A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2025. március 12., 11:19
A madárinfluenzával szemben sajnos már az Antarktiszi-félsziget mentén élő vadmadarak sincsenek biztonságban.
2025. március 12., 11:14
Vannak olyan területek, ahogy 4 év után akár 1 millió forintot is lehet keresni. Ám a kezdőbér is fél millió felett van. Mutatjuk, melyik az!
2025. március 12., 10:51
Nem várt és igencsak fájdalmas hatást idézhet elő a frissen bejelentett árrésstop-rendszer.
2025. március 12., 10:07
Farkas András nyugdíjszakértő a nyugdíjakat érintő levonásokkal kapcsolatos információkat foglalta össze.
2025. március 11., 14:29
Az amerikai tőzsde lejtmenete a Donald Trump által bejelentett büntetővámoknak köszönhető.
2025. március 11., 13:52
Egyre hajmeresztőbb dolgokat művel Lázár János – gondolhatnánk, de ez a hír nem lesz ám olyan izgalmas.
2025. március 11., 13:15
A Spar kirúgott dolgozói állítólag minden segítséget megkapnak egykori munkáltatójuktól.
2025. március 11., 12:54
Megkérdőjelezhető döntést hozott Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a hivatali idejének utolsó napjaiban.
2025. március 11., 11:54
Orbán Viktor a közösségi oldalán reagált a februári inflációs adatokra, és elárulta, hogy korlátozzák a boltok árréseit.
2025. március 11., 11:25
Akár kétszámjegyű emelkedés is jöhet a lakáspiacon 2025-ben.
2025. március 11., 10:41
A vendégmunkásnak jelentkezők 700-1000 eurós fizetésekkel számolhatnak Magyarországon.
2025. március 11., 10:36
Nagy áresés jön a benzinkutakon, keddtől olcsóbb lesz a tankolás.
2025. március 11., 09:52
Több mint 3 millió határozatot küld ki a NAV a gépjárműadóval kapcsolatban.
2025. március 11., 08:49
A nyugdíj megállapításához szükséges, fontos adatot hoznak nyilvánosságra a napokban.
2025. március 10., 17:39
Ezekkel a trükkökkel meg tudja fogni a pénzt, jókora összeget spórolhat a családi kassza számára.
2025. március 9., 15:35
Véget érhet a Temu és Shein egyeduralma, ugyanis Amerika megszüntette a vámmentes szállítás lehetőségét, amire az európai piac is reagált.
2025. március 9., 08:30
A Nemzetgazdasági Minisztérium újabb részleteket osztott meg a nyugdíjasok áfa-visszatérítésével kapcsolatban.
2025. március 9., 07:11
További részletek derültek ki az anyák-szja mentessége kapcsán. A kétgyerekes családok helyzete az adóváltozások hatására két lépcsőben jelentősen javul 2026 elejére.