Tiborcz üzleti köréhez tartozó milliárdos „számlagyáros” vállalkozónál tartott házkutatást a NAV

A gyanú szerint 19 milliárd forint áfát csalt el Jellinek Dániel milliárdos üzletember érdekeltségében álló Indotek Csoport két vállalata. 

2023. augusztus 22., 10:16

Szerző:

A 24.hu értesülése szerint a NAV nyomozói Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó, apja ügyvezetése alatt működő Mall Management Kft. könyvelési iratait keresték. A cég, a gyanú szerint több mint 53 millió forint fiktív számlát fogadott be egy olyan társaságtól, amely része volt a BKV és a CBA volt informatikai vezetője, Fuzik Zsolt nevével összeforrt számlagyárnak, majd gyanúsítottként hallgatta ki a milliárdos üzletember 72 éves édesapját költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, tízmilliárdok kerülhettek az egyik leggazdagabb magyartól Tiborczhoz. A miniszterelnök veje Tiborcz István BDPST Zrt.-je évek óta óriási osztalékbevételt könyvel el, melynek forrása Jellinek Dániel egyik cégének profitja lehet. 

A portál úgy tudja, hogy a hatósági eljárásban a cégcsoport két cége, a Mall Management Kft. és az In-Management Kft. is érintett. Mindkét társaság egy-egy szoftverbeszerzéssel kapcsolatos szerződése miatt került képbe. Jellinek apja mellett az utóbbi társaság ügyvezetője is gyanúsított lett, a két cég együtt több mint százmillió forint értékben fogadott be fiktív számlákat a Wind-Ip 21 Kft.-től. 

Az Indotek Csoport azt közölte a 24.hu-val, hogy „a vizsgálat nyomán a Wind-Ip 21 Kft. által kiállított számlákat a könyvelési rendszerünkből töröltük, a kapcsolódó, levont adókat kamataival megfizettük, így sem az államot, sem a költségvetést nem érte kár.” Hozzátették, hogy ugyan az ügyvezető gyanúsított az eljárásban, tekintettel arra, hogy az adót annak kamataival együtt az eljárás megkezdése előtt önellenőrzéssel megfizették, bíznak az eljárás megszüntetésében.

A számlagyárra – amelynek része volt az említett Wind-Ip 21 Kft. is – 2021 nyarán csaptak le a nyolcvan helyszínen a hatóságok.

A gyanú szerint a több mint harminc cégből álló számlagyár 19 milliárd forint áfát tüntetett el takarításról és informatikai szolgáltatásról kiállított fiktív számlákkal.

A nagyszabású akcióban a költségvetést ért kár megtérülésére a NAV összesen 3,2 milliárd forint értékben zárolt bankszámlákat, ingatlanokat, továbbá nagy értékű gépkocsikat, részvényeket és készpénzt is lefoglalt. A számlagyár tagja volt az a társaság is, amely azután kapott 288 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Szijjártó Péter vezette külügyminisztériumtól, hogy 165 embert elbocsátott. A történteket a külügy azóta sem tisztázta.

A hatóságok vizsgálat érintette többek között a T-Systems Magyarország Zrt., a Vodafone-t megvásárló kormányközeli 4iG Nyrt., az Antenna Hungária Zrt. és a BKV informatikai szolgáltatójaként elhíresült Sys IT Services Kft. központját is. A számlagyáros ügyben központi szerepe volt a Sys IT Services Kft.-nek, az előzetes letartóztatásban tartott gyanúsítottak többsége e cég körül mozgott. Itt kapcsolódott az ügyhöz a börtönviselt Fuzik Zsolt is, aki korábban az Axel Springernél, majd a BKV-nál, végül a tettek elkövetése idején a CBA-nál volt informatikai vezető.

A 444 szerint Pintér Sándor belügyminiszter köréig is elvezetnek a szálak, ugyanis egy nappal azelőtt, hogy a hatóságok lecsaptak a számlagyár tagjaira, Pintér bizalmasa, Tasnádi László cége lett a tulajdonosa annak a vállalkozásnak, amelyik a BKV informatikai rendszerét működteti. Fuzik ugyanis vádalku keretében több MSZP-s politikust is feldobott, akiket állítása szerint különféle üzletek kapcsán kent meg.

Fürcht Pál Zsolt, a főügyészség vezetője megerősítette, hogy Fuzik kitálalt, és átment a hazugságvizsgálaton is. Vallomását hitelesnek tartja. Fuzik vallomása alapján gyanúsították meg az MSZP-s zuglói polgármestert, Horváth Csabát, valamint Tóth Csaba volt zuglói szocialista országgyűlési képviselőt, aki a gyanú szerint 280 millió forint kenőpénzt vett át. Mindkettőjüket a számlagyártól független – de azzal személyi és céges átfedéseket mutató – zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések miatt hallgatták ki.

Hírbe hozták az üggyel Baja Ferenc MSZP-s poltikust és a szocialisták pártigazgatóját, Molnár Zsoltot is, akik a kormánysajtó szerint szintén több tízmilliós kenőpénzeket vettek át. Molnár tagadta a vádakat, és azt közölte, magánvádas büntetőeljárást kezdeményez rágalmazás miatt Fuzik ellen, egyúttal a legfőbb ügyésztől kéri, hogy indítványozza mentelmi jogának felfüggesztését. A korábban a parlament nemzetbiztonsági bizottságát vezető MSZP-s képviselőt azonban – mint azt a 24.hu-nak most elmondta – a másfél évvel ezelőtt megjelent cikkek óta nem keresték a hatóságok.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

Huszonöt év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság a Deák téri késelés egyik elkövetőjét - közölte hétfőn a Fővárosi Törvényszék. A tájékoztatás szerint a fiatal férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt ítélték el.