60 milliárdot akar az államtól az E.ON

Az E.ON hatvanmilliárd forint megfizetését kéri a kormánytól a fogyasztók által felhalmozott tartozás ellenében - tudta meg a Magyar Nemzet.

2009. május 30., 07:19

A lap szombati számában megjelent értesülés szerint a tartozás mértékének megállapításáról és a visszafizetés módjáról folyó tárgyalásokon a hazai gázkereskedelem és -tárolás java részét magáénak mondható E.ON 170 milliárdos követeléssel nyitott, de ebből hajlandó volt engedni 80 milliárdot azért, mert az év eleji orosz-ukrán gázválság alatt 80 milliárd forint körüli "extra profitra" tett szert. Utóbb még 30 milliárd forintot engedett a cég, de a maradék 60 milliárdhoz már ragaszkodik - írta az MTI.

Bár a lapnak az E.ON szóvivője úgy nyilatkozott, hogy már látják a fényt az alagút végén a tárgyalásokon, a lap szerint az sem kizárt, hogy a német cég kivonul a magyar piacról, ha nem lesz megállapodás. Ezzel a Magyar Nemzet szerint az orosz Gazpromnak nyitna utat.