Vádemelés a Karancs-kilátóból kieső fiatal férfi barátaival szemben
A kilátóból lezuhant férfinak nem nyújtottak segítséget a társai.
A baleset 2020. Július 5-én történt a következők alapján. Három barát megbeszélte, hogy éjjel ellátogatnak a Karancs-hegyi kilátóhoz. Este 10 óra felé indultak el gyalog, a vízmosásos, csúszós, meredek szakaszon, az egyikük egy hordozható telefontöltő lámpájával világított. Éjfél körül érkeztek meg a 25 méter magasságban lévő kilátóhoz, ahol 20 percnél nem tartózkodtak tovább. A kilátóból lefelé jövet egymás után mentek lefelé, a középen álló férfi a korábban is használt töltővel próbált előre-hátra világítani.
A legelöl haladó 20 éves férfi megbotlott és 7 métert a mélybe zuhant. Társai lerohantak hozzá, tisztában voltak vele, hogy barátjuk mekkorát zuhant, mégsem győződtek meg róla, hogy milyen sérüléseket szenvedett. Segítséget sem hívtak, csak azután, hogy a 20 éves férfi eszméletét vesztette.
A férfi a több testtájra terjedő többszörös csonttörések, tüdőzúzódás, májállomány- és lépállomány folytonosság megszakadása, valamint hashártya mögötti bevérzés okozta traumás shock miatt másnap hajnalban elhalálozott. Olyan körülmény azonban nem volt megállapítható a nyomozás során, amely kétséget kizáróan bizonyította volna, hogy a vádlottak azonnali segítségnyújtása esetén néhai társuk életének megmentésére reális lehetőség lett volna – olvasható az Ügyészség közleményében.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség ezért a 27 és 28 éves férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt emelt vádat.
(Kiemelt kép: Karancs-hegyi kilátó Fotó: 168)