A Mol a legszívesebben kiszállna az INA-ból

2017. október 30., 11:08

Szerző:

A Mol Nyrt. nyitott arra, hogy eladja részesedését a horvát olajipari vállalatban, addig viszont továbbra is a legjobb tudása szerint működteti az INA-t - közölte Kara Pál, a Mol-csoport jogi igazgatója az M1 reggeli műsorában hétfőn. Felidézte, a vállalat igazgatótanácsa 2013-ban kinyilvánította, hogy az INA vagy piacgazdasági alapokon működik, vagy pedig kivásárolják a magyar részesedést. Hozzátette, hogy a folyamat azóta is tart, a Mol nyitott a tárgyalásra, „nagy türelemmel és tisztelettel” várják a horvát fél ajánlatát.

Kara Pál elmondta azt is, hogy a svájci szövetségi bíróság pénteki ítéletével végleg lezárult a Mollal szemben 2014 elején indított eljárás, amely szerint a magyar fél korrupcióval szerezte meg az INA irányítását, nem teljesítette a részvényesi szerződésben vállalt befektetéseit és megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. Az igazgató szerint az ítéletben foglaltakat végre kell hajtani, Horvátország nem vitathatja a szerződések érvényességét és az INA irányításának kérdését.  

 Legutóbb Igor Secin, a Rosznyefty vezetője nyilatkozott a Jutarnji List című horvát napilapnak szombaton arról, hogy a Mol részesedését az orosz vállalat veheti át az INA-ban, amennyiben a horvát kormány új stratégiai partnert keres.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.