlóra, tőketartalékaikon túl a tapasztalatok alapján a kormány jóindulatára is számíthatnak (lásd a földmutyit vagy a húsipari cégek állami támogatását). Ha tehát az uniós támogatást náluk korlátozzák, és az így felszabaduló összeget a kisebbek helyzetének javítására fordítják, annak van racionális alapja, semmi ésszerű oka nincs viszont az ötszáz közepes méretűnek tekinthető vállalkozás büntetésére. Józan ésszel felfoghatatlan, miért üldözik Orbánék a magyar mezőgazdaság gerincét alkotó társas vállalkozásokat: már a földtörvényük is erre irányult, most a támogatások lefaragásával újabb csapást mérnének rájuk.

Emögött vélhetően hatalmi-politikai célok állnak, a következmények azonban súlyosak. Az egyéni gazdálkodók jelenleg az agrártermelés kevesebb mint negyedét adják, az ő súlyukat akarja a Fidesz 80 százalékra (!) emelni. A mostani tervezet szerint ezt az arányt a földalapú támogatásoknál már elérnék, eddig annak mintegy a felét kapták. A gyakorlatban ez az jelenti, hogy több tízezer gazda nagyjából évi 90 milliárd forintnyi többlethez jutna, ami átlagosan 1-2 millió forintot tenne ki. Ez biztosan jól jön nekik, de ennyiből aligha tudnak jelentősen fejleszteni, beruházni, bővülni, hogy meg tudják közelíteni a közepes vállalkozások technológiai szintjét és termelékenységét. Ami tehát az egyik oldalon hiányozni fog és visszafogja a teljesítményt, az a másik oldalon annyira elaprózódva jelenik meg, hogy nem tud lényeges többletet eredményezni. Összességében tehát az agrárium egésze veszít a támogatások átrendezésével, aminek a szakértők szerint jól érzékelhető negatív hatása lesz a termelésben és főként az exportban. A nehezebb anyagi helyzetbe kerülőknél tízezrek állása kerülhet veszélybe, azaz az agrárium nemhogy több, de kevesebb embert tud majd eltartani. A várható megrázkódtatást a szakemberek egy része a kilencvenes évek elejéhez hasonlítja, amikor a kárpótlások miatt tömegével jutottak csődbe és szűntek meg addig jól működő szövetkezetek, és a károkat a mezőgazdaság máig nem heverte ki teljesen.

A magyar agrárium legnagyobb problémája évek óta az alulfinanszírozottság és az átfogó, stratégiai fejlesztési koncepció hiánya. Ezen az Orbán-kormány sajátos elképzelései és lépései sem változtatnak: a szomorú helyzet az, hogy az uniós támogatások nélkül kedvező adottságaink és szép hagyományaink ellenére a mezőgazdaságunk padlóra kerülne. Miközben a gazdák az importélelmiszerek ellen demonstrálnak, érdemes azon is elgondolkodni, miért tudnak a szomszédos országokban számos terméket olcsóbban előállítani, mint nálunk, miért nem jobb a hazai termelők versenyképessége. Lehet ezt adótrükkökkel stb. magyarázni, ahogy sokan teszik, de jobb lenne végre igazán a hazai viszonyokkal és valósággal szembenézni, többre mennénk, mint az uniótól kapott pénzek átrendezgetésével.