A szakszervezeté lehet a Chrysler többsége
Az amerikai kormány korábban nehezen elképzelhető, a kapitalizmus szentségét sértő lépésekre is kész a válság miatt a csőd szélére jutott legnagyobb cégek megmentésére. A segélycsomagot igénybe vevő bankok részbeni államosítása mellett az autóiparban is a köztulajdon sajátos formáját szorgalmazzák az összeomlás elkerülésére, úgymond átmeneti megoldásként.
A washingtoni kormány kész tabukat döntögetni a súlyos gazdasági válság minél hatékonyabb kezelésére. Az Egyesült Államok a szabad verseny fő védelmezőjének és az állami beavatkozás ellenzőjének számított egészen addig, amíg tavaly ősszel a pénzügyi összeomlás veszélye a megingathatatlannak tartott elvek felrúgására nem kényszerítette. Már az is merész és sokak által bírált lépés volt, hogy az állam eddig összesen több mint 800 milliárd dollárral sietett a bajba jutott pénzintézetek és nagyvállalatok segítségére, megelőzve ezzel a tömeges csődöket. Az igazi szentségtörés viszont az volt, hogy a tőkeinjekcióért cserébe tulajdonrészt kért és számos bankot központi ellenőrzés alá helyezett, másokat fúzióra vagy egymás felvásárlására, egyes üzletágaik feladására kényszerített.
A felelőtlen üzletpolitikájukkal az egész világot válságba sodró, majd pedig az adófizetők pénzéből újra feltőkésített pénzintézetek szigorú kontroll alá helyezése elkerülhetetlen intézkedés volt ahhoz, hogy a kormányzat befolyásolni tudja a százmilliárdok felhasználását. Ennek ellenére kemény kritikák érték, hogy túlzottan beavatkozik a piac működésébe, és a kvázi államosítással korlátozza azt. Washington válaszként arra hivatkozik, hogy erre most szükség is van, és hangsúlyozza az állami szerepvállalás átmeneti jellegét.
A recesszió mélyülésével a jelek szerint az amerikai kormány a bankszférán kívül is kész közvetlenül belenyúlni a gazdaság egésze szempontjából jelentős cégek működésébe. Ez jelenleg elsősorban az összeomlás szélére került autóiparban érezhető, amely már eddig is több mint 20 milliárd dolláros rendkívüli támogatást kapott. A beavatkozás viszonylag enyhébb formája, hogy a korábbi vezetés leváltását és költségcsökkentő programok beindítását követelik. Ennél messzebb mennek akkor, amikor a további segítség folyósításának feltételeként a cégek egész stratégiáját át kívánják alakítani. A legtöbb pénzt kapott General Motors esetében az egész európai érdekeltség eladását, illetve a Fiattal való szoros együttműködés kialakítását szorgalmazzák.
A cégnek e hó végéig kell az átalakítási tervet előterjesztenie, ha azt nem fogadják el a hitelezők, nem marad más, mint a csőd. Ennek elkerülésére fájdalmas intézkedésekre van szükség. Így például a gyártás egy részét a feltörekvő országokba, például Kínába és Mexikóba kívánják telepíteni, ami több ezer amerikai dolgozó elbocsátását eredményezi. Nem könnyebb a helyzet a GM tulajdonú német Opel eladásával sem, ahol a Washington által kívánatosnak tartott vevő a Fiat lenne, de egy kanadai-osztrák céggel is tárgyalnak. A gond az, hogy a Fiat bezárna egyet a három gyártóüzem közül, amit viszont a német kormány nem nézne jó szemmel.
A Fiat egyébként nagy ívű koncepcióval állt elő és a világ második legnagyobb autóipari vállalkozását akarja felépíteni úgy, hogy egy nagy vállalati egység létrehozásában gondolkodik, amelynek tagja lenne az Opel, mint a GM európai részlege, a GM latin-amerikai szervezete, továbbá a Chrysler is. Így egy olyan óriás alakulna, amely évi hatmillió autót gyártana, ezzel a második helyre kerülne a Toyota mögött. /Ez utóbbi a most véget ért üzleti évben 7,6 millió gépkocsit állított elő./
A tulajdonosi viszonyok szempontjából a legérdekesebb a Chrysler esete. A harmadik legnagyobb amerikai autós cég menthetetlenül a csődbe jut, ha nem találnak gyors megoldást a további finanszírozásra. A washingtoni kormányzat azonban csak akkor segít, ha gyökeresen átalakítják a vállalatot. Ennek lényege az lenne, hogy a pénzügyminisztérium irányításával két hónapon belül a megmenthető részeket eladnák egy újonnan alapítandó vállalatnak, amely tovább vihetné a termelést, megszabadulva az eddigi terhektől. A megoldás legmeglepőbb eleme, hogy az új cégben 55 százalékos tulajdonrésze lenne az autóipari munkásokat is tömörítő UAW szakszervezetnek, a nyugdíj és egészségbiztosítási hozzájárulások fejében. A Fiat 35 százalékot kapna a stratégiai együttműködésért cserében, az állam pedig tízet az eddig folyósított támogatásáért.
A konstrukció, elsősorban a közvetett dolgozói többség egy ekkora vállalatban arrafelé felettébb szokatlan, de a jelek szerint a feleket ez nem zavarja. Kérdés, mennyire lesz működőképes ez a megoldás, ha egyáltalán határidőre meg tudnak egyezni róla. A hírek szerint a cég menedzsmentje nem lelkesedik ezért a modellért és inkább a csődvédelembe menekülne. Néhány héten belül eldől, megvalósítható-e a rendhagyó tulajdonlási kísérlet.
