A takarékos állampolgár szívja meg a válságot

Akik az elmúlt időszakban devizahitelt vettek fel (nagyrészt svájci frankban, mert annak a kamata volt a legalacsonyabb), most azzal szembesülnek, hogy egy svájci frankért már nem 150, hanem több mint 200 forintot kell adniuk. Igaz, a kamat továbbra is rendkívül alacsony (sőt, a közeli jövőben még alacsonyabb lehet). Az árfolyamváltozás miatt sokak számára nehézzé vagy akár lehetetlenné is válik a törlesztőrészletek fizetése. Ők állami segítségben reménykednek, s az állam már ki is fejezte hajlandóságát: segít a „bajbajutottakon”.

Ám szögezzük le: a hitelszerződés nem külső kényszer hatására jött létre. Nem békekölcsön, amelyet a Rákosi-rendszer kényszerített rá a magyar társadalomra az ötvenes évek első felében. Ez a szerződés önálló döntés eredménye: a kölcsönt felvevő kihasználta a kedvező hitellehetőséget, és vállalta annak rizikóit, beleértve az árfolyamkockázatot is. Ezért senki más nem tehető felelőssé.

Nem kötelez bennünket "állam bácsi"

A svájci frankban adósok éveken keresztül nagyot nyertek, amikor a forint igen erős volt, a devizakamatok pedig a töredékét tették ki a forintkamatoknak. (Arról most ne beszéljünk, hogy ezt milyen káros monetáris politika tette lehetővé, sőt nagyon is vonzóvá.) És a csomagban kezdettől fogva az is benne volt – még ha a hitelfelvevők nem számoltak is vele komolyan –, hogy az árfolyam változhat, és akkor a forintban teljesítendő törlesztőrészletek magasabbak lesznek.

Mennyiben más a hitelfelvevők bajba jutása a tőzsdei vesztesek helyzeténél? Mindkettő – a hitelfelvétel vagy a megtakarítás tőzsdei elhelyezése – az egyén szuverén döntésének eredménye. Egyikre sem kötelez minket sem az „állam bácsi”, sem más. Arról viszont szó sincs, hogy a tőzsdei árfolyamzuhanás veszteseit (szép számmal vannak világszerte) bárki is kárpótolná. Miért kellene akkor másként viselkedni a hitelek szerződésben vállalt visszafizetési kötelezettségét teljesíteni nem tudókkal vagy nem akarókkal kapcsolatban?

Az egyszerű válasz az: mert a bankoknak a jelenlegi szorult likviditási helyzetben szükségük van arra, hogy a hitelfelvevők akár jelentős könnyítések mellett is tudják teljesíteni fizetési kötelezettségüket. Az eladósodottak pedig továbbra is szeretnék élvezni mindazokat az előnyöket, amelyek alapján a vagyonukat évek óta gyarapították, vagy éppen messze a lehetőségeik felett élhettek.

De ki állja a számlát?

Itt társadalmi méretű újraelosztás zajlik, ismételten a felelős, a megfontolt, a takarékos adófizető állampolgárok kárára. Mert minden állítás ellenére „állam bácsinak” nincs pénze. Egyetlen országban sem. Legfeljebb újraeloszthatja a meglévőt, de aligha teremthet többletpénzt (hacsak nem akar tetemes inflációt produkálni, ami még durvább és többnyire még igazságtalanabb újraelosztáshoz vezetne).

A demokrácia alapszabálya a jogok és a kötelezettségek, a lehetőségek és a felelősségek egyensúlya. A rendszerváltás után az állampolgárok jogai számottevően bővültek, miközben senki sem beszélt a megnövekedett egyéni felelősségről. Az egyéni jogok igencsak korlátlan értelmezése és gyakorlata sokszor az egyéni felelőtlenséggel párosult: a jog az enyém, a felelősség meg az államé, illetve a többi állampolgáré (esetleg a nemzetközi környezeté).

Nem kívánom kétségbe vonni, hogy a devizahiteleket felvett állampolgárok többsége felelősen viselkedett, amikor a hitelszerződést aláírta. De azt is tudjuk, hogy nem kevesen vállalkoztak erre felkészületlenül, felelőtlenül, visszafizetési háttér nélkül. Ők most úgy adják elő, hogy a bankok csábításának lettek az áldozatai (bár erre az „áldozatvállalásra” senki sem kötelezte őket).

Lakossági eladósodás

Sokat beszélünk a bankok felelősségéről, a bankfelügyelet mulasztásáról, de egy szó sem esik az állampolgári felelősségről vagy felelőtlenségről. 2007-ben, amikor a „megszorítások” következtében a lakosság reáljövedelme mintegy 2 százalékkal csökkent, a külföldi fizetőeszközökben felvett magyar lakossági hitelállomány 30 százalékkal nőtt! Magyarország külföldi nettó adósságállománya 2007. szeptember vége és 2008. szeptember vége között több mint 7 milliárd euróval emelkedett, amiből mindössze 450 milliót képviselt az államháztartás és az MNB adósságállomány-növekedése. A többi, vagyis 6,5 milliárd euró túlnyomórészt a lakossági eladósodás következménye. (Meg a sajnos jóval kisebb súlyt képviselő üzleti szektoré.)

Két évtized után illene már nemcsak megtanulni, de érvényesíteni is a demokrácia és a piacgazdaság alapszabályát, hogy ebben a rendszerben az egyéni jogokkal egyenértékű az egyéni felelősség. Mások felelőtlenségét nem lehet felelős állampolgárokkal megfizettetni, akár közvetlenül, akár az „állam bácsin” keresztül. (A következő években a munkaerőpiacról minimálnyugdíjon kikerülők ugyanebbe a kategóriába tartoznak.) Igen, az állam felelős a betétek védelméért, a megtakarítások értékének megőrzéséért, de nem felelős az adósokért.

A most „bajbajutottak” tömeges kisegítése aláássa a demokrácia egyik alapértékét, az egyéni felelősségvállalást. Tovább torzítja az amúgy is alapvetően eltorzított tudatot, és erősíti az egyéni felelőtlenség és az „állam bácsi” állítólagos kötelessége közötti, a társadalom egyre nagyobb részében élő illúziót. Végül pedig táptalaja a politikai demagógiának, választási szavazatok szerzésének. Az ilyen megfontolások alapján előkészített választások azonban nem erősítenék, hanem tovább gyengítenék a demokrácia alapértékeit.