Videón, ahogy egy bottal közlekedő, idős nőt megütnek egy szatyorért
A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 59 éves férfival szemben, aki tavaly télen, a X. kerületben közlekedő egyik buszon felfigyelt a 74 éves, nehezen mozgó sértettre, akit a buszról leszállva követni kezdett. Egy kőbányai társasház bejáratánál rátámadt a nőre és kirabolta.
A vádirat szerint a vádlott 2022. december 4-én nappal a X. kerület, Liget téren felszállt egy arra közlekedő autóbuszra, amelyen a 74 éves, egészségi állapota miatt nehézkesen és lassan járó sértett is utazott. A vádlott felfigyelt a járóbottal közlekedő nőre, akinél egy telepakolt szatyor volt, és elhatározta, hogy – kihasználva a sértett idős korát és egészségi állapotát – megszerzi az értékeit.
Amikor a sértett az egyik megállóban leszállt a buszról, a vádlott követte őt, egészen egy kőbányai társasház bejáratáig.
A bejárathoz vezető lépcsőnél a sértett a szatyrot tartó kezével ráfogott a korlátra, a másik kezével pedig a járóbotjára támaszkodott, majd elindult a lépcsőn felfelé, amikor azonban a vádlott utolérte őt és rátámadt. A vádlott először megpróbálta kitépni a szatyrot a sértett korlátot fogó kezéből, aki azonban azt erősen szorította, ezért a támadó ezután többször, ököllel ráütött az idős nő kezére. A sértett az ökölütés miatti fájdalom hatására a szatyrot végül elengedte, amelyet megszerezve, a vádlott elmenekült – írja az ugyeszseg.hu.
A rabolt szatyorban a sértett mobiltelefonja, pénztárcája, abban 2.000 forint készpénz, bankkártya, valamint az előzőleg általa vásárolt, mintegy 11 000 forint értékű termékek voltak. A sértett a bántalmazás következtében zúzódásos jellegű sérüléseket szenvedett, azonban az őt ért támadás – figyelemmel az idős korára és megromlott egészségi állapotára – súlyosabb sérülések okozására is alkalmas volt.
A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség az 59 éves férfit időskorú személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, valamint súlyos testi sértés kísérletével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.
A felvétel első részén az látható, ahogyan a nehezen mozgó sértett, majd utána a vádlott is felszáll a buszra. A felvétel második részén egymás után leszállnak a buszról – a vádlott ezután kezdi követni a sértettet. A sértett kezében látható az elrabolt szatyor is.
(Kiemelt kép: a busz kamerafelvételén látható a rablást elkövető személy és a támadás idős áldozata. Forrás: Magyarország Ügyészsége – YouTube)